Kedd reggel a Digi Sport “Reggeli Start” című műsorának vendége volt George F. Hemingway, aki több aktuális témáról is szót ejtett, mindjárt a legfrissebb igazolásukról, Davide Lanzafame-ról.

„Először 1 évvel ezelőtt, nyáron próbáltuk visszahozni, akkor nem sikerült, nyilván anyagi okokból. Télen megint megpróbáltuk, akkor sem tudtuk. Most is dolgoztunk rajta, augusztus közepén sikerült nagyjából megállapodni vele, és most aláírt.”

A tulajdonost a költségekről is faggatták, állítólag a támadó háromszor többe került, mint szerették volna.

„Én nem ezt mondtam. Én azt mondtam, hogy háromszor annyiba kerül nekünk Lanzafame, mint amennyit szerettünk volna költeni, ha összevesszük a fizetést, amennyit kiadtunk érte és egyéb költségeket.”

Arra a kérdésre, miszerint Lanzafame keresi-e a legtöbbet a Honvédnál, Hemingway úgy felelt, hogy „kétségtelen.”

Szóba került a sajtótájékoztató bevezetője is, amelyen közölték, hogy a játékos bundaügye tabu téma.

„Lanza azt mondta, nem szeretne sajtótájékoztatót tartani. Mikor utoljára itt járt Magyarországon, nem a futballról kérdezték, hanem mindig a fogadási dologról, ami 10 évvel ezelőtt történt. Erre azt mondtuk neki, hogy megmondjuk az újságíróknak, ő erről nem hajlandó beszélni, de szükséges hogy sajtótájékoztatót tartson. Elmondtuk az újságíróknak, hogy erről ne kérdezzenek, mert ő erre nem szeretne válaszolni, ez egy lerágott csont, 10 évvel ezelőtt történt, most már elég volt. 19 éves korában rosszat tett a csapatával együtt. Bevallotta, megbüntették, letöltötte a büntetését, most már szabad.”

Hemingway elmondta, a csapat kész, többet nem igazolnak, és az Eppel, Dark, Lanzafame hármassal immár a kellő rutin is megvan a keretben.

„Minden év elején elmondom, nekem az a tervem a csapattal, hogy meglegyen a nemzetközi szereplés. Most is azt mondom. Ott van a Ferencváros, nagyon erős kerete, ott van a Videoton, ott is erős keret és egyre erősebb. A Debrecen megint igazol sok labdarúgót, sokan elmentek, de igazolni fognak, az emberek azt mondják, meggyengültek, de várjuk ki a végét, amíg leigazolják a labdarúgókat, akik játszani fognak. Szombathely is erősödött, nagyjából a 12 klubból 6 vagy 7 erősödött, köztük mi is, de hogy mire lesz ez elég, azt nem tudom.Ez a bajnokság nem lesz egy sétagalopp a Ferencvárosnak, mint ahogy az elmúlt években a Vidinek és Debrecennek szintén az volt. Ez egy keményen kiharcolt első, második, harmadik hely lesz valamelyik csapatoknak, és úgy gondolom, hogy a színvonal emelkedett. Tudom, hogy nagyon lebecsülik az NB I-et, én nem. Én azt gondolom, az NB I egyre jobb, csapataink jobban megállják a helyüket, és most fényévekre jobb a bajnokság, mint volt 2006-ban, amikor mi elkezdtük. Nem lehet összehasonlítani. Az a csapat, amelyik akkor megnyerte a bajnokságot, ma nem lenne az első hatban.”

Hemingwayt arról is kérdezték, mit gondol Bernd Storck kemény kritikájáról, miszerint gyenge a hazai futballisták fizikai állapota, és a klubok nem egységes módszerrel tesztelik azt, mint például Németországban.

„Nem tudom, hogy ez a kudarc vizionálásának a megmagyarázása, vagy pedig ez egy tény, én nem tudom eldönteni, mert nem vagyok a szakmájában. Erre az edzők tudnának érdemben felelni. A mi klubunkban nagyon szívesen megcsinálunk minden mérést, amit a kapitány szeretne. Azt gondolom, a játékosaink jó fizikai állapotban vannak, ha megnézzük a 90 perceket, nagyon jól bírjuk. Ha Bernd Storck-nak vannak nagyon jó ötletei ezzel kapcsolatban, senki sem mondja, hogy ne mondja ezeket el. Például én ha tudom, hogy milyen gondolatai vannak, biztos megkérdezném az edzőmtől, hogy nem lehetne-e ugyanígy tesztelni, és ha kiderül, hogy valóban van lemaradás, akkor ezt a lemaradást behozni. Ezzel nincs semmi baj. Ha Bernd Storcknak van valami ötlete, és az jó, meg kell valósítani.”

Arra, hogy az üzleti szféra szereplői mutatnak-e nagyobb érdeklődést az NB I-re, Hemingway határozott „nem” választ adott.

„Vissza kell őket hódítani. Először is meg kell győzni az üzleti szféra szereplőit, hogy jó a labdarúgásba szponzorálni, mert megéri. Ez a legnagyobb sport, a legszebb, a legnépszerűbb sport, a legtöbb ember ezt nézi, és akkor visszajönnek. Ehhez az is kell, hogy az MLSZ is változtasson pár dolgon.”