Mezőkövesd-Minaj

A Mezőkövesd Zsóry FC a Tenk 13-0-s, a Hidasnémeti 10-1-es és a Hajdúszoboszló 4-1-es legyőzését követően újabb edzőmérkőzést játszott szombat délután. Pintér Attila csapatának ellenfele ezúttal az ukrán élvonalbeli bajnokság tavalyi szezonjában 14. helyen végző FC Minaj csapata volt.

A kövesdi klubhonlap tudósítása szerint remekül kezdődött a találkozó, ugyanis alig negyedóra elteltével kétgólos előnybe került az NB I-es csapat, Drazic és Vadnai talált a hálóba. A kövesdiek a folytatásban sem lassítottak, a játékrész felénél Cseri, míg az első félóra vége előtt Chrien növelte tovább a különbséget, sőt nem sokkal később Jurina is betalált.

A Mezőkövesd a fordulás után is fölényben játszott, több nagy lehetőséget is kidolgozott, melyek közül Szépe révén értékesített egyet, így a ZTE-től érkező védő állította be a 6-0-s végeredményt.

Felkészülési mérkőzés, Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC–FC Minaj (ukrán I.) 6-0 (Drazic, Vadnai, Cseri, Chrien, Jurina, Szépe)

Mezőkövesd, I. félidő: Antal B. – Farkas, Pillár, Katanec, Vadnai – Cseri, Karnitski, Besirovic, Chrien – Jurina, Drazic
II. félidő: Antal B. – Vági, Szépe, Kocsis, Vajda – Madarász, Cseke – Derekas (Bencze), Martic, Vutov – Vojtus.


DVSC-Tiszakécske

Az NB I-be visszajutott Debreceni VSC a következő idényt az NB  II-ben kezdő Tiszakécskét fogadta szombat délután a pallagi edzőcentrumban. A Lokiban pályára lépett a 20 esztendős belső védő, Yaroslav Annich, aki próbajátékon van a csapatnál, ugyanakkor a szakmai stáb nem számíthatott a kisebb betegséggel bajlódó Bárány Donát, illetve a sérült Kundrák Norbert, Pávkovics Bence és Bényei Ágoston játékára – derült ki a dvsc.hu tudósításából.

A 13. percben Ferenczi beadásából Ugrai volt közelről eredményes a 13. percben, majd öt perccel később Ugrai beadása után Tischler veszélyeztetett, de Holczer könnyedén lehúzta a fejest. A 42. percben egy védelmi hibát könyörtelenül kihasználtak a kék-sárgák, Pál András az elvetődő Gróf mellett lőtte ki a hosszú sarkot.

A szünetben sort cserélt a DVSC, és szinte azonnal visszavehette volna a vezetést, de Varga közeli lövését bravúrral szögletre mentette a Tiszakécske kapusa. A 65. percben egy újabb debreceni sarokrúgás következett, melyet követően Annich-hal szemben szabálytalankodtak, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé Bódi állt, aki nem hibázott és 2-1-re módosította az állást.

A 74. percben Sós ugrott ki a bal szélen, a tizenhatoson belül pedig ismét szabálytalanságot látott a játékvezető, így újabb tizenegyeshez jutott a DVSC. A büntetőt a sértett Sós végezte el, és magabiztosan lőtte ki a jobb alsót.

Felkészülési mérkőzés, Pallag

DVSC–Tiszakécske (NB II) 3-1 (Ugrai 13., Bódi 66. -11-esből, Sós 74. – 11-esből, ill. Pál 42.)

DVSC: I. félidő: Gróf – Bévárdi, Nikolics, Annich, Ferenczi – Baráth, Dzsudzsák, Soltész, Gyönyörű, Ugrai – Tischler.
II. félidő: Kosicky – Kusnyír, Poór, Annich, Korhut – Varga, Baráth – Pintér, Bódi, Sós – Szécsi.

Felkészülés: A Honvéd kilencgólos meccsen ütötte ki a Vasast – videó