Újpest-FTC 0-0

Nebojsa Vignjevic (Újpest): – Elégedett vagyok a végeredménnyel, de a 2. félidőbeli játék alapján a Fradi jobb volt. Tudtuk, hogy ha hibázunk, akkor azt komolyan megbüntetik. Boldogok lehetünk ez alapján a 0-0-val. Türelmesek voltunk, megvolt a labdabirtoklásunk, amit szerettünk volna, de hiányzott az utolsó jó passz. A 2. félidőben próbáltuk ezt folytatni, de labdákat vesztetünk, átadtuk a területek, az ellenfél pedig nyomott, a végén már 2-3 csatárral támadott. A meccs egészét tekintve boldog lehet a csapat az eredménnyel. Sok harc volt a kapuk előtt, ami érdekessé tette a meccset.

Thomas Doll (FTC): Nagy harc volt a pályán, bár a futball nem volt jó minőségű. Nem kell ezt mindig a pályára vagy az időjárásra hárítani. Pár nappal ezelőtt a válogatott meccsén sem láttunk jó játékot. Az első félidőben nem találtunk magunkra, az Újpest jobban játszott. Az első játékrészben nem mentünk bele a párharcokba, nem szereztük meg a lecsorgó labdákat, kevés volt, amit nyújtottunk. A fiúk 10 napig a válogatottnál voltak, nem volt teljes edzéshetünk, de ennek ellenére többet vártam. A legutóbbi idegenbeli meccsen sem játszottunk jól. A meccsen az Újpest szögletet szöglet után végzett el.

Ahhoz képest, hogy a bajnoki címért harcolunk, és a nyáron nemzetközi színtéren is teljesíteni akarunk, ez kevés volt.

A második félidőben jobbak voltunk, nagyobb lendülettel játszottunk, Amadou előtt adódott egy nagy lehetőség, de nem biztos, hogy megérdemeltük volna, ha akkor megszerezzük a vezetést. Láttam már jobb játékot a csapatomtól. Az egy pontot szívesen elfogadjuk, hiszen az Újpest kicsit jobb volt ma, a játék miatt viszont csalódott vagyok. (fradi.hu)

Diósgyőr-Honvéd 1-1

Bódog Tamás (Diósgyőr):

Nagy tanulsága a mérkőzésnek, hogy nem szabad dicsérni a csapatot, mert elhiszik, hogy tudnak futballozni. Ma ez történt.

Az első félidő úgy nézett ki, ahogy egy első félidőnek ki kell nézni, szenzációsan játszottak a fiúk, a Honvédnak köze sem volt a mérkőzéshez. Rúghattunk volna 2-3 további gólt is, és nagyobb gólkülönbséggel vonulhattunk volna szünetre. Ettől függetlenül nem éreztem, hogy bármilyen negatív történhet ránk nézve. A csapat erejét mutatja, hogy a harmadik percben kihagyott 11-es után ki sem zökkentünk a ritmusból, amit korán fölvettünk az elején. Viszont a második félidő elején kapott gól megzavart minket. A pontrúgás mindig kivédekezhető, nem dísznek állnak ott az emberek. Gyakorolni kell, sokat gyakorolni… Ezt követően belementünk egy adok-kapokba, és voltak olyan fázisai a mérkőzésnek, ami nem feltétlenül a miénk volt. Kaphattunk is volna gólt, rúghattunk is volna gólt, így a második félidő alapján a döntetlen rendben van, de ha az első félidőt is hozzáveszem, akkor egyértelműen csalódás az eredmény.

Ennyit tudunk, szorgalmas és szürke csapatunk van, amelyik a kiesés ellen fog küzdeni.

Ezért mondtam a találkozó előtt, hogy fontos hét vár ránk, játszunk két hazai bajnokit, egyet Debrecenben, egyet Mezőkövesden, közte egy kupamérkőzést, és a hét végére sokkal okosabbak leszünk, hogy ott leszünk az elején, és akkor felszabadultan küzdünk egy jobb helyért, vagy hátrafelé kell tekingetni. Ez a hét meghatározhatja az egész éves teljesítményünket.

