NB I: Unalmas első félidő után hatalmas öngól is született a DVTK és a ZTE meccsén – videó

A Diósgyőr 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeggel.
Csakfoci Admin 2020. június 10., szerda 18:45
A Diósgyőr 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeggel.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. június 10., szerda 18:45

A mérkőzés előtt a hazaiak a Ferencváros elleni 3-0-s vereséget akarták feledtetni, a ZTE pedig folytatta volna a három meccs óta tartó győzelmi szériáját. Az első húsz-huszonöt percében inkább a ZTE-nek voltak lehetőségei, azonban egyik sem volt annyira számottevő. A folytatásban sem változott a játék képe, hibát-hibára halmoztak a játékosok. Aztán a 33. percben Kiss remekül indította a tizenhatoson belül Molnárt, aki éles szögből lőtt, Demjén védett bravúrosan.

Az első félidő utolsó perceiben Katanec fejese jelentett némi veszélyt, ám Danilovicsnak könnyed zsákmány volt annak ellenére, hogy az átlagosnál intenzívebb eső áztatta a pályán lévő huszonkét játékost.

A második játékrészben ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták. A ZTE türelmesen birtokolta a labdát, a diósgyőriek próbálták feltörni a vendégek védelmét. Egészen az 59. percig semmi nem történt, majd a két vezetőedző egyszerre hármat cserélt. A 68. percre fordulva egy peches öngóllal szerzett vezetést a Diósgyőr - Molnár jobb oldali szöglete után Szépe a saját kapuja bal felső sarkába fejelt, ami védhetetlennek bizonyult Demjénnek.

A kiesés ellen menekülő ZTE az utolsó negyedórában sok energiát mozgósított az egyenlítés érdekében, ami sikerült is. A 80. percben Bedi tartotta bent a labdát az oldalvonal mellett, majd Kocsis bal oldali beadása után az előrehúzódó Bolla bújt ki védője mögül, és a bal alsóba lőtt, megszerezve élete első NB I-es gólját.

Az egyenlítés után pedig vérszemet kaptak a zalaegerszegiek, miképpen a 84. percben Mitrovic emelése után a csereként beálló Bobál fejelte volna át Danilovicsot, ám résen volt. A hosszabbítás perceiben Radó és Molnár is meccslabdát rontott, így maradt az 1-1, ami azt jelentette, hogy ZTE tizenegy év elteltével pontot szerzett Diósgyőrben.

Összefoglaló

OTP Bank Liga, 28. forduló

DVTK-ZTE FC 1-1 (Szépe 69., - öngól, ill. Bolla 81.)

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt!

DVTK: Danilovic - Shestakov (Vági 79.), Polgár K., Memolla, Brkovic - Adukor (Márkvárt 60.), Iszlai - Hasani (Korbély 60.), Molnár G., Kiss T. (Cortés 82.) - Ivanovski (Tabakovic 60.)

ZTE FC: Demjén - Bobál D., Szépe, Katanec, Tamás K. (Mitrovic 70.), - Lesjak (Bolla B. 59.) - Babati (Bobál G. 70.), Bedi, Ostrek (Bőle 59.), Kocsis G. - Ikoba (Radó A. 61.)

Olvastad már?
NB I: "Mindenről van véleményem és talán értek is egy kicsit a futballhoz" - interjú a szókimondó közönségkedvenccel
16 évesen a magyar foci egyik legnagyobb ígéretének tartották: a Manchester City tesztelte, az AS Roma pedig szerette volna leigazolni, de végül maradt a Honvédban. Kispesten nem kapta meg a bizalmat, de hálás George F. Hemingway-nek, mert egy NB III-as száműzetés is kellett ahhoz, hogy most élvonalbeli támadó legyen. Ha rajta múlna, sokkal több magyar fiatalnak adná meg a lehetőséget, és neki is nagy szerepe volt abban, hogy mostani csapata az ikertestvérét is leigazolta. Pályafutása végén szívesen kipróbálná magát televíziós szakkommentátorként. Interjú.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz