Megbukott a Honvéd-csatár az orvosi vizsgálaton, kútba esett az ázsiai szerződés - a részletek

David N'Gog elutazott Vietnamba, ám egy korábbi sérülése miatt csak rövidtávú ajánlatot kapott, ami nem egyezett az ő elképzeléseivel. A Ho Chi Minh FC ezután újabb NB I-es csatárnál próbálkozott be.
Csakfoci Admin 2020. január 5., vasárnap 11:36
David N'Gog elutazott Vietnamba, ám egy korábbi sérülése miatt csak rövidtávú ajánlatot kapott, ami nem egyezett az ő elképzeléseivel. A Ho Chi Minh FC ezután újabb NB I-es csatárnál próbálkozott be.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 5., vasárnap 11:36

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Budapest Honvéd alkalmazásában álló korábbi PSG- és Liverpool-csatár, David N'Gog neve felmerült, mint a vietnami első osztályú Ho Chi Minh City FC téli érkezője.

Egy szurkolói fotó tanúsága szerint a támadó el is utazott az ázsiai országba, hogy a szóban forgó csapatnál próbajátékon vegyen részt, és  tárgyaljon.


David N'Gog a Ho Chi Minh City FC szerelésében egy helyi szurkolóval.

A vietnami Fox Sports ugyanakkor jelezte, az orvosi vizsgálat megállapította N'Gognál, hogy a támadó nem megfelelően épült fel egy korábbi súlyos keresztszalag-sérüléséből, így kiemelt sérülésveszélynek van kitéve a helyiek játékstílusát, és a pályák minőségét is figyelembe véve.

A portál hozzáteszi, a klubelnök Nguyen Huu Thang ennek ellenére is ajánlott egy féléves szerződést a 30 éves francia játékosnak, ám ő és az ügynökei nem mentek bele egy ilyen rövidtávú egyezségbe.

A csatár a történtek után visszatért Magyarországra, és pénteken ismét a Honvédnál jelentkezett edzésre, ami a klub hivatalos oldalán közzétett videón is jól kivehető.

N'Gog 2018-ban igazolt két évre a kispesti együtteshez, melynek színeiben eddig 41 meccsen 15 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.

Egy másik NB I-esnél is bepróbálkoztak

A csakfoci.hu információi szerint az egyezség kútba esése után a vietnami csapat felkereste a Puskás Akadémia nyáron igazolt támadóját, David Vaneceket is, ám a felcsúti csapat nem volt hajlandó elengedni a 28 éves cseh labdarúgót, akinek szerződése 2021-ig szól.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Gyirmót
Távozhat a kétméteres csatár
A 20 éves ukrán csatár, Oleksandr Pyshchur 26 tétmeccsen 8 gólnál és 4 asszisztnál jár a mostani idényben. A Kisalföld úgy tudja, több NB I-es klub is érdeklődik a gyirmóti támadó iránt és távozhat a klubtól.
Újpest
Újabb edzőt jelentettek be
A Maribor után az Újpest is bejelentette, hogy Damir Krznar vezetőedző első számú assisztensedzője Ales Mertelj lesz, aki a szlovénoktól érkezik az NB I-es klubhoz.
Fradi
Marad a fiatal
Meghosszabbította 18 éves középpályása, a már az NB I-ben is bemutatkozott Madarász Ádám szerződését a klub - számolt be róla a fradi.hu.
Tovább az összes átigazoláshoz