Szurkolói ankétot tartott a hét közepén a Budapest Honvéd, a klubot Mendelényi Dániel társtulajdonos, Kun Gábor ügyvezető igazgató, Urbányi István sportigazgató, Bódog Tamás vezetőedző és Azurák Csaba kommunikációs és marketing igazgató képviselte.

– Rengeteg tennivalónk volt az elmúlt évben, sok minden változott, miközben volt olyan terület, amihez nem nyúltunk hozzá azonnal, mert először tapasztalatokat, élményeket akartunk szerezni ­– idézi Mendelényi szavait a klubhonlap. – Nem lehet az összes kerekét kicserélni egy száguldó autónak. Összességében sikerült elérni, amit szerettünk volna bár voltak nehézségek, küzdelmek és néha izgultunk is. Mi nem csak egy klubot építünk, hanem közösséget is és ugyanazon az érzelmi hullámvasúton megyünk keresztül, mint ti.”

–  Szép véget ért a szezon a kupagyőzelemmel, amit nem vehet el senki tőlünk, tőletek, s az az eredmény önmagáért beszél – mondta Kun Gábor. – Ugyanakkor nem elégedtünk meg ezzel, nem dőltünk hátra, tovább szeretnénk építeni a Honvédot, ebben fontos lépéseket tettünk meg az elmúlt időszakban, mind a csapat mind a stáb tekintetében.”

Személyes élményeivel kezdte beszédét a kispesti játékosként – és május óta immár vezetőként is – Magyar Kupa-győztes Urbányi István, aki a jövőt meghatározó filozófiáról is beszélt.

„Fontos, hogy a saját utánpótlásból kikerülő fiatal játékosok éppúgy markáns szereplői legyenek a jövő sikereinek, mint ahogyan a piacról szerződtetett játékosok esetében is elsődleges szempont, hogy valós értéket képviseljenek és minél több örömet, élményt hozzanak nektek – mondta Urbányi István. – Ennek szellemében fogtunk munkához, és emiatt jöttem haza, hogy ennek a folyamatnak részese legyek.”

Urbányi István hozzátette, Bódog Tamásé a rövid távú, taktikai felelősség, sportigazgatóként azonban az ő vállát terheli a hosszú távú stratégia kialakítása, amelyre új vezetőedzőnk viccelődve rá is vágta, bízik abban, hogy a rövid táv nem csupán egy-két hónapot jelent a szakvezető szótárában.

„Szenvedélyes, nézhető futballt szeretnénk játszani, ami a szurkolókért van – összegezte szakmai elképzeléseit Bódog Tamás, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Szeretnénk elérni, hogy aki kijön a mérkőzéseinkre, azzal az élménnyel térjen haza, hogy a következőn is ott szeretne lenni. Ezzel a csapattal eredményesek lehetünk,

szenzációs, ahogy ezek a srácok dolgoznak és bízom benne, hogy a támogatásotokkal egy nagy lökést kapnak majd, mert ez egy brutális, és reméljük eredményes párosítás lehet.”

Urbányi István a Davide Lanzafamét érintő szurkolói kérdésekre válaszolva elmondta, a korábbi MTK-meccsen történt vita rendeződött, azóta teljes a csapategység. Amennyiben Lanzafame szeretne a Honvédban maradni és a teljesítménye is olyan, Bódog Tamás döntésén múlik, hogy helye lesz-e a csapatban.

„Megmondtam Uginak, hogy ha így teljesít, nem fog nálam játszani… Ez három évvel ezelőtt történt, Diósgyőrben”

– mondta a jelenlévők általános derültségére Bódog Tamás Ugrai Rolandról. A támadóról a vezetőedző elárulta, olyan dolgokra képes, amelyre Magyarországon kevesen, jó formában van, s ha ezt az állapotot fenn tudja tartani, a csapat nagy erőssége lehet.