Rózsa dermesztően nagy hibája után biztosította be a győzelmet az Újpest – videó

Idén másodszor volt kezdő a Haladás 33 éves kapusa. Rózsa Dániel ezúttal az Újpest ellen hibázott, amely könnyen lehet, hogy a kezdőtagságába kerülhet a 13. fordulót követően.
Csakfoci Admin 2018. november 3., szombat 20:12
Idén másodszor volt kezdő a Haladás 33 éves kapusa. Rózsa Dániel ezúttal az Újpest ellen hibázott, amely könnyen lehet, hogy a kezdőtagságába kerülhet a 13. fordulót követően.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 3., szombat 20:12

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a 12. fordulót megelőzően a Haladás vezetőedzője, Horváth Ferenc a sikertelenség érdekében úgy döntött, kirakja a kezdőből Király Gábort, és helyette Rózsa Dánielt állítja be a Honvéd ellen. A 33 éves kapus ezzel az április 28-án megrendezett Fradi elleni (2-1) bajnoki után először volt kezdő a vasiaknál.

Nagyon jó embernek és nagyon jó játékosnak tartom Királyt, akinek élete a Haladás. Azonban úgy gondoltam, a korábbi hetek sikertelensége miatt váltanom kell, s ezúttal Rózsának szavazok bizalmat. Ez persze nem jelenti azt, hogy Király többet nem véd a Haladásban – indokolta akkor a döntését Horváth.

Rózsa a mögöttünk hagyott fordulóban az Újpest ellen (2-0) ezúttal is a kezdőben kapott lehetőséget. Azonban könnyen meglehet, hogy a lila-fehérek ellen elkövetett dermesztő hibája miatt újra a kispadon találhatja magát. Történt ugyanis, a 81. percben Tamás adta haza a labdát Rózsának, aki túlságosan is sokáig várt, hogy elrúgja a labdát, így az érkező Obinna Nwobodo bal lábáról a kapu jobba alsó sarkába pattant a labda, amivel kialakult a 2-0-ás újpesti győzelem.

Az Újpest a győzelemmel feljött a 7. helyre, míg a Haladás maradt az utolsó pozícióban a 13. játéknapot követően.

 

Olvastad már?
NB I: A Honvéd tovább üldözi a Fradit, nyert a Vidi és az Újpest is - eredmények, tabella
Két hazai és két vendéggyőzelem mellett egy döntetlen született a 13. forduló első öt mérkőzésén.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz