NB I: A Honvéd tovább üldözi a Fradit, nyert a Vidi és az Újpest is - eredmények, tabella

Két hazai és két vendéggyőzelem mellett egy döntetlen született a 13. forduló első öt mérkőzésén.
Csakfoci Admin 2018. november 3., szombat 18:57
Két hazai és két vendéggyőzelem mellett egy döntetlen született a 13. forduló első öt mérkőzésén.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 3., szombat 18:57

A szokottnál keményebben kezdték a csapatok a mérkőzést: Gosztonyi András már a 3. percben ápolásra szorult, miután blokkolta Kukoc erős lövését. Nem sokkal később törlesztett a Kisvárda játékosa, aki Baráth Botondot rúgta fejbe, ám a 10. percben ismét ő húzta a rövidebbet Gróf kifutásánál. Az első lendület ezután jócskán alábbhagyott, a csapatok igyekeztek labdabiztos építkezéssel az ellenfél kapuja elé kerülni. Ennek ellenére az első találat egy kispesti kontrából született: a meginduló Kukoc tekert Holender elé, aki átvette, felnézett, majd a kapuba lőtt a 33. percben. A bekapott gól után nyomást tudott helyezni a Várda ellenfelére, ám komoly lehetőséghez nem jutottak már az első félidőben.

A szünetben Dajka László rendet rakott a hazai fejekben, a második játékrész elején az első perceket idéző harciassággal játszott a Kisvárda. Ezt látván Supka Attila érdekes húzásra szánta el magát: Kukoc helyére cserélte be N'Gogot. A szokatlan változtatás néhány percen belül értelmet nyert: Holender megindulása után N'Gog szépen passzolt vissza, így a Honvéd szélsője a megzavarodott kisvárdai védők között megszerezte maga, és csapata második találatát a 70. percben. Nem ez volt a francia utolsó győztes megmozdulása: a 78. percben Gróf kirúgása, majd Danilo csúsztatása után juttatta a hálóba a játékszert N'Gog, ezzel végleg eldöntve a 3 pont sorsát.

Kisvárda – Honvéd 0-3

Gólszerzők: Holender 33. 70., N'Gog 78.

A Vidi az első félidőben eldöntötte a Paks elleni meccset. A 18. percben Pátkai lőtte ki 15 méterről a bal sarkot. Nem sokkal később Milanov beadását követően Báló rosszul találta el a labdát, Nego pedig két méterről a kapuba lőtt. A 35. percben Huszti ívelt középre egy szabadrúgást, a védők nem tudtak felszabadítani, így Hodzic közelről a kapuba passzolt.

A második félidő egy Nego-ziccerrel indult, Rácz azonban védett. Az 56. percben Pátkai is ziccerbe került, ő már nem hibázott, öt méterről a jobb sarokba passzolt. A 64. percben Nikolov lőtt nagy kapufát 23 méterről. Negyedórával a vége előtt Báló került helyzetbe, Kovácsik jól jött ki a kapujából és mentett. Ezt követően már nem változott az eredmény, a Vidi magabiztosan szerezte meg a három pontot.

Paks – Vidi 0-4

Gólszerzők: Pátkai 18., 56., Nego 27., Hodzic 35.

A mérkőzés első helyzete Priskin nevéhez fűződik, aki Gaál továbbítása után alig fejelt a jobb alsó sarok mellé. Két perccel később Sankovic is próbálkozott, de a távoli lövése nem találta el a kaput. A félidő feléhez érkezve a lila-fehérek próbálkoztak jobbára, sőt a 30. percben Balázs beadása után Rózsa majdnem a saját kapujába húzta be a labdát. A 36. és a 41. percben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, amik rendre kimaradtak, így 0-0-al mentek pihenni a felek.

