A Honvéd-verésről

– Nagyon éles meccs volt. El kell ismerni, hogy a Honvéd jó teljesítményt nyújtott, az első félidőben egy nagyon agresszív, magas letámadást alkalmazva – mondta Hajnal a Fradi podcastjában. – Tudtuk, hogy ezt 90 percen keresztül nem fogják tudni végig vinni.

Talán a döntetlen reálisabb eredmény lett volna, viszont azt nagyon jó volt látni a csapaton, hogy nem elégedtünk meg a döntetlennel és az utolsó pillanatig mentünk a győzelemért.

Az is nagy öröm, hogy végre hosszú idő után pontrúgásból szereztünk gólt. Ezek a győzelmek mentálisan óriási lökést adnak egy csapatnak.

A Győr elleni MK-elődöntőről

– Nem is lehet más a célunk, mint hogy bejussunk a döntőbe. Egy mérkőzésen bármi megtörténhet, úgyhogy fejben nagyon felkészültnek kell lennünk, nagyon komolyan kell venni a meccset és éreztetni kell az első pillanattól, hogy itt csak egy győztes lehet.

A téli igazolásokról

– Még mindenképpen a beilleszkedés fázisában járunk, főleg Marquinhos és Bassey esetében, akik a játékstílusból és az előző csapatukban betöltött szerepükből adódóan meg kell küzdjenek azzal, hogy most nem ők a sztárok, hanem egy erős csapatban egy nagyon erős konkurenciahelyzetnek vannak kitéve. Vannak biztató jelek, főleg Marquinhostól a múlt heti mérkőzés. Bassey jól kezdett, az első benyomások pozitívak voltak, viszont utána egy gödörbe esett és azon most közösen dolgozunk, hogy minél hamarabb ki tudjon kerülni onnan. Esiti azt hozza, amire számítottunk, egy nagyon kemény és sok labdát szerző középpályás, stabilitást ad a csapatunknak. Vele abszolút elégedettek lehetünk.

Azzal a céllal hoztuk ide, hogy hosszú távon a 6-os pozícióban egy fix pont legyen, és ennek szerintem meg is tud felelni. Ő nem kölcsönben van nálunk, hanem fixen a mi játékosunk.

Carlos Auzqui és Pászka Lóránd pedig szintén fontos tagjai a csapatnak. Utóbbi egy fantasztikus karakterű játékos és sok munkát belefektet abba, hogy játszani tudjon. Bízunk benne, hogy felnő ehhez a feladathoz, hogy azon a poszton komoly alternatíva legyen.

A hétvégi derbiről

– Nagyon nehéz ráfordulni erre a meccsre, a játékosok fejében ez most még egyáltalán nem lehet benne, de mi itt most egy picit már beszélhetünk róla. Egy nagyon jó meccsre számíthatunk, a bajnokság két legjobb formájában lévő csapatáról beszélünk. Bízom benne, hogy a sorozatunkat tovább tudjuk folytatni az Újpest ellen és megverjük őket a hétvégén is. Egy csapat környékén mindig vannak problémák, sajnos most Botka Endre eltiltott és Ryan Mmaee is összeszedte az ötödik sárgáját, valamint sajnos meg kell műteni a következő napokban és a bajnokság hátralévő részében már nem tud játszani. Az Afrika Kupa előtti edzések valamelyikén szenvedett bokasérülést, amit a marokkói válogatottnál is megpróbáltak úgy kezelni, hogy még játszhasson, illetve mi is konzervatív úton kezeltük több specialistával egyeztetve.

Sajnos ez nem vezetett eredményre, úgyhogy nincs más megoldás, át kell esnie ezen a műtéten, ezután tudjuk majd meg pontosan, milyen hosszú időt kell kihagynia.

Bízunk benne, hogy a lehetséges BL-selejtezőkön már tudunk rá számítani, ha még nem is feltétlenül az első körtől. Csercseszovnak azonban van bőven opciója, hogy a lehető legerősebb csapatot küldje pályára az Újpest ellen.

Fradi: Öt év sikerkorszak után távozhat az egyik legstabilabb alapember