Egy pillanatra sincs megállás a Diósgyőr háza táján. Az NB I-ben a kiesést jelentő, 12. helyen telelő borsodiak kicsivel több, mint egy hete tulajdonost váltottak, majd ezzel egyidejűleg edzőt is cseréltek, közben pedig újabbnál újabb igazolásokat jelentenek be (a hivatalos felületeiken).

Csütörtökön Alen Grgic szerződtetése után a horvát korosztályos szamárlétrákat végigjáró, 22 éves Vinko Soldo kölcsönvétele is hivatalossá vált. A horvát és finn bajnok hátvéd a Dinamo Zagreb kölcsönjátékosaként szerepel tavasszal Diósgyőrben.

Ő az ötödik horvát szerzemény a téli átigazolási időszakban

Goran Milovic, Diego Zivulic, Marko Malenica és a fentebb említett Alen Grgic után.

Szükségesnek tartottuk, hogy tovább erősítsük a csapat védelmét. Vinko Soldo egy mozgékony, technikás belső védő, aki kifejezetten jól fejel, emellett kiválóan passzol mindkét lábbal, ezért mélységből is tudja segíteni a támadások építését – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója.

Boldog vagyok, és büszke, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező klub mezét viselhetem. Bízom benne, hogy minél több lehetőséget kapok, és a pályán tehetek meg mindent a DVTK sikeréért. Még csak 22 éves vagyok, de már szerepeltem a horvát és a finn élvonalban, és most nagy lehetőséget kaptam arra, hogy tovább fejlődjek – nyilatkozta a dvtk.eu-nak Vinko Soldo, aki a Dinamo Zagreb akadémiáján nevelkedett.

18 évesen mutatkozott be a Dinamo első csapatában, ahol horvát bajnok lett, majd 2017-től rendre kölcsönadták élvonalbeli horvát kluboknak, 2019-ben pedig – úgyszintén kölcsönjátékosként – bajnoki címet nyert Finnországban. 2015-ben az U17-es Eb-n szerepelt a horvát válogatottal, majd az U21-es nemzeti csapat tagjaként játszott a magyar csapat ellen is.

Soldo a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 14 tétmeccsen lépett pályára, és egy gólt szerzett.

Pintér és Nikolic keveréke a Diósgyőr kispadján: Rendszeresen fegyelmez, és ha kell, provokál a megszállott edző – jellemzés