A fordulás után Priskin eresztett el egy lövést a tizenhatos sarkáról, ami a kapufán csattant. A 60. percben Burekovic bal oldali beadása után Nwobodo fejelt a kapu fölé, majd a 71. percben Beridze szabadrúgása után Balázs érkezett pontosan a rövid oldalon, és továbbította a kapu közepébe a labdát (1-0). A 80. percben Tamás tette haza a labdát, majd Rózsa sokáig kivárt, amire Obinna lábáról a jobb alsóba pattant a labda, és ezzel 2-0-ás újpesti sikerrel ért véget a találkozó.

Újpest - Haladás 2-0

Gólszerzők: Balázs 71., Obinna 81.

Remekül kezdte a Loki a mérkőzést: a 4. percben Bódi tekert a kapu elé a bal oldalról, Könyves pedig két lépésről a hálóba lőtt (0-1). Kilenc minutummal később könnyen egyenlíthetett volna a hazai csapat, ám egy bal oldalról érkező beadásra hiába érkezett üresen Molnár, az üres kapu mellé lőtt. A 18. percben aztán már összejött a kövesdi gól: Koszta végzett el szabadrúgást 20 méterről, és ballal a kapu jobb oldalába lőtt (1-1). A 31. percben Szécsi beadása után Könyves feje elől szerezte meg a labdát Szappanos, a játékrész hajrájában már nem adódott helyzet.

A fordulás után a hazaiak birtokolták többet a labdák, de mezőnyjátékkal, komolyabb lehetőségek nélkül csordogált a mérkőzés. Kevéssel a kezdés után Bódi "eltört" lövése után Szécsi vette célba a kaput, de Szappanos szögeltre mentett, ezt követően azonban egészen a 72. percig nem alakult ki igazi helyzet. Ekkor azonban Vajda passzolt a középen helyezkedő Molnárhoz, aki lefordult védőjéről, majd a jobb felsőbe lőtt (2-1). A csereként beállt Takács első helyzeténél még Szappanos védett, a 86. percben azonban ziccerben nem hibázott (2-2), így megosztozkodtak a pontokon a felek.

Mezőkövesd - DVSC 2-2

Gólszerzők: Koszta 18., Molnár 72. ill. Könyves 4., Takács 86.

Tizenkét percet kellett várni a mérkőzés első helyzetére, amikor Arabuli küzdött meg a labdáért és centerezett középre, de középen éppen hogy lemaradt Lafiti. Öt perccel később Juhar lőtt kapura, ám a felcsúti kapus állta a sarat és szögletre ütötte a labdát. A 32. percben Tajti indította Mihajlovicot, akinek a középre adását Hegedűs szögletre mentette. A szöglet után Hasani 17 méterről a hosszú felső sarok mellé csavart. Majd hét perccel később Márkvárt lőtt kapura, de a lövése csúnyán lecsúszott, így 0-0-al ért véget az első félidő.

A fordulás után előbb Trajkovski beadása után Urblík veszélyezetett 11 méterről, majd hat perccel később knezevic 25 méteres lövése nem sokkal ment el a jobb alsó mellé. Az 57. percben Arabuli esett el a büntetőterületen belül, de a a játékvezető nem ítélt tizenegyest. A hátralévő fél órában mindkét csapat kisebb helyzetet kidolgozott, többek között Urblik lövése pattant le Karanról. A 79. percben Knezevic szöglete után Arabuli a hosszú oldalon közelről bepofozta a labdát a kapuba (1-0). Alig két perccel később Bacsa fejelte vissza a labdát Tajti elé, aki 12 méterről félollózó mozdulattal egyenlíteni tudott, azonban nem sokáig tartott a vendégek öröme, hiszen a 87. percben Hegedűs 30 méterről elvégzett szabadrúgásgóljával átvette a vezetést a felcsúti csapat és nyert 2-1-re.

Puskás Akadémia - DVTK 2-1

Gólszerzők: Arabuli 79., Hegedűs 87., ill. Tajti 81.

Címkék: #magyar foci #NB I
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz