Szima Gábor, a DVSC elnöke sajtótájékoztató keretében mutatta be a Loki új vezetőedzőjét, a portugál Leonel Pontest, aki három évre írt alá.

– Kondás Elemér lemondása után azonnal elkezdtünk új vezetőedzőt keresni – kezdte Szima Gábor. – Nagyjából 150 edzőt ajánlottak a figyelmünkbe, magyart és külföldit egyaránt. . Öt-hat edzőre szűkült a kör, és végül kettő maradt, egy holland és egy portugál. A végső választás Leonel Pontes úrra esett, ő lesz a DVSC új vezetőedzője a következő három évben. Reméljük, folytatja a sorozatot, hogy ha egy edző Debrecenbe szerződik, bajnok lesz a csapattal. Bízunk benne, hogy az ő vezetésével sok örömet szeret az együttes a Loki-szurkolóknak.

Leonel Pontes bemutatta két portugál kollégáját, Jose Maria Calado Pratas pályaedzőt és elemzőt, valamint Pedro Ilharcót, aki ugyancsak másodedzőként segíti majd a munkáját. Két magyar tagja is lesz a szakmai stábnak: Erdélyi Miklós kapusedző, és a klub keres egy olyan magyar trénert is, aki nagyon jól beszél angolul.

– Örülök, hogy itt lehetek, életem egyik legfontosabb napja a mai – mondta a 44 éves szakember. – Könnyű volt meghozni a döntést, az elnök úr világosan beszélt, elmondta az elképzeléseit. Nagy a felelősség, nagy a feladat. Célunk, hogy a Loki nagyon jól futballozzon, minden meccsen győzelemre játsszon. Folyamatosan fiatal játékosokkal kívánjuk biztosítani a gárda erejét, teljesítményét, a szurkolókat a csapat mellé szeretnénk állítani, mert együtt kell harcolnunk a sikerekért. Meglátják, elkötelezetten végzem a munkámat. A Lokinak is megvan a maga filozófiája – nyilatkozta Pontes. – Egy olyan csapat, amely uralni akarja a mérkőzéseket, és jó minőségű futballt szeretne játszani. Motiváltnak kell lennünk és elkötelezetten küzdenünk, ez a legfontosabb. Jól szervezetteknek kell lenni, legyen nálunk a labda, tartsuk meg, ha nincs nálunk, harcoljunk érte. Ha ez mind megvan, akkor vélhetően mi győzünk. A kommunikációval nem hiszem, hogy gond lenne. A futball nemzetközi játék, mindenki megérti majd, mit szeretnénk. De lehet, hogy megtanulok magyarul.

 

KI A LOKI ÚJ EDZŐJE?

Leonel Pontes szakedzői oklevelét a Manchester United Akadémián szerezte meg 2005-ben, végigjárta az UEFA Pro edzőképző tanfolyamait. A Sporting Lisszabon utánpótlásában dolgozott, majd 2006-tól 2010-ig a Sporting másodedzője volt. Ezt követően négy éven át a portugál válogatott másodedzője volt Paolo Bento kapitánysága alatt. A 2014/2015-ös szezonban a SAD Marítimo, 2015-ben a GFC Panetolikos, 2016-ban pedig az Alexandria Ittihad vezetőedzője volt.