Felkészülés: Hiába Zsóri duplája, kikapott horvát ellenfelétől a Budafok

Harmadik téli felkészülési mérkőzésén a második vereségét szenvedte el a Budafok, amely a horvát első osztályú Rijekától kapott ki 4-2-re.
Csakfoci Admin 2021. január 15., péntek 17:58
Harmadik téli felkészülési mérkőzésén a második vereségét szenvedte el a Budafok, amely a horvát első osztályú Rijekától kapott ki 4-2-re.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. január 15., péntek 17:58

Harmadik téli felkészülési mérkőzését játszotta le pénteken az NB I-ben a 11. helyen álló Budafok, amely umagi edzőtábora keretében a horvát élvonalbeli HNK Rijeka ellen lépett pályára.

Csizmadia Csaba együttese a Slovácko elleni 1-1 és a Koper elleni 2-0-s vereség után ezúttal 4-2-re kapott ki. A magyar csapat mindkét gólját a Puskás-díjas Zsóri Dániel szerezte, aki előbb 3-0-s, majd 4-1-es állásnál szépített.

- Lehet, hogy egy 4-2-es vereség után furcsán hangzik, de nagyon elégedett vagyok a játékkal és a hozzáállással, amit egy ilyen erős csapat, mint a Rijeka ellen mutattunk - értékelte a találkozót a klub honlapján a budafoki vezetőedző. - Komoly fegyvertény, hogy meg tudtuk nehezíteni egy évek óta a nemzetközi porondon szereplő együttes dolgát. Letámadtuk a horvátokat, motiváltak voltunk és a srácok betartották, amit megbeszéltünk. Leszámítva persze azokat az elkerülhető gólokat, amiket kaptunk. Jó, hogy ilyen nagy klubok ellen tehettük próbára magunkat, egy ilyen kilencven perc sokkal többet ér, mint egy gyengébb csapat elleni győzelem. Ezt a teljesítményt kell átmentenünk a bajnokságra, mert látjuk, ha odatesszük magunkat, megráncigálhatjuk a nagyok bajszát is.

HNK Rijeka-Budafoki MTE 4-2

Budafoki MTE: Póser (Kovács Z., 68.) - Huszti A., Nikolić, Romić, Medgyes (Zeke, 62.) - Filkor (Csonka, 62.), Oláh B. - Takács R. (Szabó M., 46.), Kulcsár K. (Zsóri, 46.), Skribek - Kovács D.

Gólszerzők: Braut (12.), Kulenović (16., 26.), Murić (79.) ill. Zsóri (70., 89.)

Olvastad már?
Edzőmeccsek: Így zárták a felkészülést az NB I-es csapatok - az összes téli találkozó és eredmény egy helyen
Rengeteg edzőmérkőzést játszottak az OTP Bank Liga csapatai a téli holtszezonban is. A könnyebb átláthatóság kedvéért folyamatosan frissülő menetrenddel jelentkeztünk a felkészülési találkozókról. A következő napok programja mellett az összecsapásokat csapatokra bontva is megtaláljátok. Jó böngészést!
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Tijaniról tárgyalnak

Külföldi források is megerősítették a Csakfoci értesülését: az Újpest komolyan dolgozik azon, hogy végleg megszerezze a Nyíregyháza színeiben remeklő Muhamed Tijanit.

Honvéd/Újpest
Piscitelli Kispestre tart
Az NB I-be visszajutó Budapest Honvédban folytathatja pályafutását a lilákat elhagyó olasz kapus, Riccardo Piscitelli. (Öltözőn túl)
Paks
Ádám Martin távozik
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci múlt héten előre jelzett: nem hosszabbítja meg a június végén lejáró szerződését Ádám Martin, a labdarúgó NB I-ben bronzérmes Paksi FC támadója.
Tovább az összes átigazoláshoz