Thomas Doll, a Ferencváros korábbi bajnok és háromszoros kupagyőztes edzője a német nyelvű Budapester Zeitungnak adott hosszabb interjút a magyar labdarúgás, illetve volt klubja kapcsán is. Ebből idézünk az alábbiakban, témakörök szerint.

A Ferencvárosról

Mielőtt idejöttem volna, csak hallomásból ismertem a klubot. A magyar foci annyira nem ismert azért Németországban. Úgyhogy elrepültem Budapestre, találkoztam Kubatov Gáborral és Orosz Pállal, és kicsit közelebbről is megvizsgáltam a csapatot. Akkor még nem volt annyira jól szervezett minden, mint most, de elég izgatott lettem, szinte egyfajta kalandként tekintettem az itteni munkámra.

Nem volt annyira egyszerű az elején. Az elvárások magasak voltak, a játékoskeret minősége viszont hagyott kívánnivalót maga után.

Nem is lehet összehasonlítani az akkori helyzetet a mostanival. A legtöbbször ingyen igazolható játékosokat tudtunk csak megszerezni, most meg van, hogy 1 millió eurónál is többet fizet ki a klub egy-egy kiszemeltért.

De ettől függetlenül ez egy remek időszak volt, amely a klubnak és nekem is komoly fejlődési lehetőséget kínált. A játékosok között mindig volt valaki, aki sokat dolgozva előre lépett és magasabb összegért volt értékesíthető Angliába vagy Franciaországba például. Ami persze az edzői stábnak jelentett nehézséget, hiszen valahogy pótolnunk kellett őket, méghozzá a már említett ingyen játékosokkal – ennek ellenére sikeresen tudtunk szerepelni. Legalábbis hazai szinten, a nemzetközi porondra ez már nem volt elég, egy-két fordulót tudtunk csak maximum szerepelni a kupákban, aztán kiestünk.

Az elmúlt két évben aztán még tovább fordult a világ a klubbal az Európa Liga-, majd a Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplésnek köszönhetően. Ez is azt mutatja, hogy tovább fejlődött a csapat. Csodálatos éreztem magam a Ferencvárosnál, még mindig nagyon szurkolok nekik, és örülök, hogy tovább folytatták az akkor megkezdett sikeres utat.

A túl sok(?) légiósról, a “zsoldosokról”

Ez van mindenhol. Nyilván a Bayern Münchennél is jobban örülnek, amikor egy Schweinsteiger vagy egy Thomas Müller jön ki az utánpótlásból. De ahhoz, hogy például a Fradi a legerősebb klubokkal találkozhasson, hogy megfelelő bevételekre tehessen szert, hogy a minden bizonnyal elkövetkező gazdasági világválságot is túlélhesse, igenis szüksége van a külföldi játékosokra.

Azért az ottani érkezők is rávilágítanak arra, hogy a hazai fiatalok sajnos nincsenek sokszor azon a szinten, mint kellene.

Nézzük csak meg például Csonka Andrást. Még nálam mutatkozott be 16 évesen, most is a keret tagja, de mindez azt is jelenti, hogy képes mondjuk nemzetközi szinten is helyt állni?

A klub számára egész egyszerűen fontosabb az, hogy elérje a céljait, mint hogy mindenki szemében népszerű legyen. Igen, néhány magyar maradt csak a csapatban, de ez nincs másként a többi országban sem.

Amikor néhány éve két fiatalt játszatni kellett, hogy pénzt kapjon a csapat, betettem őket két jobb és rutinosabb játékos kárára, ezzel a csapatot gyengítettem. Egy év múlva aztán már megint a padon ültek, mert nem voltak elég jók. Ehhez idő kell, nem ez a módja a fiatalok beépítésének.

A magyar foci néhány jellemző problémájáról

Szerintem sokszor gondot jelent a magyar futballban az, hogy a liga, illetve a játékosok egyéni képzése sem megfelelő színvonalú. A bajnokságban a támadások felépítése gyakran elakad a technikai hibákon, a pontatlan passzokon.

Az angol vagy a német csapatokhoz hasonlóan a magyarok is hátulról próbálnak építkezni már, de ez nem mindig sikeres, vannak azért különbségek a sebességben, az atletikusságban, a labdakezelésben és más területeken is.

A magyar utánpótlás-csapatok 11-12 éves korban elég magas szinten játszanak, de aztán valami történik a játékosok többségével mentálisan. Sok tehetséges játékos van Magyarországon, de kérdés, vajon képesek mindent alávetni a futballnak és feláldozni jónéhány dolgot, hogy előrejussanak?

Mindenki Messi vagy Ronaldo akar lenni, de hogy ezért meg is dolgozzanak…nos, ez sokakból hiányzik azért.

(…) Nézzük meg Szerbiát vagy Horvátországot, ahol azért az életkörülmények mások, jobban rákényszerítik a fiatalokat, hogy “harapjanak”. Magyarországon azért kényelmesebb az élet, az hiányzik még sokakból, hogy összeszorított fogakkal, akár a fájdalmat is eltűrve, keményen dolgozzanak.

Sokszor előfordult itt, hogy egy-egy edzőnek a szavait jobban megválogatva kell például megdorgálnia a játékosát, hogy aztán a szülő ne jöjjön panaszkodni, hogy bánik a tréner a gyerekével…sokszor láttam azt is, még válogatott játékosoknál is, hogy nincs elég küzdés a labdáért, állva várják azt, amikor valaki azt hiszi, túl jó ahhoz, hogy neki kelljen megharcolni a labdáért a társak helyett. Ilyen helyzetekben pedig nagy az edzők és a szülők felelőssége is. Ha utánpótláskorúként nem tanulják meg az alázatot, a küzdőszellemet, később már nem fogják tudni.

A válogatottról

Az elmúlt pár hét rendkívül sikeres volt a magyar válogatott szempontjából. Kijutottak az Eb-re az Izland elleni pótselejtezőn, úgy, hogy 0-1 után, az utolsó négy percben fordítottak és szerezték a két góljukat. Aztán a Nemzetek Ligája-csoportjukat is megnyerték a magyarok. Akik olyan tehetségeket is fel tudnak már mutatni, mint Szoboszlai Dominik. Közben egy igazi csapat épült fel, ami szerintem Willi Orbán érkezésével és a védelem megerősödésével kezdődött el. De ugyanígy kulcsjátékos Gulácsi a kapuban, Szoboszlai a középpályán és a rutinos Szalai Ádám a csatársorban. (…) Az nekem nagyon tetszik például a válogatott játékában, hogy nem arról szól a csapat taktikája, hogy felívelgetik a labdákat Szalainak. Már a saját tizehatosuknál elkezdik felépíteni a támadásaikat, ami az elmúlt években koránt sem volt jellemző náluk, így emiatt is jó nézni ezt a csapatot. Mindez nyilván Marco Rossinak köszönhető, aki megköveteli ezt a fajta játékot a futballistáktól.

TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható!