Horváth Ferenc most megúszta, öt NB I-es klub azonban komolyan fizethet

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága kihirdette, hogy milyen büntetéseket osztott ki a legutóbbi fordulót követően.
Budai László 2017. október 3., kedd 16:25
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága kihirdette, hogy milyen büntetéseket osztott ki a legutóbbi fordulót követően.
Szerző: Budai László 2017. október 3., kedd 16:25

A büntetések mellett ezúttal érdemes megemlíteni, hogy egyetlen vezetőedző sem kapott pénzbírságot nyilatkozata miatt. Horváth Ferenc a Fraditól elszenvedett 3-2-es vereség után nagyon óvatosan fogalmazott, és nem is merte a játékvezetői ítéletet - elsősorban a zöld-fehérek 11-esét - szóba hozni, és a jelek szerint jól is tette.

Másról is beszélnék, de 4 gyerekem van, azt beszéltük meg a feleségemmel, hogy inkább rájuk költjük a pénzt, nem másra. Azt nem tudom, hogy gondolni lehet-e még "arra" vagy már gondolatrendőrség is van

- mondta Horváth, és meg is úszta a büntetést.

Az alábbi klubok és játékosok azonban - különböző okok miatt - nem.

NB I

– Szeles Tamás (Mezőkövesd) 1, Kamber Dorde (Honvéd) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
– A FEB a Budapest Honvéd–Vasas FC mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (a játékvezető szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
– A FEB az Újpest FC–DVSC mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet, mint visszaesőt, mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és sportszakemberek szidalmazása) 300.000 Ft, a DVSC–t, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél szidalmazása) 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
– A FEB a Diósgyőr–Videoton FC mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt, mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, szurkolóinak rendzavarásaiért (2 szurkoló biztonsági zónába történt behatolása, tárgyak bedobálása), továbbá másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása) 300.000 Ft, a Videoton FC-t, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél szidalmazása) 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB II

– A FEB a Nyíregyháza–Győri ETO FC mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát, mint visszaesőt, mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet és más sportszervezet szidalmazása) 150.000,– Ft, az ETO–t, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet és más sportszervezet szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
– Gál Zsolt masszőr (Kazincbarcika), mert a mérkőzés lefújása után a öltözőfolyosón a játékvezetők felé sértő, rasszista kifejezéseket használt, minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől 2017. október 3. napjától kezdődően 3 hónapra szóló eltiltást, továbbá 200.000 Ft pénzbüntetést kapott.

NB III

– Fodor Péter (Tiszaújváros) 1, Szandai Dominik (Balassagyarmat) 1, Hahn János Csaba (Paks) 1, Orbán Patrik (Pénzügyőr), mint visszaeső 2, Simon Benjamin (Veszprém) 1, Pavlitzky Balász Krisztián (Ajka), mert a labda megszerzéséért folytatott küzdelemben megrúgta ellenfelét, majd támadólag lépett fel ellenfelével szemben 3, Nagy Erik (Ajka) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
– Tímár Krisztián edző (Videoton FC) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1, Rozmán László vezetőedző (Ajka), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz