A MOL Fehérvár FC rutinos védője, Juhász Roland a molcsapat.hu-nak nyilatkozott arról, hogyan éli meg otthonában a karantént, továbbá felmerült is, hogy mivel az év végén visszavonul, számára semmiféle pótlás nem opció, számol-e esetleg azzal a lehetőséggel, hogy kurtára sikerül az utolsó szezonja.

– Egyáltalán nem forog a fejemben ilyesmi, úgy készülök, hogy a pályán vonulok vissza a labdarúgástól. Bízom benne, hogy a társadalom képes lesz felelősséget vállalni saját magáért, és hamarosan újraindul a szezon.

Meg sem fordul a fejemben, hogy a Puskás Akadémia elleni első félidő volt az utolsó játékrész, amikor játszottam

– szögezte le Juhász, és kitért arra is, volt-e már ilyen hosszú szünet a karrierjében. – Voltak kisebb-nagyobb sérülések, de a sérült játékos is ott van a csapattal, együtt eszik, kondizik a társaival, még ha meccseket nem is játszik. Ez most egy egészen más helyzet, és bár annak a részének örülök, hogy sok időt tudok a családommal tölteni, nyomasztó dolog, ami történik.

Juhász elmondta, a klub minden segítséget megad a játékosoknak, hogy edzésben maradjanak, de vannak olyan dolgok, amikben a legjobb szándékkal sem tud senki segíteni egy ilyen helyzetben.

A visszavonuló Juhász Roland azonnal komoly pozíciót kaphat a Vidinél

– Személyre szabott, otthon is végezhető edzéstervet kapott minden játékos, és szerencsére már a technikai is van annyira fejlett, hogy ezek számonkérhetőek is legyenek. Folyamatos kontroll alatt vagyunk, állandó kapcsolatot tartunk fenn a stábbal, úgyhogy ebből a szempontból nálunk is működik a home office – mondta nevetve Juhász.  – Nekünk is az az érdekünk, hogy ne essünk ki a ritmusból, és ahogy látom, mindenki tartja magát az otthoni edzéstervekhez. Nem mondom, hogy a futópad a legjobb barátom, de ez most egy ilyen helyzet, profi sportolók vagyunk, úgy is kell viselkednünk. De van itt két dolog, ami azért erősen árnyalja a képet. Az egyik a labda. Borzasztóan hiányoznak a labdás edzések, és mivel most egy jó darabig még nem lesz ilyesmire lehetőség, felmerül a kérdés, hogy amikor újraindul a bajnokság, milyen formában állnak majd ki először a csapatok a hosszú labdaböjt után.

A fizikai állapotot lehet fejleszteni és fenntartani, de a labda, azaz maga a játék nagyon nehezen engedelmeskedik egy hosszú szünet után.

Juhász hozzátette, nekik nem rossz a helyzetük, van kertjük, ahova ki tudnak menni, együtt lehet az egész család, de sok játékostársa a belvárosban lakik, és ha esetleg még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be, akkor nekik még sokkal nehezebb lesz a helyzetük.

– Egy kijárási tilalom adott esetben alaposan igénybe veheti mentálisan az embert, főleg ha egyébként egyáltalán nincs hozzászokva az ilyen helyzetekhez – fűzte hozzá Juhász.