Supka Attila (Honvéd): – Felemás mérkőzést játszottunk, láthatóan mindkét csapat felkészült a másikból. Az első félidőben sajnos olyan hibákat követtünk el, ami megbosszulta magát, két büntetőt is összehoztunk az ellenfélnek, amit egy kicsit nagyobb koncentrációval és a szélek jobb lezárásáal meg lehetett volna előzni. Nem működött a baloldali védekezés, ezt orvosoltuk már az első félidőben. A váltás után stabilabb lett a védekezésünk, a DVTK ekkor nem tudott annyira megbontani minket. Megvolt a DVTK-nak a lehetősége, hogy már az első félidőben eldöntse a meccset, vagy nagyobb előnyt szerezzen, viszont nekünk is megvolt a százszázalékos ziccerünk Gazdag révén. Amit átbeszéltünk a félidőben, azt próbálták megcsinálni a játékosok, és már az elején gólt tudtunk szerezni. Ettől kezdve aktívabbak voltunk, több olyan lehetőségünk adódott, aminek a végén pontosabban passzolva megnyerhettük volna a mérkőzést. Kulcskérdés volt, hogy mennyire tudjuk kontrollálni a DVTK fölívelt labdáit, mennyire tudjuk a magas játékosaikat levédekezni a szabadrúgásoknál, szögleteknél. Ez is jól működött. A második félidő alapján részünkről több volt a mérkőzésben, sajnos nem sikerült nyerni. Gróf Dávid kiválóan védett, az első félidőben többször is meccsben tartotta a csapatot. Gratulálok a játékosaimnak, ma mindent megtettek azért, hogy ponttal, pontokkal távozzunk Debrecenből! (dvtk.eu)

Puskás Akadémia-Videoton 0-0

Pintér Attila (Puskás Akadémia): – Mind a két csapat tudta, hogy mit szeretne játszani, szerintem ezt lehetett látni. Tudtuk, hogy mik a Vidi erősségei, milyen játékosai vannak, az egyik, ha nem a legjobb kerettel rendelkező csapat Magyarországon.

A játékosaim mindent elkövettek a három pontért, a meccslabdák nálunk voltak, de a gól sajnos nem sikerült.

Az viszont örömteli, hogy milyen játékot mutattunk be. Úgy érzem, jól megoldottuk azt, hogy a Vidi szélsőhátvédei sokat segítik a támadásokat, valamint nagyon jó helyeken szereztünk labdákat. A második félidőben pedig már pontosabban játszottuk fel a középpályán megszerzett labdákat a támadóknak, emiatt volt akkor több lehetőségünk.

Marko Nikolic (Videoton): – Mindkét csapat játékosainak gratulálni tudok a hozzáállás miatt, hiszen a vizes, egész nap eső áztatta nehéz talajon hajtottak az utolsó percig. Sorozatban már a második olyan bajnokink, amelyen ellenfelünk defenzív felállással készül ellenünk, a Puskás talán ma játszott először három belső védővel a bajnokság során. Ez persze érthető a részükről. Az ilyen meccseken általában csúnya gólok döntenek, egy pontrúgás, vagy lecsorgó labda, de sajnos ma nem sikerült betalálnunk. Az első félidőben kontrolláltuk a meccset, ekkor nem voltak veszélyesek a hazaiak, a másodikban már volt 2-3 veszélyes kontrájuk, azt el kell ismerni. Ekkor már kockáztattunk és több szabad területet hagytunk nekik, ez emiatt volt. Köszönöm a szurkolóknak, hogy ma is eljöttek és végig biztatták a csapatot. (vidi.hu)

Mezőkövesd-Paks 2-3

Csertői Aurél (Paks):

Az eddig szenzációs formában futballozó Mezőkövesdet sikerült felülmúlnunk úgy, hogy “megöltük” a játékukat. Mellette nagyon jó futballt produkálva a támadójátékunk is eredményes volt. Ezt a meccset már az első félidőben el kellett volna döntenünk.

Teljesen megérdemelt a győzelmünk, ugyanakkor nem lehet így kiengedni a végére. Örülünk a győzelmünknek, de nem örülünk a két kapott gólnak. A végére talán valamivel lazábbak lettünk, illetve ellenfelünk lett erőszakosabb. Magunkra húztuk a kövesdieket, amit ebben a kiegyenlített mezőnyben senkivel szemben sem lehet megengednünk magunknak. De hangsúlyozom, hogy jó és eredményes futballal sikerült nyernünk. (paksifc.hu)

Balmazújváros-Vasas 1-1

Michael Oenning (Vasas): – Olyan volt a mérkőzés, mint amire előzetesen számítottam. Azért is szeretem nagyon a Balmazújvárost, mert egy pillanatra se felejtenek el focizni. Ez egy feljutó csapattól különleges és ritka. Csapatként funkcionálnak és sokat futnak. Okoztak nekünk sok gondot, első komolyabb helyzetükből gólt is szereztek. Ez kizökkentett minket az előzetesen eltervezett koncepciónkból. Emiatt is örülök, hogy a második félidőben sikerült kiegyenlítenünk. Ezt követően nyílt mérkőzést látthattak a szurkolók, egyik csapat sem érdemelt volna most győzelmet. Így alapvetően elégedett vagyok a csapattal, mert korrigálva a hibákat egy nagyon fontos pontot szereztünk idegenben. (vasasfc.hu)

Haladás-DVSC 1-1

Michal Hipp (Haladás):Nagyon csalódott vagyok, elsősorban az eredmény miatt. A csapatomra viszont olyan szempontból büszke vagyok, hogy a vendégek vezető gólja után fokozni tudtuk a nyomást, főleg a második félidőben, a kapuja elé szereztük az ellenfelet, de a helyzeteket egy kivételével nem tudtuk értékesíteni. 0-0-nál megint megvolt a lehetőségünk a vezetés megszerzésére, Mészáros Karol ziccerénél benne maradt a lábában a gól. Miután hátrányba kerültünk, helyzeteket dolgoztunk ki, fejjel hibáztunk ziccereket. A félidőben átbeszéltük a fontos dolgokat, még több helyzetet kialakítottunk a szünet után, de a kapu torkából sem tudtunk betalálni, amit a koncentráció hiányának tudok be. Az egyenlítés azért szerencsére összejött, ezt követően úgy éreztem, meg tudjuk nyerni a mérkőzést, amihez a helyzetek nem hiányoztak. A hajrában aztán mindent feltettünk egy lapra, ezáltal a Lokinak is akadtak lehetőségei. A foci mostanában „mérges ránk”, de tudjuk, hogy nem helyzetekre játsszák ezt a sportot, hanem gólokra. A futballisták hozzáállására támaszkodhatunk, ugyanis ezúttal is a végéig nagy erőket mozgósítottak, ez a jövőben nagyobb eredményre vezet majd.

Herczeg András (Debrecen): – Izgalmas, jó iramú találkozót játszottunk. Az első félidőben jól meg tudtuk tartani a labdát, a másodikban viszont a Haladás jobban ránk jött, ekkor kevesebbet birtokoltuk a labdát. Nagy akarattal játszott a csapatom, de a támadóharmadban jóval pontosabb játékra lesz szükségünk a jövőben. Győzni jöttünk, de ha megnézzük, hogy eddig itt mindenki kikapott, nem olyan rossz ez a döntetlen, és tudni kell értékelni az egy pontot is. Ne legyünk elégedetlenek. Látszik a fejlődés, az elmúlt két hazai találkozón játékban már rendben volt a csapat, csak az eredmények nem jöttek, most ebben is előre tudtunk lépni egy kicsit.