Ferencváros–Budapest Honvéd 1-0

A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz!

Máté Csaba (megbízott edző, FTC): – Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a Honvéd szervezetten játszó csapat, amely ezúttal nagyon motivált volt. Fontos volt, hogy türelmesek legyünk, de a mérkőzés előtt azt kértem, hogy látszódjon, győzni szeretnénk, azt gondolom, hogy ezt meg is oldottuk. A játéknak nem igazán volt ritmusa, de fontos volt, hogy a játékosok végig hittek a győzelemben. Az ilyen mérkőzésekre jellemző tipikus góllal tudtunk nyerni – kezdte értékelését a szakember, aki elmondta: noha korábban is előfordult már vele, hogy megbízott edzőként dolgott, az eheti helyzet annyiban más volt, hogy ezúttal teljes egészében ő felelt a csapat felkészítéséért, ő hozta a döntéseket. – Szerintem szombaton motivált csapatot láttunk a pályán, de voltak hibáink, néha görcsösek voltunk, nem volt egyszerű dolgunk. Fontos volt, hogy végig hittünk abban, hogy nyerhetünk. Regő egy tehetséges játékos, akitől mindenki joggal vár el többet, hiszen az előző idényben jól teljesített a ZTE-ben. Neki is látnia kell, hogy a Fradi egy más szint, itt válogatott játékosok ellen kell felvennie a versenyt. Meg kell ragadnia minden egyes pillanatot, szombaton ez sikerült neki. Uzuni az ősszel is jó teljesítményt nyújtott, a hozzáállását sosem érhette kritika, lőtte a gólokat, bízunk benne, hogy tartja a formáját, esetleg jobb lesz. Nehéz féléven van túl a csapat, sok mérkőzést játszott, de szerintem olyan helyzetből várjuk a tavaszt, hogy joggal bízhatunk abban: mi leszünk a bajnokok.

Máté Csaba sérülés miatt két belső védőt, Lasha Dvalit és Samy Mmaee-t jelölt szélső hátvédként a kezdőcsapatában.

– Lasha Dvali számára nem volt szokatlan ez a felállás, Samy Mmaee viszont kissé meglepődött, amikor megtudta, hogy ezen a poszton kell játszania – árulta el a megbízott vezetőedző. – Elégedett vagyok mindkettejük teljesítményével, amit kértünk tőlük, azt megoldották. Fontos volt, hogy jól játsszák be a labdákat a következő zónákba, emellett a védekezést is megoldották, fejpárbajokat nyertek, elégedett vagyok.

Végezetül Máté Csaba mindenkinek megköszönte az egész heti segítségét, egy stábtagot azonban külön is kiemelt.

– Leo azért nem utazott haza már most Brazíliába, hogy a csapat mellett maradhasson és segítse a munkánkat, ezért hálásak vagyunk neki. Példaértékű cselekedet volt.

Horváth Ferenc (Honvéd): – Nagyjából rá lehet húzni az egész szezonra ezt a mérkőzést. Szerintem jól játszottunk, jól megkomponált dolog volt, de nem tudok már ezzel mit kezdeni, az ötödik ilyen meccsünk volt… Mit csináljak? Szüljek egy lovat? Mit edzek arra, hogy az utolsó percekben ne engedjünk ki? Kétszer pattant le a labda a 16-oson belül, kétszer el lehetett volna rúgni. Ilyen volt ez az egész félszezon. Játékban egyáltalán nem vallottunk szégyent, méltó ellenfele voltunk a Ferencvárosnak, nagyon sajnálom, hogy legalább az egy pontot nem tudtuk elhozni. A Fradi nem talált fogást rajtunk egész meccs alatt, nem volt különösen nagy helyzete, úgyhogy igen, sikerült meglepnünk őket. Úgy értékelem az őszi szezonunkat, mint a mai meccset: rendesen össze volt rakva a játékunk, a dolgok működtek, ha az utolsó tíz percet levesszük, lehet, hogy mi vezetjük a bajnokságot. Nem tudok mit mondani a folytatásról, szerződésem van, majd eldöntik, ha esetleg másra gondolnak, ez egy ilyen szakma. (M4 Sport)

MOL Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1-0

A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz!

