Waltner Róbert (Kaposvár): – Nekünk is van veszíteni valónk, mert nem úgy megyünk fel a pályára, hogy ki akarunk kapni. A mérkőzés esélyese a Ferencváros, de ha veszítünk, akkor bánkódni fogunk a vereség miatt, ha nem lenne veszíteni valónk, akkor nem lennénk szomorúak. Az első a mérkőzésen a Fradi a tíz helyzetéből egyet rúgott be, mi meg a kettőből egyet sem, lehetett volna iksz is a meccs, az összkép alapján az nem egy egygólos találkozó volt. A Ferencváros az ország legnépszerűbb csapata, az egyik legjobb szurkolótáborral, amely idegenben is elkíséri a csapatot. Ezt sok klub megirigyelhetné. Az előző szezonban sikerült megteremtenünk annak a lehetőségét, hogy feljussunk, s most Kaposvárra hozzuk az ország legnépszerűbb csapatait. Ez nekünk egy plusz.

Tudjuk, hogy erős keretük van, Tokmac és Isael értéke nagyjából annyi, mint a mi teljes keretünkké. Ebből is látszik, hogy válogatott, jó játékosaik vannak.

Ennek ellenére meglepetést szeretnénk okozni. Abban mindenki biztos lehet, hogy nem úgy fogunk pályára lépni, hogy ússzuk meg minél kevesebb góllal, hanem úgy, hogy megpróbálunk győzni a Fradi ellen. Tudjuk, hogy erre kevés az esélyünk. A Fradi az Espanyol ellen is felvette a versenyt az Európa Ligában, amely a spanyol első osztályban szerepel, mi a Rákóczi vagyunk, de történtek már meglepetések a labdarúgásban. (rakoczifc.hu)

Szergej Rebrov (FTC):Mindent megteszünk azért, hogy a kettős terhelés mellett is a lehető legjobb eredményt érjük el, így természetesen Kaposváron sem lehet más a célunk, mint a három pont. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen egy elképesztően intenzív csütörtöki összecsapáson vagyunk túl, valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy a legutóbb is szoros mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel. Nem foglalkozunk azzal, hogy hol áll a Kaposvár a tabellán, csak a saját futballunkra koncentrálunk, arra, hogy meg tudjuk tartani a vezető pozíciónkat. (fradi.hu)