Az ifjúsági Bajnokok Ligája Ligája 1. fordulójának visszavágóján az MTK Budapest U19-es csapata 3-1-es előnyből várta a cseh Sparta Praha elleni mérkőzést szerda délután. A magyar bajnok az odavágón látottal megegyező kezdőcsapattal lépett pályára Prágában.

A 24. percben megszerezte a vezetést a cseh együttes: Kastánek beadása után kétszer is mentett az MTK védelme, ám a másodiknál kezezés miatt büntetőt ítélt a játékvezető, amit aztán Sejk értékesített. Tíz perccel később Vancsa 23 méteres próbálkozását a hazaiak kapusa védte, a másik oldalon Silhart lövését ütötte ki bravúrral Csenterics. A félidő utolsó percében egyenlített az MTK: Vancsa vette el a labdát ellenfelétől a tizenhatoson belül és egy csel után balról a hosszú felsőbe tekert.

A fordulást követően ismét hátrányba kerültek a kék-fehérek, miután Kastanek volt eredményes. Az MTK fiataljai nem adták fel, mindent megtettek az egyenlítés érdekében, ami a 75. percben összejött: Miknyóczki adott be jobbról, a jól érkező Vancsa pedig nagy erővel a kapu közepébe lőtte a labdát. Négy perccel később Vydra vette be fejjel a vendégek kapuját.

A 89. percben harmadszor is felállt a magyar bajnok: Vancsa ment el a bal oldalon, az észak-macedón utánpótlás-válogatott Georgievskihez játszott, aki a léc alá lőtt, kialakítva ezzel a 3-3-as végeredményt, így az MTK 6-4-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és továbbjutott a következő körbe, ahol a második fordulóban a belga Genk lesz az ellenfele.

UEFA Ifjúsági Liga, 1. forduló – visszavágó

AC Sparta Praha U19 – MTK Budapest U19 3-3 (Sejk 24., Kastanek 50., Vydra 79., ill. Vancsa 45., 75., Georgievski 89.)

AC Sparta Praha U19: Ulrich – Sevinsky, Vydra, Stárek, Suchomel – Lilling (Jedlicka, 90.), Kastánek – Silhart, Vána, Osmani (Kaufman, 67.) – Sejk

MTK Budapest U19: Csenterics – Guth, Fekete (Juhász B., 91.), Várkonyi (Georgievski, 73.), Helembai – Kata, Horváth A. (Gyuris, 92.) – Miknyóczki, Kovács M., Vancsa (Szőke, 89.) – Vasvári (Balogh M., 46.)

Továbbjutott: az MTK Budapest 6-4-es összesítéssel.