Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója – aki jelenleg papíron a vezetőedzői teendőket is ellátja – az MTK Budapest elleni 0-0-s döntetlent követő tévés interjúban erősítette meg, hogy az idény végén távozik csapatától és szavai alapján nem is kíván egyelőre az NB I-ben dolgozni.

Azt gondolom, hogy a magyar környezet jelenleg nem teszi lehetővé a fejlődést, úgy érzem, hogy a következő évben nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség, azon kell gondolkodnunk, hogy ebben részt kell-e vennünk vagy nem

– fogalmazott Révész az M4 Sportnak.

Az OTP Bank Liga 3. helyén álló várdaiak szakmai vezetője arra a szabálymódosításra utalt, amelyet a következő idényben terveznek életbe léptetni az élvonalban és amelyről ő maga árult el részleteket a napokban.

E szerint a nyártól kötelező lenne az NB I-ben legalább öt magyar futballistát szerepeltetni mérkőzésenként a kezdőcsapatban, valamint legalább egy 21 éven aluli játékosnak egy félidőt biztosan a pályán kellene töltenie Révész elmondása szerint.

Révész nemrég, a Sport Plusznak nyilatkozva azt is elmondta, hogy azok a klubok, akik nem teljesítik ezt a feltételt, komoly forrásmegvonásra számíthatnak, azaz a televíziós közvetítésekből és a Szerencsejáték Zrt.-től befolyó összegtől is eleshetnek, ami hozzávetőlegesen 500 millió forintot jelent idényenként a kisvárdai vezető szerint.

A jelentős számú légióst alkalmazó Kisvárda erre a drasztikus átalakulásra nem áll még készen, ezért utalhatott arra a szakmai igazgató, hogy szerinte “a következő évben nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség”.

Az NB I-es csapatnál a meccsekre kizárnák a háborút, de segítik a menekülteket: “Megértettem, hogy ez a munkám”