“Az emberek azt gondolnak, amit akarnak”

– Korábban azt nyilatkoztad, hogy Hollandiában te voltál az egyik legerősebb fizikumú védő, de Törökországban azért már voltak kemény ellenfeleid e téren is. Magyarországon ebből a szempontból hol állsz?

– Nem akarom összehasonlítani magam az ellenfél játékosaival. Az emberek azt gondolnak, amit akarnak, ők majd véleményt nyilvánítanak. Én csak megpróbálom magamból a legtöbbet kihozni.

– Mégis: melyik csatárral gyűlt meg a legjobban a bajod?

– Böde Dániel a legerősebb. A Fradiban vannak a legjobb csatárok.

– És ha azt mondom, hogy Lazovic vagy Scepovic?

– Ők is jók.

– Készültök belőlük külön?

– Persze, egy jobb csapat ellen azért oda kell figyelni egy-két taktikai dologra, de a saját erősségeinket kell használni. Jó játékos Lazovic, de ha mi jól tesszük a dolgunkat, akkor megoldjuk a meccset.

– Azt is mondtad egyszer, hogy Törökországban jobban elnézik az edzők, ha egy játékos az edzésen esetleg nem nyújt maximumot. Magyarországon mit tapasztaltál ezzel kapcsolatban?

– Hollandiában nagyon sok a fiatal, a Heerenveennél is 22-23 év volt az átlagéletkor. Minél fiatalabb valaki, annál több az elvárás felé, és kevesebb dolgot néznek el neki. Törökországban a csapat fele 30 év fölötti volt, természetes, hogy egy edző nem fog úgy kiabálni egy 37 évessel, mint egy 18 évessel. Amikor ezt nyilatkoztam, én erre gondoltam. Magyarországon is sok a fiatal, de Hollandiában még inkább.

A “tökös csapatoktól” tarthatnak

– Itthon mostanában mindenki arról beszél, hogy a magyar játékosok mentálisan nem elég erősek. Te több bajnokságban is tapasztalatot szereztél. Hogy látod az itthoni labdarúgókat?

– Amikor kisebb csapattal találkozunk, amely nem játszik minden héten tízezrek előtt, akkor a játékosai vagy megilletődöttek és leblokkolnak, vagy nagyon felpörgeti őket a közeg. Ez játékos kérdése. Azt nem tudom, hogy ebben a tekintetben milyen az arány az NB I-ben, az edzőik jobban tisztában lehetnek ezzel.

– A Haladás ellen pont ez okozta a veszteteket? Az ellenfél extrán motivált volt egyfelől az új stadion, másfelől talán a Fradi miatti meccs miatt.

– Ott például ez pozitívan jött ki nekik, mi pedig nem pörögtünk eléggé. Ezt meg is beszéltük az edzővel, és igaza volt.

Sokszor, ha egy kisebb csapat tökösebb, és 100 százalékot ad, akkor be tud gyűrni egy nagyobbat, amelyik nem ad ki mindent magából. Hiába vagyunk mi a Ferencváros, ha nem adunk 100 százalékot, bárkitől ki tudunk kapni. Ilyen nem fordulhat elő többet, ez elfogadhatatlan.

Én is kritikus vagyok, elsősorban magammal szemben, tőlem is több kellett volna. De ha a pozitívumot nézzük, akkor ez egy jó pofon volt. Nem arról volt szó, hogy nem akartunk 100 százalékot adni, hanem nem koncentráltunk eléggé, és kívülről ez úgy látszik, hogy lassabbak vagyunk. Magunkat kell pörgetni, ha egy kiscsapat ellen játszunk. Egy nagyobb ellenféllel szemben, ha tele a stadion, szinte be sem kell melegedni, ez az egész adja magát, belehajszol a közönség. Profiként azonban készen kell állnod mindig.

– Ez is sokszor előkerülő téma, hogy jobban kellene koncentrálni. De hogy megy ez a gyakorlatban? Hogyan készül erre egy játékos?

– A koncentráció attól függ, hogyan kelsz fel, hogy edzel. Ez nemcsak egy edzésről vagy egy meccsről szól egy futballistának, hanem non-stop minden erről szól. Onnantól kezdve, ahogy felkelsz, arra kell koncentrálnod, hogy a legfrissebb legyél edzésen, jól étkezz, jól aludj. Fókuszálnod kell egész évben. Nem mondom, hogy belefér, de nagyobb szinten is előfordul, hogy a játékosok kihagynak a kisebb csapatok ellen. Az a cél persze, hogy minden meccsen 100 %-ot adj.

– Mennyire kell megváltoztatnod a játékod az NB I-re? Azért kérdezem, mert két ugyanolyan szituációból is 11-est fújtak már ellened: álltál a védő mögött, és rátetted az ellenfél derekára a kezed. A bíró pedig lefújta. Itt hamarabb büntetőt adnak ezért?

– Igen, ez volt a helyzet. Ezeket itt hamarabb lefújják, ezekhez alkalmazkodnom kell, lehet, hogy hamarabb át kellett volna vennem ezt a stílust, és az én hibám volt. De meglepődtem, azt hittem ez itt nem 11-es.

– Sokan úgy gondolják, hogy a magyar bajnokság visszalépés a holland és a török élvonal után. Hogy látod ezt? 25 évesen jó helyen vagy most?

