Fotó: www.pfla.hu

DVSC: Három magyar játékost is igazolhatnak az EL-ben induló NB I-es csapattól

Honlapunk úgy értesült, hogy korábbi debreceni játékosok is visszatérhetnek az NB II-es együtteshez.
Nyikes Zoltán 2020. július 17., péntek 11:00
Fotó: www.pfla.hu
Honlapunk úgy értesült, hogy korábbi debreceni játékosok is visszatérhetnek az NB II-es együtteshez.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 17., péntek 11:00
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A csakfoci.hu információi szerint több, az élvonalból érkező magyar játékosokkal erősödhet a Debreceni VSC kerete az NB II-ben.

Úgy tudjuk, nagy valószínűség szerint három labdarúgót is szerződtethet a Loki a Puskás Akadémiából, ketten közülük, Sós Bence és Varga József pedig nem ismeretlen a szurkolók számára, hiszen Sós korábban már öt éven keresztül a DVSC kötelékébe tartozott, összesen 31 mérkőzést játszott le piros-fehérben. Varga a hajdúságiak saját nevelésű játékosa, több mint 200 találkozón viselte már a Loki-mezt, mígnem 2016-ban a Vidihez, majd a felcsútiakhoz igazolt.

Honlapunk úgy értesült, jó esély mutatkozik arra is, hogy a Puskás Akadémia kapusa, Hegedüs Lajos is a debrecenieknél folytassa pályafutását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a magyar papírokkal nem rendelkező Kosicky távozik, és azt is megírtuk, hogy a Mezőkövesd szerződtetné a szlovák hálóőrt.

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS:

Olvastad már?
NB II: Az élvonalból érkezhet a Loki csatárigazolása
A csakfoci.hu információi szerint Tischler Patrik, az NB I-es Kisvárda csatára egy osztállyal lejjebb, Debrecenben folytathatja pályafutását.
Elolvasom
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz