Az MTK Budapest az Újpest ellen tartotta a bajnoki főpróbáját az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szombat délután.

A fővárosi kék-fehérek kezdték jobban a mérkőzést, a 2. percben Gera labdaszerzése után Myke lőtt 17 méterről ballal, ám Banai nagyot mentett a jobb sarok elől. A folytatásban inkább a mezőnyben csatáztak a csapatok, majd az első helyzetükből betaláltak a lilák: Simon lépett ki egy védelem mögé belőtt labdával, majd lőtt 9 méterről – Mijatovics még belekapott -, a labda a hálóban kötött ki (0-1). A 22. percben tovább növelték előnyüket a vendégek: egy jobbról beérkezett labdát Bacsa vett át, és egy jó csel után közelről betalált (0-2).

A félidő felénél majdnem szépített az MTK, ám Balázs jobbról belőtt labdájáról Myke centikkel maradt le. A 39. percben jött az újabb lehetőség: egy szépen kijátszott akció végén Gera lőtt 15 méterről, de Banai fogta a lapos lövést. A játékrész hajrájában Tallo lőtt kétszer: előbb Mijatovics a rövid sarok elől mentett, majd magabiztosan fogta a második átlövést. A lefújás előtt megérdemelten szépített az MTK – egy szép támadás végén Gera passzolt középre, Myke emberét megelőzve a hálóba helyezett (1-2) – olvasható az mtkbudapest.hu tudósítása.

Fordulás után az MTK irányított, ám a lilák újabb gólt szereztek – egy pontrúgás után a kipattanóra Burekovics érkezett, és 15 méterről a bal felsőbe lőtt (1-3). Ezután Michael Boris vezetőedző cserékkel frissített csapatán, és nem sokkal később Herrera balról belőtt labdájára Gera érkezett, lövését az újpesti kapus azonban a léc alól kitolta a labdát. Egy perccel később ismét Gera próbálkozott, Banai újra a helyén volt. A 72. percben szépített az MTK: egy visszagurított labdát Herrera helyezett 20 méterről lazán a bal felső sarokba (2-3). Ezután a kék-fehérek mentek előre, és össze is jött nekik az egyenlítés: Palincsár átlövése kijött Banairól, Myke pedig mindenkit megelőzve kiegyenlített (3-3). A 76. percben majdnem átvette a vezetést az MTK, Herrera remek beadására Myke érkezett, de a kapu fölé ment a labda.

Az utolsó pillanatig nyílt volt a találkozó, majd az MTK megszerezte a győztes találatot: Gerát buktatták, a megítélt 11-est pedig Bíró magabiztosan értékesítette, így nagyot küzdve 4-3-ra nyert az MTK az utolsó felkészülési mérkőzésén, amely az előszezonban minden meccset megnyert.

MTK Budapest – Újpest FC összefoglaló 4-3 (1-2)

Az Újpest elleni felkészülési mérkőzésünk góljai.

Közzétette: MTK Budapest – 2020. augusztus 9., vasárnap

Felkészülési mérkőzés, Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK Budapest-Újpest 4-3 (Myke 44., 74., Herrera 72., Bíró 90., ill. Simon K. 12., Bacsa 22., Burekovics 59.)

MTK Budapest: Mijatovics – Balázs, Pintér (Nagy Zs., 60.), Baki, Herrera (Barna, 80.) – Cseke (Kata, 18.), Mezei, Katona (Palincsár, 60.) – Gera, Myke (Lencse, 80.), Schön (Bíró, 60.) Mijatovics – Balázs, Pintér (Nagy Zs., 60.), Baki, Herrera (Barna, 80.) – Cseke (Kata, 18.), Mezei, Katona (Palincsár, 60.) – Gera, Myke (Lencse, 80.), Schön (Bíró, 60.)

A Bad Radkersburgban edzőtáborozó Ferencváros az osztrák élvonalbeli Sturm Graz ellen lépett pályára szombaton 17 órakor.

Az első negyedórában egy-egy kapura lövést lehetett feljegyezni, előbb Lovrencsics lőtt 20 méterről fölé, majd Dante tévesztett célt. A félidő felét átlépve az osztrákok végezhettek el szabadrúgást 30 méterről, ám Hierländer lövése a sorfalban kötött ki – olvasható a fradi.hu tudósításában. A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. A 39. percben ígéretes helyzetben tört a kapura Ingolitsch, Tokmac azonban szerelni tudta a tizenhatoson belül. Négy perccel később egy Sturm-támadás végén Blazic mentett nagyot.

