Debrecen – Puskás Akadémia 3-0

Herczeg András (Debrecen): „Jó teljesítményt nyújtottunk, csapatként játszva, kiváló egyéni teljesítményekkel. Sok futásra késztetett minket az ellenfél, de összességében jójátékkal nyertük meg a találkozót. Az első játékrész második felétől magabiztosabban játszottunk, és ez kitartott a meccs végéig.”

Pintér Attila (Puskás Akadémia): „Jól kezdtük a meccset, amit terveztünk, sikerült megvalósítanunk. Egyik csapatnak sem volt az első félidőben sok lehetősége, de ha jobb döntést hozunk, mi szerezhettük volna meg a vezetést. Nem panaszkodhatok a játékosaimra. A második félidőben felvállaltuk a nyíltabb játékot, de nem ezért lett 3-0, hiszen pontrúgásokból kaptuk a gólokat.”

Ferencváros – Diósgyőr 2-0

Thomas Doll: – Kemény munka eredménye a mai győzelem, amely egy egységes csapat érdeme. Azt is egyértelműen ki kell jelentenünk, nem játszottunk jobban, mint a DVTK. Az első félidőben nem voltam elégedett a labdarúgók teljesítményével, ennyire önkritikusnak kel lenni. Nem voltunk kellően nyugodtak, hektikusan játszottunk. Kellene 2-3 ember, aki ezekben a szakaszokban lenyugtatja a labdát, nem kell mindig fejjel áttörni a falat, körbe kell nézni, és megjátszani azt. Amikor nem ment a játék, akkor is megküzdöttünk minden labdátért, sok kilométert futtottak a játékosok. És persze szükségünk van egy olyan emberre, mint Varga Roland. A mérkőzés bizonyos szakaszában pengeélen táncolt a mérkőzés, akkor nagyobb nyomást tudtunk helyezni a DVTK-ra, és a gól megváltoztatta a mérkőzés menetét. Azt is ki kell emelni, a DVTK-nak volt néhány lehetősége, amikor Dibusz nagyszerűen védett. Sokszor elég passzívan védekeztünk, és a DVTK ezt megérezte, a jó játékosaik megoldották az egy az egy elleni szituációkat. A folytatásban vezettünk néhány kontrát, a második gól előtt is szépen kijátszottuk a helyzetet, egy harmadikkal el is dönthettük volna a találkozót korábban. Jó úton haladunk. (dvtk.eu)

Bódog Tamás: – Gratulálok a Ferencvárosnak!

Paks – Balmazújváros 1-0

Csertői Aurél (Paks): – Minden meccs nehéz. Uraltuk a mérkőzést, rúgtunk egy gólt, ehhez persze kellett az ellenfél hibája is. Nem nagyon hagytuk kibontakozni őket. Nagyon vártuk már, hogy egy meccset nullára tudjunk hozni. A végén a fejeseket kivédtük, ezért úgy érzem, megérdemelten nyertünk egy masszív csapat ellen. Simon Márk az NB III-ban és a Magyar Kupában is jól játszott, gólokat rúgott, ezzel vívta ki a lehetőséget.

Horváth Ferenc (Balmazújváros): – Nem volt jó mérkőzés. Ez abból is adódott, hogy sok védőjátékos volt a pályán, de gyűrték egymást a csapatok becsülettel. Mindig hozzuk a szokásos hibánkat, amivel hozza az ellenfelünk a mérkőzést. Szarvashibák, amiket vétünk. Egy ilyen után lelkileg és fizikailag is nehéz felállni a padlóról. Volt egy 25-30 perc, amikor beszorítottuk a Paksot, de nem tudtunk gólt szerezni. Mi Barthából készültünk, helyette a Kulcsár játszott, ez pedig végül jó húzásnak bizonyult. Ha 3-4 góllal megvernének mindenhol, azt mondanánk, hogy tudjuk, hol a helyünk. De a vereség legrosszabb fajtájából kapunk ki.

Mezőkövesd – Újpest 2-4

Radványi Miklós (Mezőkövesd): Nagyon nehéz hétről hétre ilyen meccseket játszani. Jól játszottunk, rúgtunk egy második gólt is amit érthetetlen okokból nem adtak meg, 2-0-nál eldőlt volna a meccs. Megvoltak a második félidőben is a helyzetek, sokat hibáztunk, de mások is, amit ez a csapat nem bír el. Az első félidőben benne volt, hogy több góllal nyerjünk. Láttam a játékosokon az agresszivitást, látom rajtuk az akaratot, hétről hétre vannak hibák, de nemcsak a játékosok hibáznak a pályán. (mezokvesdzsory.hu)

Nebojsa Vignjevic (Újpest): Két különböző félidőt játszottunk, az első félidőben úgy játszottunk, mintha nem akartunk volna nyerni, de tudom, nagy a nyomás a játékosokon. A második félidőben javultunk, jókor rúgtuk a gólokat, jó úton haladunk azt gondolom, de nem oldódott meg minden problémánk. Kockázatos volt hármat cserélnem ilyen korán, de minden bejött ma. All-int húztam, így is mondhatom. (mezokovesdzsory.hu)