Bognár Fradi-meccs utáni kifakadásának ára lehet - már az MLSZ is vizsgálódik

A Fegyelmi Bizottság elnöke vizsgálatot rendelt el a Paks vezetőedzőjének mérkőzés utáni nyilatkozatában elhangzottakkal kapcsolatban.
Dudás Gábor 2021. október 5., kedd 18:00
A Fegyelmi Bizottság elnöke vizsgálatot rendelt el a Paks vezetőedzőjének mérkőzés utáni nyilatkozatában elhangzottakkal kapcsolatban.
Szerző: Dudás Gábor 2021. október 5., kedd 18:00

Nagy visszhangot kapott nyilatkozatot tett Bognár György a Ferencváros elleni bajnoki után, amit a Paks emlékezetes körülmények között veszített el hazai pályán 3-1-re.

A szakvezető többek között szóvá tette, hogy szerinte nem egyforma elbírálás alá kerültek a Ferencvárossal, amely némi előnyt is élvezett az ítéleteknél, de azt is kiemelte, hogy a játékvezető, Bognár Tamás szerinte téves ítéleteket is hozott és a VAR-szobával sem volt megfelelő az együttműködése a bírónak. "A VAR hülyét csinált a bíróból" - összegzett Bognár.

Akinek kemény kijelentéseit már az MLSZ-nél is vizsgálják: "Az NB I 8. fordulójában lejátszott Paks - FTC mérkőzéssel kapcsolatban a FEB elnöke vizsgálatot rendelt el a hazai csapat vezetőedzőjének mérkőzés utáni nyilatkozatában elhangzottakkal kapcsolatban" - áll a Fegyelmi Bizottság közleményében.


A FEB október 5-i ülésén az alábbi határozatokat hozta még az mlsz.hu híre szerint.

NB II

Oláh Sándor Máté (Tiszakécske) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.
Domján Attila vezetőedző (Siófok) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a III. Ker. TVE – Csákvár mérkőzéssel kapcsolatban a III. Ker. TVE-t sportszakembere súlyosan sportszerűtlen magatartásáért pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB III

Karacs Roland (Dabas-Gyón) 3, Wágner Richárd József (Gárdony) 3, Zima Ádám (Kelen) 3, Szabó Tamás (ETO) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Balla Dániel (Nyírség), Vincze Szabolcs (Szigetszentmiklós) és Camara Sobral Filho Ricardo (UFC) 1-1 és Sándor Máté (MVFC) 2 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás

Boli Bi Sylvestre Franck Fortune (FTC), Villám Balázs (Dunaújváros), Nagy Erik (Gold-Sport), Arena Ármin (Szekszárd), Honti Attila Zsolt (Dabas-Gyón) , Georgievski Hristijan (MTK), Borbély Zsombor (Füzesgyarmat), Szalai Vilmos István (III. ker. TVE), Toma György (ETO), Grünvald Attila László (Kecskemét), Gaál Bálint (Ajka), Dzsudzsák Balázs (DVSC), Bohdan Melnyik (Kisvárda), Szélpál Norbert (Paks) és Varga Bence (Siófok) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás,

Turi Zoltán vezetőedző (ESMTK) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 (egy) soron következő NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás,

Hack Fanni (Gyula) és Palócz Mónika (Gyula) 1-1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás,

Szántovszki Soma (REAC) és Barabás Ádám (Kistarcsa) 1-1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz