“Ismét történt egy olyan eset, amely után továbbra sem tudjuk értelmezni, hogy mi alapján hozzák meg a játékvezetők munkáját – elvileg – segítő videoelemző-rendszer (VAR) döntéseit” – kezdődik a kisvárdai együttes közleménye a klubhonlapon.

Az NB I-es csapat azt a szituációt kérdőjelezi meg, amikor a Gyirmót elleni mérkőzés 33. percében Nagy Patrik – amikor már nem volt játékban a labda, hiszen a játékvezető lefújta a néhány másodperccel korábbi szabálytalanságot – térden rúgta Ötvös Bencét. Az esetet megvizsgálta a VAR, de végül semmilyen szankció nem született.

– Érdekes, hogy a két csapat legutóbbi, augusztus 6-i mérkőzésen Ötvös Bencét éppen a Nagy Patrik elleni szabálytalansága után állították ki a VAR segítségével – álláspontunk szerint is jogosan, de ez a mostani sokkal durvább, szándékos szabálytalanság volt (ráadásul a törlesztés szándéka is felmerült, hiszen mint utaltunk rá, Ötvöst a Nagy Patrikkal szembeni belépője miatt állították ki Kisvárdán) – folytatódik a közlemény, ami kitér arra is, hogy ugyancsak van összefüggés a Ferencváros elleni meccsen kiállított Matheus Leoni esete és a mostani között. – A Fradi elleni meccset Farkas Ádám vezette, ő a VAR utasítására nézte meg az esetet, és hozta meg a döntését, ami ugye a piros lap volt. Gyirmóton ugyanaz a játékvezető, Farkas Ádám volt a videobíró, de ezért a szabálytalanságért – ami megítélésünk szerint sokkal durvább, egyben szándékos volt – még csak nem is utasította a meccset vezető Káprály Mihályt, hogy nézze meg az esetet, a játék mindenféle szankció nélkül folytatódhatott.

A várdaiak megjegyzik, nem akarnak indulatokat korbácsolni minden egyes meccs után a VAR miatt, de továbbra sem érzik, hogy annak következetes lenne a használata.

– A legutóbbi, Ferencváros elleni mérkőzés után Herdi Prenga számunkra továbbra is szabályosnak tűnő góljával kapcsolatosan megszületett döntést, a lest vitattuk. Akkor a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kiadott egy közleményt, csakhogy az indoklás sántított, mert Révész Attila sportigazgató arról beszélt, hogy a VAR-segédvonalat a kezekhez húzták be, nem pedig a vállakhoz, amivel már érvényes gólt lehet szerezni. Tisztában vagyunk a szabályokkal, de az a magyarázat szembement azzal, amit a bajnokság előtti játékvezetők által tartott oktatáson képviseltek. Kíváncsiak várjuk, hogy a gyirmóti meccs 33. percében történtekre milyen magyarázatot lehet hozni? – zárul a közlemény.

A három említett esetből videós összeállítást is készített a klub:

Az MLSZ megcáfolta a Fradi ellen érvényes gólt reklamáló Kisvárdát: “Ez a megállapítás egyértelműen téves” – Prenga 20 cm-es lesen volt