Lewandowski bocsánatot kért, amiért nem játszott Magyarország ellen - ő kérte meg Sousát

A több hazai támadást is kapott Robert Lewandowski mindent sajnál.
Dudás Gábor 2021. november 18., csütörtök 13:11
A több hazai támadást is kapott Robert Lewandowski mindent sajnál.
Szerző: Dudás Gábor 2021. november 18., csütörtök 13:11

Mint ismeretes, Napok óta egyre erősebb kritika éri Paulo Sousát, a lengyel válogatott szövetségi kapitányát, aki nem játszatta két rutinos alapemberét, Robert Lewandowskit (és Kamil Gliket) a magyar válogatott elleni vb-selejtezőn (1-2) hétfő este, de kijutott a támadásokból a válogatott csapatkapitányának is, mondván a Bayern Aranylabda-esélyese maga kérte mellőzését, amit a portugál szakember el is fogadott.

Ez utóbbit meg is erősítette Lewandowski, aki hivatalos közlemémyben reagált a vesztes vb-selejtezőt követő össztűzre.

"Paulo Sousával már az edzőtábor előtt is beszéltünk az eddigi teljesítményemről. Ekkor jeleztem felé, hogy ennyi meccset játszva és ismerve a testemet, lehet, hogy nem leszek mindkét vb-selejtezőn a legjobb formámban.

Az edzőnk joggal nem akarta lebecsülni az Andorra elleni mérkőzés jelentőségét, ezért megegyeztünk, hogy játszom azon a találkozón, és ha nyerünk, akkor a Magyarország elleni mérkőzésen a többi játékosnak is lehetőséget ad. A döntés a végén mindig az edzőé, de megerősítem, hogy velem is egyeztett erről. Az Andorra elleni győzelem után már tudtam, hogy Magyarország ellen nem fogok pályára lépni

- jelentette be Lewandowski.

"A Magyarországgal való találkozó sajnos nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, de a csapat elkötelezettségével és ambíciójával kapcsolatban nem lehetnek fenntartásaink.

Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni a válogatottat a pályán, kívánhatnám, hogy bárcsak ott lehettem volna a gyepszőnyegen, de most már a jövőre kell koncentrálnunk, mert még nem vesztettünk el igazán semmit. Megértem a szurkolók dühét és elkeseredettségét és csapatkapitányként csak a bocsánatukat tudom kérni.

Azt megígérhetem, hogy a folytatásban mindent megteszünk majd a továbbjutásért, a rájátszásban már győznünk kell!" - tette hozzá a fehér-piros csapat kapitánya.

Lewandowski azt is megjegyezte, hogy tisztában van azzal, hogy ha a lengyel csapat kvalifikálja magát Katarba, az lehet az utolsó világbajnoksága.

"Realista vagyok, és tudom, hogy számomra személy szerint ez lehet az utolsó világbajnokságért vívott harc a sassal a mellkasomon. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsem a csapatunkat a továbbjutásban. Soha nem voltam hajlandó a válogatottnak nemet mondani és amíg az egészségem engedi, nem is lesz ilyen. A Nemzeti Stadionban játszani a saját közönségünk előtt mindig nagy ünnep és büszkeség lesz számomra" - emelte ki a támadó.

Az már kiderült azóta, hogy a lengyel válogatott a varsói vereségnek köszönhetően nem lesz kiemelt a vb-pótselejtezők jövő heti sorsolásán.

Olvastad már?
A DAC tulajdonosa beszállhat a magyar fociba - nagymúltú vidéki csapatot vásárolhat meg
A csakfoci.hu úgy tudja, nagy esélye van annak, hogy a másodosztályban szereplő ETO FC Győr új tulajdonosa Világi Oszkár felvidéki vállalkozó lehet.
Elolvasom
Átigazolások
Puskás Akadémia
Soisalo marad
Túl magas ár miatt hiúsult meg Mikael Soisalo olaszországi átigazolása.
Nyíregyháza
Fontos posztra igazoltak
Vane Jovanov a Nyíregyháza játékosa lett, az északmacedón jobbhátvéd Horvátországból igazol az NB I-be.
Ajka
Tinédzser érkezett
Ajkán folytatja pályafutását az Illés Akadémia 16 éves fiatalja, a védősorban bevethető Papp Máté.
Tovább az összes átigazoláshoz