A Malta Independent szerint sokat számíthat még, hogy a Vallettának sikerült a hajrában, Yuri de révén szépítenie a Groupama Arénában, ezzel “megőrzött némi esélyt a továbbjutásra” a máltai bajnok a Ferencváros ellen. Bár a vendégcsapat jobbára alárendelt szerepet játszott a mérkőzésen a lap szerint, a találat még igencsak érdekessé teheti a jövő heti visszavágót.

A Times Of Malta is Yuri, azaz Yuri de Jesus Messias góljában bízik, amely életben tartottak a máltai reményeket. A beszámoló szerint a Valletta jól és bátran kezdett Budapesten, de a magyar bajnok erőfölénye aztán két gólban megmutatkozott. A cikk a mezőny legveszélyesebb játékosának a volt Juve-csatárt, a két gólig jutott Davide Lanzafamét nevezte meg. A negyedik Fradi-gól helyett viszont jött a vendégek találata, amely az itteni szerző szerint is szerény, de mégis meglévő továbbjutási esélyekkel kecsegtethet.

Az inewsmalta.com is az idegenben lőtt gólban bízik, miközben elismeri, hogy a máltai bajnok sokáig nem tudott mit kezdeni magyar ellenfelével, a harmadik gólnál pedig alaposan túljártak a hazai támadók a vendégvédelem eszén.

A Netnews szerint a Ferencváros ugyan bebizonyította, hogy jobb csapat, mint a Valletta, de a vendégek “Messiásának” gólja reményt adhat még. A végén ugyanakkor Dibusz nagy védése és Borg kiállítása még sokba kerülhet – írja a portál. A TVM csak tárgyilagosan, a tényekre támaszkodva számol be a találkozóról, de kiemeli, hogy a Valletta már egy 2-0-s győzelemmel továbbléphetne a BL következő selejtezőkörébe.


Horvátország: “A hajrában botlott a Ferencváros”

Mivel egyre inkább valószínűbbnek tűnik, hogy a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében az FTC és a Dinamo Zagreb találkozhat majd, a horvát sajtóban is foglalkoztak már a budapesti mérkőzéssel. Az egyik legnagyobb horvát lap, Vecernji List azt írja, hogy a Dinamo számára szerencsés esetben még az is összejöhet, hogy a zágrábiaknak nem Magyarországra, hanem Máltára kell majd utazniuk. A horvátok természetesen a Valletta szépítő gólja miatt bíznak abban, hogy egy papíron kevésbé minőségi ellenfél várhat majd a Dinamóra. “A Ferencváros botlott a hajrában, lehet, hogy ha a Dinamo továbbjut, Máltára kell utaznia” – írja a Fradi bukásában bízva a szerző.

Fradi: “Csúnya lett volna a 3-2” – Lanzafaménak nem gond, hogy lecserélte Rebrov