A Fradi edzője visszavágott Petrjak-ügyben: "A hátunk mögött írta alá a szerződést, nem ő döntött egyedül"

Szerhi Rebrov szerint Ivan Petrjak nem egyedül döntött arról, hogy végül a Vidit választja a Ferencváros helyett, hanem "súgói" is akadtak a játékosnak, akik a klub, sőt, a játékos háta mögött egyeztek meg a másik kérővel.
Dudás Gábor 2019. május 6., hétfő 8:30
Szerhi Rebrov szerint Ivan Petrjak nem egyedül döntött arról, hogy végül a Vidit választja a Ferencváros helyett, hanem "súgói" is akadtak a játékosnak, akik a klub, sőt, a játékos háta mögött egyeztek meg a másik kérővel.
Szerző: Dudás Gábor 2019. május 6., hétfő 8:30

"Akkor sem játszott volna az Újpest ellen, ha nem ez történik"

Mint ismert, Ivan Petrjak a következő szezontól minden bizonnyal a MOL Vidi FC játékosa lesz. Orosz Pál, az FTC vezérigazgatójának elmondása szerint hiába akarták végleg megtartani a Sahtar kölcsönjátékosát, a Vidi ajánlatával nem tudtak versenyezni. A szélső menedzsere azonban nem érti, a Fradi, hogy nem tudta nyélbe ütni a transzfert, kritikus hangvételű nyilatkozatot adott a játékosügynök az ukrán sajtóban.

Erre is reagálva beszélt az ügyről az M4 Sport "Góóól" c. műsorában a Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov, aki szerint igen inkorrekt módon viselkedett a játékos és képviselői. Rebrov azt is elárulta, hogy Petrjakkal akkor sem számolt volna az Újpest elleni derbin, ha nincsenek a történtek. Ahogy arról beszámoltunk, a szombati rangadó előtt az ukrán szélső már csak az áthúzott mezszámával volt "jelen" a Fradi öltözőjében.

- Igazából vele már nem igazán számoltam az Újpest elleni rangadót megelőzően sem. Láttam a Honvéd elleni játékát, hogy milyen hangulatban, állapotban van. És akkor sem játszott volna, ha nem az történik, ami történt, lehet, hogy a tartalékok közé azért neveztem volna. De ami történt, az a játékos döntése volt, a klub megtette, amit lehetett. Ajánlatot tett a Sahtar Donyecknek, amely elégedett is volt ezzel az ajánlattal. De a játékos inkább úgy döntött, hogy a Vidihez megy, hogy miért, milyen motiváció állt e mögött, azt csak ő tudja. Sok mindent írt az ukrán sajtó, például hogy a Ferencváros nem tudta megtartani Petrjakot...

Én kint voltam Kijevben, beszéltem a Sahtarral, beszéltem Ivannal, de az ügynökei a Ferencváros és a játékos háta mögött előkészítettek egy szerződést, amit aztán a játékos aláírt. Ez nem volt valami szép dolog, de ez volt Ivan döntése. Majd az idő megmutatja, jó döntés volt-e

- mondta Rebrov, aki elismerte, hogy személyesen is bántják a történtek.

- Természetesen bánt. Egy ukrán játékosról beszélünk, ráadásul egy olyanról, akivel minden nap beszéltem. De vannak emberek a fociban, akik beleültetnek dolgokat a játékosok fejébe, akik aztán van, hogy hallgatnak rájuk, van, hogy nem. Ivan egy rendes, becsületes gyerek, nem hiszem, hogy a döntését egyedül hozta meg...talán lehetett volna még további lépéseket tenni, de erről már nincs értelme beszélni. Mi megállapodtunk a Sahtarral, Petrjakkal viszont nem egyeztünk még meg a fizetéséről, ő többet akart, folytak is a tárgyalások, egyszercsak megtörtént, ami történt, úgy, hogy nekem nem szólt. A Ferencváros eleget tett mindennek, aminek kellett.


