Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy nem tért vissza a Kisvárda felkészülésére a szabolcsi klub brazil kapusa, Felipe. Az üggyel kapcsolatban tegnap Révész Attila sportigazgató nyilatkozott a klub honlapján: úgy fogalmazott, a kapus nyilvánvalóan provokálja őket, de nem bontják fel a szerződését, hanem hivatalos felszólítást küldtek neki és fegyelmi eljárást kezdeményeztek vele szemben.

Felipe saját Facebook-oldalán, egy hozzászólásban reagált:

“Vissza fogok térni! Egy dolog biztos, soha nem mondtam, hogy nem akarok visszatérni Magyarországra, amit nem akarok: Attilával (vélhetően Révész Attila – a szerk.) dolgozni. A személy, aki nem tiszteli a sportolóit és alkalmazottait. Mindig azt mondta, hogy nem vagyok profi és miattam nem nyert a csapat, pedig mindig a legjobbamat adtam. Imádom a klubot, a szurkolókat, de Attilával rossz a kapcsolatom. Hamarosan visszatérek, hogy megoldjuk a helyzetemet.”

A hálóőr kemény szavaira reagált a kisvardafc.hu-n Révész Attila sportigazgató is.

„Örülök Felipe jelentkezésének, még ha nem is ez lett volna a módja a kapcsolatfelvételnek – reagált a brazil kapus kommentjére a szakember. – Meglep a magyarázkodása, ami számomra kicsit inkább mentegetőzésnek tűnik. Furcsállom, hogy két héttel a felkészülés megkezdése után állt elő ezzel, nagyon sok lehetősége lett volna ezt a korábbiakban jeleznie. Biztos vagyok benne, ha visszatér ide, akkor megtudjuk a valódi okokat is, amelyeket egyébként mi sejtünk.”