Amint arról beszámoltunk, harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte az NB I-be feljutott DVSC, miután 3-0-ra legyőzte a másodosztályú Vasast a telki edzőtáborában, szombat délután. A találkozó mégsem az eredményről maradt emlékezetes: az összecsapás hajrája feszültre sikeredett, mivel a 87. percben egymásnak ugrottak a játékosok, némi lökdösődés után Káprály Mihály játékvezető Ugrai Rolandot (DVSC) és Szilágyi Zoltánt (Vasas) kiállította.

A dulakodásban kulcsszerep jutott Dzsudzsák Balázs, aki a klub közösségi oldalának beszámolója szerint “igazi kapitányként” viselkedett ebben a helyzetben.

Indulatoktól sem volt mentes a Loki-Vasas, egy kemény belépő után Ugrai Roland és Szilágyi Zoltán akaszkodott össze, és csapatkapitányunk, Dzsudzsák Balázs nem volt rest kiállni társa mellett – írták a hajdúságiak, majd a két kiállított futballista ügyében döntést hozott a Fegyelmi Bizottság.

Az MLSZ a hivatalos honlapján kedden hozta nyilvánosságra a fegyelmi bizottság július 20-i ülésén született határozatot, mely szerint Ugrai Roland és Szilágyi Zoltán 1-1 soron következő felkészülési mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

A Loki a héten Debrecenben folytatja a hangolást a bajnoki nyitányra. A félkészülés időszakának fénypontja még hátravan, hiszen vasárnap az AS Roma ellen lép majd pályára az együttes Frosinone városában, ami nagyjából 90 km-re fekszik Rómától.

NB I: A Fradi magyar játékosát szemelte ki a DVSC