NB I: A Diósgyőr odahaza verte a Vidit, drámai hajrá a Haladás-Pakson – eredmények

A kiesés ellen menekülő Diósgyőr hazai pályán 2-1-re nyert a MOL Vidi FC ellen, a Paks az utolsó percekben mentett pontot a Haladás ellen, míg a bronzéremre hajtó Honvéd négygólos döntetlent játszott a Puskás Akadémiával.
Csakfoci Admin 2019. május 4., szombat 18:55
A kiesés ellen menekülő Diósgyőr hazai pályán 2-1-re nyert a MOL Vidi FC ellen, a Paks az utolsó percekben mentett pontot a Haladás ellen, míg a bronzéremre hajtó Honvéd négygólos döntetlent játszott a Puskás Akadémiával.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 4., szombat 18:55

Diósgyőri VTK–Mol Vidi FC 2-1 (Hasani 5., Márkvárt 73., ill. Stopira 50.) – kiállítva: Szabó B. (85.)

A kiesés ellen harcoló DVTK a már biztos második Mol Vidi FC-t fogadta az NB I 31. fordulójában. A hazaiaknak égetően szükségük lett volna a három pont begyűjtésére, ennek megfelelően bátran kezdték a mérkőzést, ennek pedig már az ötödik percben meg is lett az eredménye. Ekkor Stopira veszített labdát a saját térfelének közepén, Hasani közelebb vitte azt a kapuhoz, majd 21 méterről kilőtte a jobb felsőt – szép gól volt, 1-0. A találatot követően átvette az irányítást a Vidi, de veszélyes helyzetet még nem tudott kialakítani Antal kapuja előtt. Ebben az időszakban sok szabálytalanságot láthatott a közönség, a szenvedő alany pedig a legtöbb esetben a korábbi diósgyőri közönségkedvenc, Futács Márkó volt. A Vidi csatára aztán később a DVTK kapuja előtt is sok gondot okozott, a 34. percben például megszerzett egy lecsorgó labdát tizenöt méterre a kaputól, lövése pedig a jobb kapufát érintve hagyta el a játékteret. Négy perccel később sem állt messze az egyenlítéstől Marko Nikolics vezetőedző csapata: Milanov szöglete után Stopira robbant be hat méterre a kaputól, ám senkitől sem zavartatva jócskán fölé fejelt.

A szünet után mozgalmasan indult a második játékrész, alig telt el egy perc, amikor Prosser remekül ugratta ki Tajtit, akit végül nagy helyzetben szerelt Elek. Az 50. minutumban aztán jött a vendégek egyenlítő gólja, a hazaiak találatánál nagyot hibázó Stopira Milanov szögletét követően a hosszún megelőzte Bacsát, és a bal sarokba fejelt, 1-1. Két perccel később Futács harciasan megtartotta a labdát 18 méterre háttal a kapunak, majd lekészített a mellette érkező Milanovnak, aki nem sokkal lőtt a jobb sarok mellé – majdnem fordított a Vidi. A harcias mezőnyjáték után a 73. percig kellett várni az újabb fontos eseményre, ekkor Márkvárt kapott labdát Szabótól, befelé húzott, majd 20 méterről remekül lőtte ki a jobb alsót – 2-1. A hajrára csereként pályára lépő Huszti Szabolcs kétszer is remek helyről végezhetett el szabadrúgást, ám mindkétszer fölé lőtt. Szabó Bencét a 85. percben a második sárga lapját követően kiállította a játékvezető, így tíz emberrel fejezte be a mérkőzést a Diósgyőr A Vidi mezőnyfölényben játszott az utolsó percekben is, de az egyenlítés elmaradt, így nagyon fontos három pontot szerzett a DVTK.

Haladás – Paks 1-1 (Priskin 65.-büntetőből ill. Remili 93.)

Hazai lehetőséggel kezdődött a mérkőzés: Golodiuk adott be a jobb oldalról, az érkező Funsho Bamgboye középen kevéssel maradt le a labdáról. Válaszul a másik oldalon Szabó János lőtt, Király szögletre ütötte a játékszert. A 16. percben Golodiuk és Papp fejelt össze, majd mindketten a földön maradtak. Gyorsan érkezett az orvosi segítség, Papp szerencsére folytatni tudta a játékot, Golodiuk esetében viszont jelezte az orvosi stáb, hogy nagyobb a baj: a légióst nyakmerevítőben, hordágyon vitték le a mentősök a pályáról mintegy ötpercnyi ápolást követően. A játékost ezt követően kivizsgálás céljából kórházba szállították, helyére Holdampf érkezett.

A 25. percben Nagy Gergely mutatott be bravúrt: Rui Pedro adott középre a bal oldalról, a labda némi szerencsével eljutott Priskinhez, akinek 5 méteres lövését nagy bravúrral védte a paksi hálóőr. A félidő utolsó helyzeteként Kesztyűs lövése kerülte el kevéssel a bal alsó sarkot. Az 50. percben Szabó beadása után Könyves kevéssel maradt le a labdáról, majd sárga lapok következtek, aztán a 63. percben büntetőhöz jutott a Haladás: Ivanov lövésébe Lenzsér ért bele kézzel, a játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Priskin állt, aki a kapu bal oldalába lőtt (1-0).

Ezt követően a Paks többet támadott, Könyves lövésébe beleléptek a védők, Bartha kevéssel elvétette a kaput, majd Csertői Aurél hármat cserélt, aminek meg lett az eredménye. A tolnai csapat nagy erőket mozgósított, beszorította kapuja elé a Haladást, és a 93. percben egy egyik cserejátékos, Remili lőtt gólt: bal oldali szögletet végzett el, a labda pedig érintés nélkül vágódott a bal felső sarokba (1-1). Ezzel a döntetlennel a Haladás gyakorlatilag kiesett, hiszen öt pont választja el a bennmaradó pozíciótól két fordulóval a szezon vége előtt.

Olvastad már?
A Fradi egyik legjobbja megegyezett a Vidivel – reagált az FTC vezérigazgatója
Az ötszörös ukrán válogatott szélső a Ferencváros alapembere volt a most futó szezonban, Orosz Pál vezérigazgató elmondása szerint azonban hiába akarta végleg megtartani a fővárosi csapat a Sahtar kölcsönjátékosát, a Mol Vidi FC ajánlatával nem tudtak versenyezni.
Elolvasom

DVSC - Kisvárda 1-3 (Szécsi 40., ill. Grozav 55. - büntetőből, 74., Horváth Z. 95.)

Komolyabb gólhelyzet nélkül zajlott a mérkőzés első öt perce. A 6. percben Szécsi lőtt volna kapura 15 méterről, de Kravcsenko elrúgta előle a labdát. Alig négy perccel később ismét Szécsi volt főszerepben, aki Kinyik jobb oldali beadását a felső kapufára bólintotta. A folytatásban a Debrecen maradt lendületben, a hajdúságiak több ziccert is kidolgoztak, azonban nem tudták értékesíteni azokat. Nem úgy, mint a 40. percben, amikor megszerezték a vezetést: egy rossz kisvárdai felszabadítás Szécsi elé került, aki kapásból, 18 méterről a bal felsőbe lőtt (1-0).

Fordulás után az 55. percben Ferenczi húzta vissza Gosztonyit szabálytalanul, amiért Bogár Gergő játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Grozav a jobb alsóba lőtte (1-1). Három perccel később kis híján megfordította az állást a Kisvárda: egy bal oldali szabadrúgás után Lucas fejelt 9 méterről, de a fejese a kapufán csattant. Egy óra elteltével lüktetővé vált a meccs. A 72. percben Lucas hagyta ki a kihagyhatatlant, Beriosz csúsztatását a kapufára fejelte, majd két perc múlva átvette a vezetést a Kisvárda: Seco szerzett labdát a fél pályánál és a jobbról laposan középre adott Grozavnak, aki a bal alsóba lőtt (1-2). A hosszabbításban Horváth döntötte el a lényegi kérdéseket, miután Seco jobb oldali gurítása Horváthhoz került, aki öt méterről a léc alá bombázott és kialakította az 1-3-as végeredményt.

Puskás Akadémia – Honvéd 2-2 (Nagy Zs. 9., Knezevic - büntetőből 39. ill. Holender 40., Lovric 59.)