A szünet után az 53. percben megszerezte a vezetést a Fradi: Tokmac jobbról érkező beadása után a tizenegyespont magasságában álló Varga lőtt a Sturm Graz kapujába. Egy óra elteltével Szergej Rebrov cserékkel frissített csapatán, és az új igazolások közül első Fradi-meccsén pályára lépett Baturina. A 70. percben Dvalit kellett ápolni, aki számára idő előtt véget ért a mérkőzés. Helyette Kovacevic állt be a hajrára, ahol újabb találat nem született, így a Ferencváros Varga góljával megnyerte a Sturm Graz elleni felkészülési mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés, Bad Radkersburg

Sturm Graz-Ferencváros 0-1 (Varga R. 53.)

Sturm Graz: Siebenhandl (Schützenauer, a szünetben) – Ingolitsch, Geyrhofer (Ljubic, a szünetben), Gorenc-Stankovic (Amoah, 62.), Dante (Trummer, a szünetben) – Jäger (Koch, a szünetben), Hierländer, Jantscher (Shabanhaxhaj, 13.), Kiteishvili (Zeitl, a szünetben) – Friesenbichler (Jacher, 62.), Balaj (Huspek, a szünetben)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Botka, 67.), Blazic, Dvali (Kovacevic, 72.), Civic (Csontos, 79.) – Haratin, Sigér (Csonka, 77.) – Isael (Varga R., a szünetben), Laidouni (Somália, 62.), Tokmac (Ramadan, 77.) – Boli (Baturina, 62.).

Szombaton délután a Honvéd a Puskás Akadémia előtti bajnoki előtt a cseh bajnokság hatodikja, a Banik Ostrava ellen játszott zártkapus felkészülési mérkőzést az ETO Parkban.

A honvedfc.hu tudósítása szerint az első komolyabb helyzetre a 34. percig kellett várni. Zsótér végzett el szabadrúgást 28 méterről, életerős lövésre a sorfalról vágódott szögletre. A sarokrúgást Ugrai tekerte középre, de a védők végül felszabadítottak. Két perccel később Gazdag adott kötényt az ellenfelének, majd balra passzolt, Tamás pedig a középre érkező Zsótért játszotta meg, aki 15 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt. A félidő lefújása előtt még Hidi előreívelése után Gazdaghoz került a labda, aki jól vette észre, hogy Lastuvka kicsit kint áll a kapujából, 16 méteres emelése azonban nemcsak a kapus, a felső léc felett is elszállt.

Fordulás után a csehek az 50. percben vezetéshez jutottak, Sasinka passzolt jobbról középre, a hosszú oldalon érkező Potocny pedig négy méterről a hálóba kotorta a labdát. Hat perccel később Zsótér jobb oldali szabadrúgása levágódott a sorfalról, majd újra középpályásunkhoz került a labda, aki a hosszúra ívelt Gazdaghoz, ő pedig öt méterről a kifutó kapus és a léc felett is átemelte a labdát. A 65. percben hatalmas bravúrt mutatott be Tujvel, aki Sasinka nyolc méteres lövését védte. A 74. percben egyenlített a Honvéd: Ugrai vezette rá a labdát a védőjére, majd remek mozdulattal passzolt a mellett futó Gazdaghoz, ő pedig a kifutó Lastuvka felett a hálóba emelt. Hat perccel később Mezghrani felperdülő beadása Cipf elé került, aki 20 méterről kapásból lőtt fölé.A slusszpoén a 92. percre maradt, Fillo beadása után Baráth még tisztázott, a labda azonban Kaloc elé kerül, aki tizenöt méterről a kapu jobb oldalába lőtt, kialakítva ezzel a 2-1-es végeredményt.

Felkészülési mérkőzés, ETO Park – zárt kapuk mögött

Honvéd-Banik Ostrava 1-2 (Gazdag 74., ill. Potocny  50., Kaloc 92.)

Honvéd: Tujvel – Mezghrani, Batik, Baráth, Tamás – Gazdag, Hidi (Kamber, 75.), Zsótér, Kesztyűs (Cipf, 75.) – Moutari (Gale, 57.), Ugrai (Lanzafame, 81.)

Ostrava:Lastuvka – Juroska (Fillo, 57.), Pokorny (Fleisman, 83.), Stronati (Drozd, 83.), Holzer (Svozil, 83.), Janos (Sindelar, 83.), Jirasek (Buchta, 57.), Reiter (Lalkovic, 57.), Sasinka (Smola, 69.), Potocny (Cuveja, 57.), Zajic (Kaloc, 57.)

Felkészülés: Nem bírt egymással a Paks és a Diósgyőr – mindkét oldalon betalált egy új igazolás