Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője a Videoton legyőzésére készül.

 – Sem előnyt, sem hátrányt nem jelent az, hogy hétköznap pótoljuk a mérkőzést, hiszen mi eddig is szerda-szombat ritmusban játszottuk a találkozóinkat. Bízom abban, hogy ezalatt a pár nap alatt sikerül úgy felfrissíteni a játékosokat, hogy agresszív, kemény játékot tudjunk produkálni. Mutatja a példa, hogyha olyan csapat játszott a Videoton ellen, amelyik le tudta zárni a területeket, nem hagyott lehetőséget arra, hogy a kombinatív játékot fel tudják építeni, akkor pontokat lehetett ellenük szerezni. Bízom benne, hogy hazai környezetben ezt meg tudjuk valósítani és itthon tartjuk a három pontot – mondta Supka a honvedfc.hu-nak.

– Ez most egy teljesen más szituáció, mint amikor eredetileg játszottunk volna a Honvéd ellen. Három nappal vagyunk egy rangadó után, már bőven benne járunk a tavaszi idényben – a mai találkozó után szombaton már jön is a Mezőkövesd elleni bajnoki. A Honvéd egy nagyon kellemetlen ellenfél, az előző bajnokiját meg is nyerte, Eppel és Lanzafame továbbra is veszélyesen játszanak elől. Kemény, fontos mérkőzés áll előttünk, ugyanúgy maximális koncentrációra és megfelelő hozzáállásra lesz szükségünk az eredményességhez, mint eddig. A felkészülés során négy hátvéddel álltak fel a kispestiek, de azóta már változtattak, az elmúlt mérkőzéseken három belső védőt használtak, de természetesen ez az ő dolguk. Felkészültünk ellenünk, és a saját játékunkra koncentrálunk majd – nyilatkozta Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője a vidi.hu-nak.