NB I: Hátrányból fordított a Fradi a bombagólok meccsén – videók

Bódi góljára még az első játékrészben kétszer válaszolt Sigér Dávid, így a Ferencváros otthon tartotta a három pontot az elhalasztott találkozón.
Nyikes Zoltán 2020. május 23., szombat 17:47
Bódi góljára még az első játékrészben kétszer válaszolt Sigér Dávid, így a Ferencváros otthon tartotta a három pontot az elhalasztott találkozón.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. május 23., szombat 17:47

Az NB I első fordulójából elhalasztott Ferencváros-DVSC összecsapással indult újra a magyar fociidény szombat délután, a zártkapus Groupama Arénában.

Az első próbálkozás Lovrencsics nevéhez fűződött, aki Isael kis szögletét követően 24 méterről lőtt, de Nagy könnyedén védett. A 8. percben aztán a DVSC máris megmutatta, hogy nem védekezésre rendezkedett be az Üllői úton, Varga Kevin kapott remek kiugratást a bal szélen Tőzsértől és teljesen egyedül vihette Dibuszra a labdát, a bal alsóba tartó lövést bravúrral védte a kapus. Öt perccel később a másik Loki-szélső, Bódi már nem hibázott, pedig közel sem volt ziccer: a DVSC játékosa 22 méterről, a jobb oldalról befelé húzva kilőtte a jobb sarkot, Dibusznak esélye sem volt, 0-1 - az assziszt Harisé volt, aki előtte kemény becsúszással szerelte Civicet, aki lent maradt a földön és ezt követően szabálytalanságot reklamált.

Nem kellett sokat várni a hazaiak egyenlítő góljára, a 22. minutumban Civic beadása után Boli fejese a lécen csattant, a kipattanót viszont Sigér kapásból, kíméletlenül bevarrta a léc alá, 1-1.

Jó iramban folytatódott a mérkőzés, a 26. percben kis híján fordított a Fradi, miután Lovrencsics jobb oldali beadását követően Boli ugyan lemaradt a labdáról, ám a hosszún még jó volt Tokmacnak, aki nagy helyzetben kapura lőtt, de Kinyik a gólvonalon állva hatalmasat mentett.

Végül még a szünet előtt összejött a fordítás a Fradinak: Sigér kapott labdát 25 méterre a kaputól középen, Haris mellett megtolta azt, majd 22-ről lövésre vállalkozott és nagy gólt ragasztott Nagy szeme közé - a játékszer a lécről vágódott a hálóba.

A második játékrészre a támadósorban változtatott Vitelki Zoltán, Adeniji helyén Haruna Garba folytatta. A támadójáték azonban mindkét oldalon nehézkesebben indult be, mint az első félidőben, az első komolyabb lehetőségre a 63. percig kellett várni, ekkor Civic bal oldali beadása átszállt a hosszún érkező Isaelhez, aki kapásból célba vette a jobb sarkot, de mellé ment a próbálkozás.

A 73. percben komoly egyenlítési lehetőség adódott a DVSC előtt, miután Botka éppen hogy csak a 16-os előtt rúgta fel Garbát, a jogosan megítélt szabadrúgást Tőzsér 17 méterről, kissé jobb oldalról a bal felső sarok fölé lőtte. A 86. percben Lovrencsics jobb oldali beadása után a középen érkező Vécsei nem találta el a labdát, majd Tokmac összeszedte azt és a bal felső sarok fölé tekert 14 méterről.

A hajrában a DVSC szögletekkel igyekezett veszélyt teremteni a Fradi kapuja előtt, ám vagy a Fradi-védelem, vagy Dibusz Dénes a helyén volt. A hosszabbításban Skvarka a jobb oldalról legurította a középen érkező Somáliának a labdát, aki 21 méterről, laposan vette célba a bal alsót, a játékszer a kapufán csatatant.

Újabb gól nem esett, a Fradi otthon tartotta a három pontot.

NB I, 1. forduló

Ferencváros–Debreceni VSC 2-1 (Sigér 22., 42. ill. Bódi 13.)

FTC: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic - Sigér (Somália, 88.), Haratin - Zubkov (Vécsei, 60.), Isael (Skvarka, 83.), Tokmac - Boli (Szignyevics, 83.).

DVSC: Nagy S. - Kusnyír, Pávkovics, Kinyik, Ferenczi - Varga K. (Csősz, 66.), Tőzsér (Milunovic, 77.), Haris (Kundrák, 66.), Bódi - Szécsi, Adeniji (Garba, 46.).

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz