Hétfőn jelentette be a DVTK, hogy a menesztett Bódog Tamás helyét Fernando Fernández veszi át. Róla a klub szurkolói is legfeljebb annyit tudhattak, hogy miután korábban, másfél éven át a klub játékosa volt, később valahol Spanyolországban volt edző.

Arról, hogy a DVTK új vezetőedzője milyen szinten is dolgozott hazájában trénerként, meglehetősen ellentétes információk láttak napvilágot. Akadtak olyan beszámolók, melyek szerint a spanyol másodosztálynak számító Segunda Divisionban is dolgozhatott, de a valóság ezzel szemben teljesen más, eddigi edzői karrierjét tekintve egyelőre tapasztalatlannak számít, profi csapatnál még nem dolgozott, így ilyen tapasztalatra nem feltétlenül alapozhat a kiesés elleni küzdelemben Miskolcon.

Fernando eddigi egyetlen edzői lehetősége a CD El Palónál való munkája volt. A 2014/15-ös szezonban ez a klub ugyan a spanyol harmadosztálynak megfelelő Segunda División B tagja volt, de az újdonsült miskolci vezetőedző nem a felnőtteket, hanem az “eggyel fiatalabb” korosztályt irányította akkoriban.

Az El Palo egyébként a 2015-ös szezon végén kiesett a Tercera Divisiónba, amely a valóságban a negyedik osztálynak felel meg (a La Liga, a Segunda División és a Segunda División B mögött). A 2016/17-es szezonban irányította ezt a kis klubot, akkor már vezetőedzőként Fernando, igaz, teljesen más körülmények között, mint ami Miskolcon vár rá. Ezután pedig a Málaga fiataljaival dolgozhatott az elmúlt időszakban.

Spanyolországban az első két osztály számít profinak, a harmadik osztályt jelentő Segunda B esetében is legfeljebb félprofi szintről beszélhetünk, ahol viszont Fernando dolgozott (Tercera Divisón), jellemzően amatőr közeg.

A Tercera Divisónban egyébként összesen 360 klub szerepel, 18 csoportra osztva. A klubnak nemrégiben felújították a lakóházak közé bezsúfolt – egyébként nagyon hangulatos – létesítményét. Az Estadio Nuevo San Ignacio inkább egy kis pályának fel meg, hiszen két oldalán nincs lelátó, a kapu mögött van néhány sornyi ülőhely, és az egyik oldalvonal mellett. A játéktér borítása egyébként műfüves, azaz érezhetően óriási kontraszt fogadja majd Fernandót Miskolcon, ahol komoly edzőközpont, vadonatúj stadion és profi státuszú labdarúgók várnak rá.

Érdekesség, hogy Fernando előző klubjával, a CD el Palóval magyar csapat egy alkalommal játszott már az elmúlt években. A szintek között meglévő különbségeket jól mutatja, hogy 2013-ban az akkor a Tercera Divisónt megnyerő spanyol kis csapatot a Videoton 17-0-ra győzte le felkészülési meccsen.

Fernandónak is lesz nemsokára lehetősége a Videoton ellen bizonyítani, a bajnokság zárófordulójában, értelemszerűen teljesen más tét mellett.

A fentiek is mutatják, mekkora éles váltás lesz a szakember karrierjében a miskolci munka, akinek edzőként számos újdonsággal kell majd szembesülnie a kiesés ellen küzdő NB I-es klubnál, ahhoz képest, mint amit a spanyol negyedik vonalban megélt.

Ahogy köztudott, Fernando játékosként másfél évig volt a DVTK labdarúgója, így a helyismerete megvan, ahogy a Pro Licence-s végzettsége is, vélhetően ezek voltak a mellette szóló érvek kinevezésekor.

Diósgyőr: A spanyolok részleteket is tudnak Fernando szerződéséről