Hiába a hó és a fagy, másodjára már lesz meccs Újpesten - a klub "bizonyítékokat" is küldött a Paksnak

Információink szerint a lila-fehérek arról tájékoztatták Magyar Kupa-ellenfelüket, hogy ezúttal biztosan meg tudják rendezni az összecsapást.
Budai László 2018. február 27., kedd 11:50
Információink szerint a lila-fehérek arról tájékoztatták Magyar Kupa-ellenfelüket, hogy ezúttal biztosan meg tudják rendezni az összecsapást.
Szerző: Budai László 2018. február 27., kedd 11:50

Múlt héten hiába vártak a szurkolók, a csapatok és többek között Georges Leekens szövetségi kapitány is, nem lehetett lejátszani az MK-mérkőzést.

- Két órával a mérkőzés előtt a pálya gyakorlatilag teljesen alkalmatlan volt a mérkőzés megrendezésére, nem látszódtak a vonalak, a büntetőterület. Azóta igyekeztek javítani a körülményeken, de ez a piros festék, amivel megpróbálták leszórni az oldal- és határvonalakat, egy tízperces hóesés után ismét láthatatlanná vált - mondta akkor Tóth Vencel, a mérkőzés ellenőre az M4-nek, miután kiderült: halasztani kell.

A lila-fehérek másnap reagáltak is a történtekre.

A megkettőzött létszámú munkatársaink megállás nélkül azon dolgoztak, hogy megteremtsék az ideális játékkörülményeket, ennek ellenére, és a hókotró traktor bevetése után sem rendeződtek a pályaviszonyok

– írta a klub közleményében.

Félő volt, hogy esetleg az Újpest hétvégi bajnokija is elmaradhat, de csütörtökön már paplannal védték a gyepet a fagytól, és meg is tudták rendezni az első tavaszi bajnokit (Vignjevic csapata 1-0-ra verte a Haladást).

Az időjárás ezen a héten sem lett sokkal jobb, sőt: kedden napközben mínusz 8 fokot mérnek, és hétfő éjjel jelentős mennyiségű hóesés is volt. Ennek ellenére a csakfoci.hu információi szerint biztosan le tudják majd játszani az Újpest-Paks kupatalálkozót. A lila-fehérek erről tájékoztatták is a paksiakat, és "bizonyítékként" fotókat is küldtek arról, hogy a pálya alkalmas lesz az összecsapás lejátszására. Úgy tudjuk, ezúttal is a paplanos megoldást választották a Szusza Ferenc Stadionban, ezeket dél körül veszik majd le a pályamunkások, koraeste pedig megfelelő körülmények fogadhatják a csapatokat.

Címkék: #Paks #Magyar Kupa
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
Arról cikkeznek, hogy kérdőjelessé vált Szalai Attila jövője a Kasimpasában.
DAC/ETO
Csinger Márk
Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója: "Csinger a mi kötelékünkbe tartozik, hosszabbítottunk vele 2028-ig. A következő időszak nem arról fog szólni, hogy eladjuk a Ferencvárosnak.” (M4)  
MTK
Polyák Balázs
Polyák Balázs, az MTK klubmenedzsere szerint télen nem várható nagy változás: játékoseladás nincs tervben, az érkezők száma arányos lesz a távozókéval, de a vezetőség és az "élet eseményei" mindezt felülírhatják.
Tovább az összes átigazoláshoz