"Nekem jó a szerződésem, jó a fizetésem, de..."

Szerhij Rebrov további témákat is érintett vasárnapi nyilatkozatában, ezekből idézünk az alábbiakban.

A BL-szereplésről, ami a számára is jövedelmező lehet

- Amikor idejöttem, megállapodtunk a feltételekben.

Nekem jó a szerződésem, jó a fizetésem, de nyilvánvaló, hogy ha európai szinten is eredményesek tudunk lenni, azzal én is jól járok.

Azt nem tudom még, hogyan fogunk szerepelni, de fel fogunk készülni, és a szurkolókért, a Ferencvárosért fogunk küzdeni. Nyilván jobb lenne kiemeltnek lenni, de ezzel nem tudunk mit csinálni. Komolyan kell készülnünk, függetlenül attól, ki lesz az ellenfelünk. 

Olvastad már?
Durva útja lesz a Fradinak a BL-ben - a magyar klubok nagy mumusa is szembejöhet
A magyar bajnok Ferencváros csapata ismét szembekerülhet a Maccabi Tel-Avivval, de akár a tavaly az EL-csoportkörben a Vidit oda-vissza verő BATE-t is kaphatják a zöld-fehérek.
Elolvasom

Mikor, miért lett bajnok a Ferencváros?

- Láttam pozitív jeleket, változásokat a szezonban, például, amikor otthon játszottunk a Diósgyőrrel vagy a Puskással és sorra nyertük a meccseket. Láttam, hogy a játékunk intenzitása megnövekedett. Az idény első felében ez nem volt így, nem minden játékos értette az elvárásokat, vagy szokott ezekhez hozzá, de idő is kell hozzá. Aztán egyre nagyobb önbizalommal léptünk pályára, bár hibák azért továbbra is voltak, például az Újpest vagy a DVSC ellen, de folyamatosan magabiztosabbak lettünk. 

A bajnoki hajráról

- Mindenki azt gondolja, hogy számunkra ez a két hátralévő mérkőzés már nem érdekes, pedig nem így van! Nagyon fontos ez a két találkozó, amelyek az utolsó hivatalos mérkőzéseink a nyári Bajnokok Ligája-kvalifikációt megelőzően. Fontos, hogy megfelelően felkészüljünk a selejtezőkre, még ha lesznek majd barátságos meccseink is.

A nyári átigazolási tervekről

- A szezon végén leülünk az elnökkel és átbeszéljük azokat a pozíciókat, ahol erősítésre van szükség. Megnézzük, kik azok a játékosok, akik esetleg elveszítették a motivációjukat, vagy nem látok náluk fejlődést. Ez normális helyzet egy olyan klubnál, ahol ilyen nagy feladatok, célok vannak. Remélem, lesz akár lehetőségünk a magyar bajnokságból is igazolni, de a probléma az, hogy például a más klubokban játszó magyar fiatalok nagyon drágák, ha meghallják, hogy a Ferencváros érdeklődik, azonnal háromszoros-négyszeres lesz az ár. Figyeljük a hazai piacot és a magyar játékosokat is. 

A magyar fociról

- A magyar futball nagyon erősen fejlődik, mondhatni rohamléptékkel, fontos, hogy a kormányzat részéről is van támogatás, ami Ukrajnában nincs így. Itt több csapat is megengedheti magának, hogy akár tíz légióst is alkalmazzon. A foci mindenhol fontos mozgatórugója a kultúrának, így fontos a támogatása is. Remélem, a magyar foci fejlődése tovább folytatódik majd. Minden csapat jól felkészült, jó szakemberekkel dolgozik.

Az Újpestnek is bókolnék: az egész szezon során nagyon intenzív játékot játszottak, nagyon tetszik, ahogy futballoznak, letámadják az ellenfelet, támadólag lépnek fel, ez a foci jövője! 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz