Honlapunkon is jeleztük a hétvégi NB I-es fordulóval kapcsolatban, hogy a Kisvárda egyik legesélyesebb edzőjelöltje, Adrian Mutu már a helyszínen tekintette meg a szabolcsi együttes MOL Fehérvár FC elleni hazai győzelmét Révész Attila társaságában. A legutóbb a román U. Craiovánál tevékenykedő tréner a Kisvárda hivatalos honlapjának beszélt a látogatásán szerzett tapasztalatokról és a jövőről.

– Az első, amit tettem, hogy megnéztem, hogy áll a magyar bajnokságban a csapat – felelte a klubhonlap azon kérdésére Adrian Mutu, hogy mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy a Kisvárda edzőjelöltjei közé tartozik. – Másra még nem gondoltam akkor, de az tetszett, hogy a csapat a második helyezést foglalja el, el kezdett érdekelni a feladat.

A korábbi Chelsea- és Juventus-támadó arra is reagált, hogy román sajtóhírek szerint állítólag esélyes a román válogatott szövetségi kapitányi posztra is.

– Nem tudom megmondani, százalékosan mennyi esélyem van a nemzeti csapat szakvezetőjének lenni, de korábbi román válogatott játékosként már az is nagy megtiszteltetés számomra, hogy szóba került a nevem, és a jelöltek között vagyok. Ugyanakkor mivel semmi sem biztos, nem zárkózhatok el mereven más felkérések elől sem – folytatta Mutu, aki arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni, hogy edző lesz Kisvárdán, röviden így felelt: “Persze, egyébként nem lennék itt. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Mutu a Vidi elleni találkozó előtt szétnézett a Várkerti Sporttelepen is, amivel kapcsolatban kiemelte, hogy minden a helyén van, tetszett neki a létesítmény, ami pedig a várost illeti, látszik, hogy nem a legnagyobb, de akik a futballt szeretik, azok számára nem ez a lényeg, hanem akkor szép az élet, ha jók az eredmények és nyer a csapat. A korábbi klasszis játékos természetesen már túl esett egy megbeszélésen Révész Attila sportigazgatóval.

– Ismerkedtünk elsősorban, és szakmai kérdések kerültek leginkább terítékre. Az, hogy ki miként látja a futballt. Révész Attila elmondta az álláspontját, én is azt, hogy mi a meglátásom a futballról, aztán adott esetben folytathatjuk a megbeszéléseket – zárta Mutu, aki számára remek volt a Vidi elleni meccs, meglátása szerint a Kisvárda igazán jól játszott, és nagyszerű győzelmet aratott.

Leipzig: Lőw Zsoltot is bedobta a német sajtó Marsch lehetséges utódjaként