"A Fradi ellen másodperceken múlt, a Vidi ellen nagy dolog a győzelem" - interjú a Paks nyerőemberével

Haraszti Zsolt szerint 11 emberrel már az FTC ellen is boríthatták volna a papírformát, de a Vidi ellen siker után sem akarnak elszállni.
Dudás Gábor 2018. április 29., vasárnap 15:37
Haraszti Zsolt szerint 11 emberrel már az FTC ellen is boríthatták volna a papírformát, de a Vidi ellen siker után sem akarnak elszállni.
Szerző: Dudás Gábor 2018. április 29., vasárnap 15:37

TABELLA: Az NB I állása itt!

Mint arról beszámoltunk, a Paks okozta az NB I-es forduló egyik legnagyobb meglepetését azzal, hogy 1-0-ra legyőzte a bajnoki címre hajtó Videotont, ezzel "el is vette" a fehérváriaktól az első helyet. A tolnaiak győztes gólját az egykori Vidi-játékos, Haraszti Zsolt szerezte. A meccs után a csakfoci.hu-nak nyilatkozott a támadó.

Ahhoz képest, hogy a Fradi és a Videoton mindenki szerint kiemelkedik a mezőnyből, ti az előbbit néhány másodperc híján legyőztétek idegenben, most pedig a fehérváriakat meg is vertétek. Hogy értékeled azt, hogy így fel tudtatok állni az elmúlt hetek nehézségeit követően?

- Volt az elmúlt négy hétben két elveszített hazai meccsünk, amelyek előtt úgy gondoltuk, hogy ha be tudjuk őket húzni, akkor komolyabb céljaink is lehetnek. Nyilván most is vannak, de akkor azért könnyebb volt elképzelni. Így léptünk "bele" a Fradi-Vidi duóba.

A csapat mentális erejét mutatja, hogy a Groupama Arénában is pár másodpercen múlt a győzelem, úgy gondolom, ha nem vagyunk emberhátrányban, győzhettünk volna. A 20 perc tíz emberrel azért sokat számított. De egyben voltunk és vagyunk. Így készültünk a Vidi ellen is, tudtuk, hogy milyen jó játékot játszanak és milyen jó futballistáik vannak. Ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy mik a mi erősségeink, berendezkedtünk kontrákra, volt is ebből két-három lehetőségünk. Nagyon büszkék vagyunk és nagy dolognak tartjuk, hogy meg tudtuk verni a Videotont. Nyilván nem szállunk el ettől, de visszaigazolása annak, hogy jó úton járunk.

Csalódott lettél volna, ha nem sikerül a kapuba találnod? Ugye voltak szabadrúgásaid, az első félidőben egy remek betörésed is, a gólod előtt pedig először igen önzetlen voltál.

- Jót tett az én lelkemnek is, hogy gólt tudtam szerezni, mert ebben a félévben eddig jól ment a játék, de sajnos nem voltam eredményes.  Csalódott lettem volna, ha nem tudok a kapuba találni, hiszen szerintem jó teljesítményt nyújtottam. Már az első félidőben betalálhattam volna, de Kovácsik Ádám nagyot védett.  Éreztem és erre készültem fejben, hogy lesz lehetőségem gólt szerezni. A gólom előtt nem volt benne méreg, és nehéz dolgom sem, hiszen Szabó Jani nagyon jól passzolt, nekem csak be kellett helyeznem a labdát a kapuba. Egy csatárnak mindig nagyon jól tesz, ha a kapuba tud találni. 

Mennyire mersz, mertek most már "nagyot álmodni"?

- Múltkor  ezt "elkiabáltuk", úgyhogy most már csak szerényen...csak a következő meccsre készülünk, a csapat megint összeállt, rendben vagyunk és azt az arcunkat mutatjuk, mint a tavasz első felében. Nagyon bizakodóak vagyunk, de szépen csendben tegyük a dolgunkat. 

Volt benned extra motiváció a Videoton, mint volt csapatod ellen?

- Abszolút nem. A "galeri" alaposan kicserélődött, talán két-három játékos maradt abból a csapatból, amelyben játszottam. Ugyanúgy készültem, mint a Fradi vagy bármelyik csapat ellen. Az nyilván számít, hogy az egyik legjobb csapat ellen játszhat az ember, annak is egy visszaigazolása, hogy te magad hol tartasz a karrieredben. Jól ment a játék az egész csapatnak, küzdöttünk egymásért, büszkék vagyunk a sikerre. 

MOKÁNY LAJOS

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Tovább az összes átigazoláshoz