Megerősítve: A Vidi EL-csoportkörös tapasztalattal rendelkező játékost igazolt - hivatalos

Megerősítést nyert, amiről a csakfoci.hu hétfőn elsőként beszámolt: a MOL Fehérvár FC hivatalos honlapja kedden délután bejelentette, hogy szerződtette Ruben Pintót.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 29., kedd 16:03
Megerősítést nyert, amiről a csakfoci.hu hétfőn elsőként beszámolt: a MOL Fehérvár FC hivatalos honlapja kedden délután bejelentette, hogy szerződtette Ruben Pintót.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 29., kedd 16:03

Hétfőn a csakfoci.hu elsőként számolt be arról, hogy a MOL Fehérvár FC-ben folytathatja pályafutását Rúben Pinto, a CSZKA Szófia korábbi játékosa.

Értesüléseinket, a fehérvári klub kedden hivatalosan is megerősítette, miután szerződtette a portugál védekező középpályást.

Rúben Pinto 1992. április 24-én született Arrojaban. 12 éves korában került a Benfica utánpótlásába, ahol egészen a tartalékcsapatig jutott, ott pedig 59 alkalommal lépett pályára a portugál másodosztályban. 2015-ben a Paços Ferreira-ba került kölcsönbe, 16 mérkőzésen szerepelt a csapatban. Pályafutása következő állomása a Belenenses volt, a portugál csapattal az EL-csoportkörében is szerepelt. A portugál utánpótlás-válogatottakban 65-ször lépett pályára és 11 gólt szerzett.

Az elmúlt években Bulgáriában, a CSZKA Szófiában futballozott. Összesen 114 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a bolgár csapat színeiben, és ő volt az egyik csapatkapitány-helyettes, 10 alkalommal viselhette a karszalagot. A Vidi nyári igazolásával, Evandroval 33 mérkőzésen szerepelt együtt a CSZKA-ban. Szerződése idén nyáron lejárt Bulgáriában,

a Vidibe szabadon igazolható játékosként érkezett és a 21-es számú mez lesz az övé.

- Ismét sikerült egy olyan játékossal szerződést kötnünk, aki egy komoly klubban futballozott az elmúlt években és rendszeresen versenyben volt a bajnoki címért, korábban pedig rengetegszer szerepelt a portugál utánpótlás-válogatottakban. Rúben Pinto 28 évesen a legjobb korban van, rendkívül labdabiztos, emellett pedig nagyon jó sebességgel futballozó középpályás. Az olyan domináló csapatnak, mint amilyen a Vidi is, nagy erőssége lehet és segíthet bennünket abban, hogy elérjük a céljainkat - nyilatkozta a klubhonlapnak Kovács Zoltán sportigazgató.

- Nagyon örülök, hogy a Vidiben folytathatom a pályafutásomat. Tisztában vagyok a klub dicső múltjával és azzal is, hogy nagyon komoly célokért küzd minden évben a Vidi. Evandro személyében olyan játékos is van a keretben, akivel korábban együtt futballoztam, tőle is sok jót hallottam a klubról. Biztos vagyok benne, hogy sikerül gyorsan beilleszkednem és remélem, sok szép siker részese lehetek a csapat tagjaként. A családommal érkeztünk Székesfehérvárra és itt is szeretnénk lakni a jövőben - árulta el a molfehervarfc.hu-nak Rúben Pinto.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz