A Loki nagy cserékkel jutott elsőként a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé - videó

A hazai 1-0-s győzelem után Mezőkövesden is győzött a DVSC, amely 3-1-s összesítéssel jutott az elődöntőbe a Magyar Kupában. Herczeg András nagyot húzott Takács és Csősz beküldésével is, a hazaiak ráadásul több mint húsz percet emberhátrányban játszottak.
Dudás Gábor 2019. április 2., kedd 21:49
A hazai 1-0-s győzelem után Mezőkövesden is győzött a DVSC, amely 3-1-s összesítéssel jutott az elődöntőbe a Magyar Kupában. Herczeg András nagyot húzott Takács és Csősz beküldésével is, a hazaiak ráadásul több mint húsz percet emberhátrányban játszottak.
Szerző: Dudás Gábor 2019. április 2., kedd 21:49

Az első félidő a hazaiakról szólt elsősorban, akik nem azonnal, de fokozatosan a DVSC fölé nőttek, és a játékrész második felétől egyértelműen dominálták a találkozót. A 34. percben Molnár közeli fejesét hárította bravúrral Kosicky, majd a 40. percben Drazic lőtt 14 méterről, ballal a jobb sarokba, de a játékvezető és segítője szerint lesállás előzte meg a találatot. A visszajátszás alapján inkább egyvonalban volt vele az indítás pillanatában az egyik debreceni védő.

A 45. percben aztán már jött a megérdemelt vezető gól: egy (a debreceniek által vitatott) kövesdi szöglet után Szalai csúsztatását még védte Kosicky, jött azonban Drazic és közelről, ugyancsak fejjel mattolt (1-0, összesítésben 1-1).

A második félidő rögtön egy gyönyörű jelenettel kezdődött meg: Tóth Bence indítása, Drazic kapura lövése és Kosicky védése a jobb alsónál is nagyon szép volt. Az 53. percben aztán Herczeg András csatárt cserélt, ami - mint később kiderült - döntőnek bizonyult. Zsóri helyett jött Takács Tamás, aki majdnem rögtön az első labdaérintéséből betalált (alig kerülte el fejese a kaput), a 61. percben pedig már nem hibázott, Bódi szabadrúgását csúsztatta 5 méterről a kapuba (1-1).

A másik oldalon közben a rendkívül aktív Moutari centik híján nyesett remek gólt, de 2-1 helyett jött a hidegzuhany a hazaiaknak. A 68. percben Eperjesi sózott oda egyet Takácsnak a levegőben és megkapta a második sárgáját Szőtstől.

A Loki próbált is élni emberfórjával, de Varga Kevin lesgóljánál és Szécsi védett helyzeténél nem jutott tovább a hajráig. A 87. percben aztán jött egy másik csereember, Csősz, és Bódi passza után nagy gólt lőtt a bal felsőbe (1-2).

Így a debreceniek örülhettek, hiszen 3-1-s összesítéssel elődöntősek lettek a Magyar Kupában.

Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó:

Mezőkövesd - DVSC 1-2 (Drazic 45., ill. Takács T. 61., Csősz 87.) - piros lap: Eperjesi (Mezőkövesd, 68.)

Továbbjutott a DVSC (3-1)

A meccs krónikája percről percre itt!

Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz