Nem múlik el olyan forduló az NB I-ben, amikor ne történne kétes játékvezetői döntés, ami befolyásolhatja a mérkőzések esetleges kimenetelét. Természetesen az is a futball velejárója, hogy a játékosok kisebb-nagyobb mértékben szabálytalankodnak a meccs hevében, és ezt a játékvezetők az adott helyzetnek megfelelően sárga vagy piros lappal büntetik. A meghozott döntésekkel néha a pályán tartózkodó labdarúgók, valamint a nézőtéren helyet foglaló szurkolók sem értenek egyet, és ezáltal a bírók két tűz közé kerülnek.

Az MLSZ az idei kiírásában összesen tizennégy játékvezetőt foglalkoztat az élvonalban, akik rendkívül bőkezűen bántak a lapokkal: 833 sárga, illetve 34 piros lap került kiosztásra.

Ha a találkozó színvonala gyengébb, mint egy nemzetközi mérkőzésé, akkor az önmagában azt is jelenti, hogy több szabálytalanság van a pályán. Sok esetben láthatjuk, hogy a külföldi mérkőzéseken jóval kevesebb a játékmegszakítás, szabálytalanság, mint a magyar bajnokikon – mondta a csakfoci.hu-nak a korábbi FIFA bíró, Bede Ferenc. – Itthon többet szabálytalankodnak, és sokszor felelőtlenül teszik, ami a labdarúgók képességeinek hiányában keresendő, akik a hiányosságukat szabálytalansággal próbálják kompenzálni.

Sajnos, a magyar bajnokságban a nemzetközi topbajnokságokhoz viszonyítva gyengébb képességű futballisták játszanak, ezért van több szabálytalanság és így jobban előtérbe kerül a fegyelmezés eszköze.

A fentebb említett adatokból kiindulva megvizsgáltuk azt is, hogy az NB I-ben, melyik spori a legtermékenyebb a sárga lapok felmutatásában.

Hazánk elsőszámú, és nemzetközileg is elismert sípmestere, Kassai Viktor idén 17 tétmérkőzésen 103 sárga cédulát mutatott fel, így a hétvégén túllépte a 100-as határt. A játékvezető átlagosan hatot oszt ki a szabálytalankodóknak. A dobogó második fokán Bognár Tamás áll, aki 18 összecsapáson működött közre a jelenleg is futó szezonban, átlagosan meccsenként 5 és “fél” lapot oszt ki. A harmadik helyezett Iványi Zoltán 19 találkozón dirigálhatott az első osztályban, ő is közel van a meccsenkénti ötös átlaghoz (átlagban 4.79 sárga meccsenként).

Általában, akik nemzetközi mérkőzéseket is vezetnek, azok az UEFA-tól olyan instrukciókat kapnak, amelyek szigorúbbak, mint az MLSZ Játékvezető Bizottságának elvárásai. Ezeket próbálják betartani a magyar meccseken és ennek következtében több esetben használják a figyelmeztetéseket.

A nemzetközi elvárásokat alkalmazzák idehaza, és ezért kerül elő jóval több esetben a sárga lap, mint külföldön.

Megfigyelhető, hogy aki magyar bajnokságban éljátékvezetőként tevékenykedik, és nem nemzetközi bíró, az jóval kevesebb sárgát oszt ki, mert inkább az MLSZ Játékvezetői Bizottságának szabályértelmezését alkalmazza, ami nem minden esetben egyezik meg a nemzetközi gyakorlattal – tette hozzá Bede.

LENKÓ PATRIK