Szabics Imre (Vidi): – Nehéz mérkőzést vártunk, az is lett. Nagyon örülünk annak, hogy megnyertük az utolsó hazai mérkőzésünket, és így a hazai tabellán elsők vagyunk. Három pontot szerettünk volna ajándékozni a szurkolóinknak így karácsony előtt, boldog vagyok, hogy ez sikerült. A Mezőkövesd szerintem egy jó NB I-es csapat, a három belső középpályás komoly gondokat okozott, hiszen a rotációjukat semlegesíteni kellett, és persze Cseri Tamás játékára is figyelni kell minden csapatnak. Elismerem, volt egy kis szerencsénk is, valamint Kovács Dani is remekül védett. Az utolsó öt hazai mérkőzésünket megnyertük, pozitívan tekintünk a jövőbe. Természetesen mindenkinek boldog karácsonyt és új évet kívánok ezúton is. A hazai szereplésünk rendben volt szerintem, az idegenbeli mérlegünkön nyilván javítanunk kell 2022-ben. (molfehervarfc.hu)

Supka Attila (Kövesd): – Felkészültünk a Vidiből, tudtuk, hogy figyelni kell a gyors játékosaikra, mint például Petrjak és Dárdai, illetve figyeltünk a céljátékosaikra is a labdakihozataloknál. A Vidi gólját egy bődületes hiba után kaptuk, hiszen nem szabad hagyni azt, hogy az ellenfél így elfejeljen egy felívelt labdát, egyszerűen nem jól vettük fel az embereket. Az első félidőben nem voltunk elég bátrak, kértük a szünetben, hogy ezen változtassunk és keressük meg azokat a réseket, amelyekből gólszerzési lehetőségeink adódhatnak. Voltak is helyzeteink, jó dolgokat láttam vissza a csapattól. Mindenki odatette magát, de nem sikerült az egyenlítés. Összeségében úgy gondolom, hogy egy pontot Fehérváron hagytunk ma este. (molfehervarfc.hu)

MTK Budapest–Paksi FC 1-4

A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz!

Márton Gábor (MTK): – Érdekes meccs volt, mind a játék, mind más szempontból… Gratulálunk a Paksnak – kezdte az értékelést a vezetőedző, akit az elmúlt hetek összegzésére is megkértek. – Négy hét alatt bizonyos dolgokban fejlődtünk, a lehetőségek kialakításában sokat léptünk előre, de a befejezéseknél nagy problémáink voltak. Vannak dolgok, amiket nem értek, amik kapcsán vannak rossz érzéseim, de ezek külső körülmények… – ezekről nem szeretnék bővebben beszélni. Bízom abban, hogy télen meg tudjuk erősíteni a keretet, megvannak, hogy mely posztokra és csapatrészekbe szeretnénk igazolni, célunk, hogy a lehetőségeinkhez képest megtaláljuk azokat, akik nekünk segíthetnek. (mtkbudapest.hu)

Bognár György (Paks): – Megérdemelt győzelmet arattunk, hiszen végig az érvényesült, amit mi elképzeltünk. Ott tudtuk tartani a játékot az MTK térfelén, és ez gyakorlatilag mindkét félidőben így volt. Kevésszer tudtak megkontrázni minket, igazából nem is okoztak veszélyt a kapunkra. A héten nagy hangsúlyt fektettünk a pontrúgásokra, mivel az MTK ezeket rendre rosszul védekezi le, így sokszor adódott lehetőségünk, illetve gólokat is szereztünk rögzített helyzetekből. Az első félidőben Nagy Ricsi gyakorlatilag üresben játszott, így rengeteg labdára rá tudott fordulni a hazaiak tizenhatosánál, sajnos az utolsó passzok már nem ültek. A második játékrészre labdaszerzés miatt a középpályán kellett erősíteni, Papp Kristóffal pedig kiválóan tudtuk kompenzálni, hogy több labda kerüljön hozzánk. (paksifc.hu)

Fradi: Máté Csaba élő adásban jelentette be, ki lesz az új edző