A Budafoki MTE vendége lenne szombaton 17:00 órától a koronavírus-járványtól sújtott Budapest Honvéd FC, amely találkozó kapcsán a klub halasztási kérelemmel fordult a budafoki együtteshez.
"A Honvéd első keretében 15 játékos koronavírusos, a szakmai és az egészségügyi stábból összesen nyolcan fertőzödtek már meg, ráadásul a Magyar Futball Akadémián is 20 felett van azok a játékosok száma, akik betegek, vagy nemrég estek át a betegségen.
A legutóbbi két bajnokinkon a nehézségek ellenére, számtalan fiatalt bevetve álltunk ki, a helyzetünk azonban továbbra sem javult, ezért klubunk vezetése úgy döntött, hogy halasztási kérelmet nyújt be az OTP Bank Liga 10. fordulójában esedékes mérkőzéssel kapcsolatban.
A kérelmünket megkapó Budafok egy nap gondolkodási időt kért, így pénteken dől el, hogy lesz-e szombaton Budafok–Honvéd meccs" - olvasható a Honvéd közleménye a honvedfc.hu-n.
Olvastad már?
Közlemény: Nem áll ki az Újpest a Diósgyőr ellen - a lilák most már megértik ellenfelük döntésének okát
Az újpestiek ezúttal változtattak a kommunikáción, mert az MTK elleni meccsel ellentétben most megértőek az ellenféllel szemben, és úgy fogalmaztak, hogy megértik a Diósgyőrt, amiért nem ment bele a halasztásba.
Elolvasom
Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.