Bizonytalanul kezdték a vendégek a találkozó, így már a 2. percben próbálkozhatott a Puskás: Nagy Zsolt távoli átlövésére Gróf nem számított, így csak ujjheggyel tudta a kapufára tolni. A 9. percben ismét a hazaiak balhátvédje került helyzetbe, miután Heffler elé fejelt egy felívelést, Nagy Zsolt egy igazítás után lőtt, a Batikon irányt változtató labda pedig a hálóban kötött ki (1-0). A bekapott gól után próbált tempóváltásokra játszani a Honvéd, ám Ben-Hatira indításai jobbára hosszúra sikerültek, vagy az ellenfélnél kötöttek ki. Szintén a tunéziai számlájára írható a Puskás második találata: Vega rossz fejese után ismét az uruguayihoz került a labda, őt akasztotta Ben-Hatira. A megítélt büntetőt Knezevic higgadtan értékesítette az ellenkező irányba vetődő Gróf mellett a 39. percben (2-0). Még fel sem foghatta a kétgólos előnyt a hazai csapat, a semmiből máris jött a szépítés: Hegedűs János fejelt röviden haza, a labdát lefülelő Holender pedig Hegedűs Lajos mellett a kapuba gurított a 40. percben (2-1).

Az első félidőben tapasztaltak nem nyűgözték le Supka Attilát, aki a szünetben Uzoma helyére Kukocsot, Bamba helyére pedig Gazdagot cserélte be. Előbbi cseréje meg is hozta az áttörést az 59. percben: Kukoc ívelt a felmerészkedő Lovric fejére, aki üresen bólinthatta be az egyenlítő találatot (2-2). Az elvesztegetett előny visszaszerzésének érdekében Komjáti András is merészet húzott, és a középpályás Szakály helyére a támadó Kiss Tamást cserélte be. Nem vett vissza a Honvéd sem, gyors kontrákkal igyekeztek újra kibillenteni a nem éppen stabil Puskás-védelmet. Így történt a 76. percben is, amikor Holender még Hegedűs Lajos mellett is el tudta húzni a labdát, ám lövése a kapufa fölé szállt. A hajrában Danilo előtt is adódott egy kisebb lehetőség, ám Hegedüs jól mozdult ki a kapujából, míg a másik oldalon Knezevic és Radó próbálkozott, ám újabb gól nem esett, így döntetlennel ért véget a találkozó.

MTK Budapest - Mezőkövesd 0-1 (Pekár 50.)

Pekár ijesztett rá a hazaiakra az MTK Budapest - Mezőkövesd meccs elején, majd a kék-fehérek átvették az irányítást: Lencse lövését Szappanos fogta, míg Vogyicska nem sokkal helyezett a léc fölé. A játékrész közepén vezetést szerezhetett volna az MTK: Szelin fejelt egy szöglet után, Szappanos hatalmasat mentett a bal sarok elől - ez volt az addigi legnagyobb lehetőség. Jött utána egy másik a túloldalon: Katanec csúsztatása után Drazics lőtt közelről, Horvát védett nagyot. A lefújás előtt Pekár került nagy helyzetbe, lőtt is 9 méterről, ám Nasiru hatalmasat mentett, így nem esett gól az első 45 percben.

Nem úgy fordulás után: az 50. percben egy kontra végén Cseri tálalt Pekár elé, aki 7 méterről a léc alá helyezett (0-1). Torghelle egyenlíthetett volna, ám remek helyzetben, 6 méterről fölé csúsztatott. Kulcsár előtt is adódott helyzet, ám laposan helyezett lövését fogta a kapus. A vendégek kontráiban benne volt az újabb gól esélye, míg a hazaiak átlövésekkel is próbálkoztak - sikertelenül. A hajrában Lencse esett el a 16-oson belül - volt kontakt közte és Farkas között -, ám a játékvezető színészkedésért az MTK támadójának adott lapot. Koszta mindent lezárhatott volna, ám mellé lőtt, majd Pintér átlövése ment centikkel mellé. Végül nyert a vendégcsapat, a Mezőkövesd így már biztosan bent marad, a kék-fehérek viszont még izgulhatnak.


Tabella: adatbank.mlsz.hu
Címkék: #magyar foci #NB I
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz