Az Újpest vasárnapi legyőzésével biztossá vált, hogy ebben a szezonban is a Ferencváros képviseli a magyar futballt a Bajnokok Ligája selejtezőiben.

Itt mindig nagyon sokat számít, hogy mely csapatok kapnak koefficiensük alapján kiemelést, a Fradi az elmúlt szezonok bravúrjainak és csoportkörös szerepléseinek köszönhetően már igen jól áll ezen a téren. Idén már 15.500 pontja van, így jó esélye van rá, hogy ezúttal is kiemelt legyen az első két körben. Mutatjuk, hogy ehhez mi kell.

Ezeknek a csapatoknak szurkolhat a Fradi

Az első körös kiemeléshez már nincs is szükség semmire, bár még több bajnokság végeredménye is kérdőjeles, az eldőlt, hogy az első fordulóban a zöld-fehérek papíron gyengébb ellenfelet kapnak.

A második kiemeléshez két fontos tényező kell. Az egyik igen egyértelmű, az, hogy a Fradi továbbjusson az első körből. A másik kicsit bonyolultabb: a lényeg, hogy kilenc bajnokcsapatot kell megelőznie koefficiense alapján a második körben. Jelen állás szerint a legrosszabb forgatókönyvvel számolva az FTC-t 11-en előzhetik meg, de több helyen is jó esély van rá, hogy ez ne valósuljon meg.

Ha az összes, a magyar bajnoknál jobb koefficienssel rendelkező csapat sikerrel veszi első körös akadályát, akkor négyen biztosan a Fradi előtt vannak. Ez a görög bajnok (az Olimpiakosz vagy a PAOK), a Malmö (svéd), a Ludogorec (bolgár) és a Bodo/Glimt (norvég).

Van még négy olyan, jelenleg is futó bajnokság, ahol még a Fradi elé kerülhetnek a lehetséges bajnokok, de itt már lehet szurkolni. Az izraeli bajnok ugyanis csak akkor állhat jobban, ha a bajnokságot a Maccabi Tel-Aviv nyeri, amely jelenleg 10 pontos hátrányban van az éllovas Maccabi Haifához képest. Itt tehát jó esélye van egy helyet nyernie Sztanyiszlav Csercseszov együttesének.

Hasonló a helyzet Svájcban, ahol a Baselnek lehetne jobb koefficiense, mint a Fradinak, de nagyon úgy tűnik, hogy a bajnokságot 13 ponttal vezető Zürich lesz az aranyérmes, utóbbi klubot pedig veri koefficiensben a Fradi.

Ha ebben a két bajnokságban tehát a papírforma szerint alakulnak a dolgok, akkor a Fradi továbbjutás esetén a második körben is kiemelt lehet.

Ahol még lehet szurkolni egyébként, az a második körben csatlakozó bajnokok hazai versenyfutása, és itt szorosabb is az állás. A cseh első osztályban a Plzen vezet (75 pont), a Slavia Praha a második (73), a Sparta Praha (69) a harmadik, de csak a Sparta aranyérme segítené a Fradit (azaz csak őket előznék a zöld-fehérek koefficiensben).

A ciprusi élvonalban több a sansz, itt még az Apollon (51 pont), az APOEL (50) és az AEK Larnaca (46) lehet bajnok, a Fradinak az Apollon vagy az AEK aranyérme jönne jól.

A lehetséges ellenfelek

Ami biztos, hogy a Fradi az első körben elkerüli a hozzá hasonlóan kiemelt csapatokat, a biztos bajnokok közül ez a már korábban is említett görög bajnok (az Olimpiakosz vagy a PAOK), a Malmö (svéd), a Ludogorec (bolgár) és a Bodo/Glimt (norvég).

A lehetséges ellenfelek így a nem kiemeltek között vannak, őket biztosan kaphatja a Fradi: Shakhtior Saligorsk (fehérorosz), KI Klaksvik (feröeri), Tobol Kustanai (kazah), FK Shkupi (észak-macedón), RFS Riga (lett), Dinamo Batumi (georgiai), az örmény bajnok (Ararat Armenia vagy Pjunyik Jereván), a lengyel (Rakow vagy Lech Poznan vagy Pogon), az albán (Tirana vagy Laci) a máltai (Hiberniains vagy Floriana) és a koszovói bajnok (Ballkani vagy Drita vagy Gjilani). Emellett még hat csapat/lehetséges bajnok esetében kérdéses, hogy kiemelt vagy nem kiemelt lesz.