DVSC: Három játékos szerződtetését jelentették be - lecserélik a biztonsági szolgálatot

Megerősítést nyert két korábbi információnk is: Zöldesi Illés és Tischler Patrik is Debrecenben folytatja pályafutását, valamint Poór Patrik szerződtetését is bejelentették.
Nyikes Zoltán 2020. július 17., péntek 13:54
Megerősítést nyert két korábbi információnk is: Zöldesi Illés és Tischler Patrik is Debrecenben folytatja pályafutását, valamint Poór Patrik szerződtetését is bejelentették.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 17., péntek 13:54

Péntek délután sajtótájékoztatót tartott a Debreceni VSC, amely új elnöke, Szabó Péter beszélt a klub működésének jövőbeli terveiről, Tőzsér Dániel sportigazgató pedig a csapaton belüli változásokról ejtett néhány szót és bemutatott három új igazolást.

–  Úgy gondolom, hogy ezt a klubot lehet üzleti alapon működtetni és mindent megteszek, hogy olyan irányban induljunk el, ami Magyarországon kuriózum – nyilatkozta Szabó Péter.

A biztonsági szolgálatot is le fogjuk cserélni, hogy ne történjen olyan, ami az utolsó NB I-es meccsen megtörtént.

Felelősségteljes költséggazdálkodást folytatunk, amíg én itt fogok ülni, az biztos, hogy így fog történni. Ennek érdekében már történtek intézkedések: nem lesznek szponzori autók a játékosoknak, és minden beszállító átvilágításra kerül és a legköltséghatékonyabb megoldást fogjuk választani. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de minden helyzetből meg lehet találni a kiutat, ami a sikerhez vezet. 

Ezt követően Tőzsér Dániel vette át a szót, aki azzal kezdte mondandóját, hogy a pozíciója egy új munkakör a DVSC történetében, hiszen eddig nem létezett sportigazgatói pozíció, de a mai modern futballnak ez elhagyhatatlan része.

– Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy rám esett a választás, a külföldön szerzett tapasztaltaimat itthon szeretném kamatoztatni a DVSC minél fényesebb jövője érdekében – folytatta a korábbi válogatott középpályás. – Nagyszerű tehetségek érkeznek hozzánk az akadémiáról, remek munka folyik ott, de szeretnénk azt is tovább fejleszteni. Az új szezon kezdetéig nagyon rövid időnk van. Rettentően fájt az NB I-es tagságtól való búcsúzás, aminek én is részese voltam, még most is érezni a játékosokon, hogy mély nyomot hagyott bennük. Vannak rövid- és hosszútávú céljaink a DVSC-vel, rövidtávú a feljutás, hiszen a DVSC nem a másodosztályba való. A szakmai stáb változatlan maradt, Kondás Elemér a vezetőedző, Dombi Tibor és Igor Bogdanovic a pályaedző, Száraz Ádám az erőnléti edző, Erdélyi Miklós pedig a kapusedző. Nyilván rengeteg munkánk van még és nagyon fontos lesz a szurkolóknak a pozitív hozzáállása, hiszen nagyon nehéz szituációban vagyunk jelenleg, de látjuk a fényt az alagút végén és biztos jövőképet szeretnénk feltárni mindenki előtt.

Jelenleg három labdarúgót tudunk bemutatni, akik aláírt szerződéssel rendelkeznek, a többiekkel folynak a tárgyalások, teljesen felesleges mondani bármit azokról, akiknél még nincs pont az ügy végén.

Tőzsér ezt követően megerősítette a csakfoci.hu korábbi két információját, azaz Tischler Patrik és Zöldesi Illés szerződtetését, valamint Poór Patrik leigazolása is hivatalossá vált.

Olvastad már?
DVSC: Három magyar játékost is igazolhatnak az EL-ben induló NB I-es csapattól
Honlapunk úgy értesült, hogy korábbi debreceni játékosok is visszatérhetnek az NB II-es együtteshez.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz