Az EL-esélyekről

Nyáron ott van az Európa Liga selejtezője, amely a nagy kihívás és az agyrém között van félúton – mondta Orosz Pál az origónak. – A bajnokság vége után a játékosok egy hét pihenőt kaptak, mert aztán el kell kezdeni a felkészülést a nemzetközi szereplésre. Ahhoz, hogy egy magyar csapat ott legyen az Európa Liga negyvennyolc csapatos főtábláján, nyolc meccset kell lejátszania júliusban és augusztusban.

Nem vagyunk kiemeltek, szóval, most nem kezdek el a főtábláról álmodozni. Már csak azért sem, mert a selejtező első körében beeshet nekünk a dán Koppenhága, vagy a másodikban – ha eljutunk odáig – a spanyol Sevilla.

Ami ennél fontosabb, hogy benne vagyunk abban a bizottságban, amely az Európa Liga esetleges átalakításán fáradozik. A megújulás 2021-ben jöhet el, amikor a jelenlegi 48-as főtábla helyett 64 csapat szerepelhetne ott. A csoportoknak a száma növekedne, egy csoportban továbbra is négy-négy együttes szerepelne. Persze, ez még közel sem biztos, de dolgozunk rajta. A Bajnokok Ligájából az UEFA éppen most „csinál” egy zárt elitklubot, ahol a 32-es főtáblán 26 helyet eleve lekötöttek. Oda egy magyar csapatnak bekerülni szinte lehetetlen. 

Az edzőkérdésről

Thomas Dollnak érvényes szerződése van a Ferencvárossal. A felkészülést vele kezdi meg a csapat egy hét múlva a következő szezonra, ő a Ferencváros vezetőedzője.

Dzsudzsák Balázsról

A Ferencváros és Dzsudzsák Balázs hivatalosan nem tárgyalt egymással, aki az ellenkezőjét állítja, az nem állít valósat.

Amiről Orosz még beszélt

Gera Zoltánnal le kell ülniük tárgyalni

Azt javasolták az MLSZ-nek, hogy sorsolással küldjék a meccsekre a bírókat

A TELJES CIKKET ITT TALÁLOD – KATTINTS!

Nagy csavar jöhet a Paintsil-ügyben: BL-nyolcaddöntős csapat is hívja a ghánait – sajtóhír