– Nem látom visszalépésnek, de majd a jövő eldönti, hogy mi a jó döntés. Megtisztelve érzem magam, hogy a Fradiban játszhatok, mert ez a legjobb csapat Magyarországon. Azért harcolok, hogy a csapat és én is minél feljebb kerüljön.

A tehetségemhez mérve, illetve ahogy alakult a karrierem, úgy érzem, jó bajnokságban vagyok. Lehetőségem van, hogy játsszam, megmutassam magam, ez a lényeg.

– Van „álombajnokság” a számodra?

– Amiben éppen játszom, az a legjobb. (nevet) Persze az a cél, hogy minél feljebb kerüljek. De, hogy ez bekövetkezik-e, azt majd a Jóisten eldönti.

– Bár védőként nem ez az elsődleges feladatod, de főként most, a csatárok hiányában jól jöhet, ha egy védő is besegít egy-egy góllal. Hány találatod lesz a szezon végéig?

– Kicsit már idegesít, hogy egyelőre nem találtam a kapuba. Hollandiában is volt több gólom, de Törökországban is eredményes voltam a bajnokságban, a kupában pedig többször is betaláltam. Igaz, ha nem kapunk gólt, azzal boldogabb vagyok, mintha rúgok egyet. De ideje lesz már, hogy én is gólt szerezzek.

“Furcsa volt, hogy nem ugyanúgy kezeltek”

– Magyarország nem, Nigéria viszont kijutott a 2018-as világbajnokságra. Mekkora sikernek számít ez ott?

– A nigériaiaktól elvárják ezt. Afrikában ők általában erősnek számítanak. Nehéz kikerülni onnan is, de Nigéria erős csapat.

– Nigériában születtél, aztán ötéves korodtól tíz esztendőn át Magyarországon éltél, majd jött nyolc év hollandiai élet, és egy év isztambuli. Hol érzed magad igazán otthon?

– Sok helyen éltem, ezért jó vagyok a beilleszkedésben. Éltem kisvárosban, nagyvárosban, ott, ahol kevés a külföldi, ahol ismertem a nyelvet, vagy ahol kevésbé. Ezeket mind megtapasztaltam, így bárhol tudnék élni. Azt, hogy hol fogok letelepedni, hol lesz a családom, még nem tudom. Úgy érzem, bárhol lehet.

– Nigériában jártál azóta, amióta gyerekként eljöttetek Magyarországra?

– Ötéves korom óta nem voltam ott, de tervezem, hogy visszamenjek. Amikor lesz időm, akkor szívesen ellátogatok. Igaz, azok a családtagjaim, akikkel tartom a kapcsolatot, már Londonban élnek és nem Nigériában.

– Egyértelmű volt, hogy labdarúgó leszel?

– Gyulán kezdtünk el a grundon focizni, és pár haverom eljárt az edzésre. Van egy nagyon jó családi barátom, Hipszki Erzsébet, engem mindig ő vitt az edzésekre. Atletizáltam és kosaraztam is, előbbiben országos csúcsom is volt sprinterként, magyar szinten jó voltam, de aztán a focinál maradtam.

– Angolul és magyarul egyszerre tanultál meg?

– Elsőnek angolul kezdtem el beszélni. Arra emlékszem is, hogy amikor Magyarországra jöttünk, nehéz volt megtanulnom magyarul. Óvodában rengetegszer nem értettek meg, mert angolul beszéltem. Ez nehéz volt kicsiként.

– Nehezen kezeltek itt téged?

– Akiknek kezelni kellett, azokkal nem volt probléma.

De mások olyan dolgokkal jöttek, amit egy fiatal nehezen tud feldolgozni. Sokszor találkoztam olyan helyzettel, hogy én kívülálló vagyok. Egy kisgyerekre ez tudat alatt lehet, hogy máshogy hat, máshogy tudja ezt feldolgozni, mint egy 30 éves felnőtt. Ezért másképp is nő fel. Az én szemszögemből furcsa volt, hogy nem ugyanúgy kezeltek. Ezt éreztem gyerekként annak ellenére is, hogy nem közösítettek ki.

– Mikorra sikerült feldolgoznod ezt?

– Az elmúlt pár évben. Most már ott tartok, hogy bárki bármit mond, tudom, hogy ki vagyok, hogy nézek ki, mit képviselek. Erősnek érzem magam lelkileg.

– Édesapád nélkül kellett felnőnöd, majd amikor Hollandiába mentél, egy ideig teljesen egyedül voltál, édesanyád csak később ment oda. Hogyan hatott rád ebből a szempontból az egyedüllét?

– Ahol az élet elvesz, azt máshol vissza is adja. Nekem sok mindent nem elmondtak, hanem a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy működik az élet. Az ember így jobban megtanulja a leckét. Ha hibázol, akkor az még erősebben üt vissza. Az élet nagyobb pofont ad, mint egy szülő.

– Van rossz érzés a gyerekkorod kapcsán vagy bárki más iránt?

– Mindenkivel próbálok pozitív lenni. Azokkal is, aki esetleg „utál”. De én nem találok arra példát, hogy valakit utáljak. Ilyen téren nincs harag a lelkemben. Őszintén mondom: senkire nem haragszom.

BUDAI LÁSZLÓ