A Juventus felnőttcsapata csalódást keltő idényt fut és a Bajnokok Ligájából történt, nagy pofont keltő kiesés után az Olasz Kupában és a bajnokságban próbál javítani.

A Juventus Primavera-csapatáról viszont nem mondható el, hogy rosszul szerepelne, sőt: az Andrea Bonatti irányította korosztályos gárda a Liverpool 2-0-s legyőzésével történelmi eredményt ért el, hiszen az ifjúsági Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott, és Nyonban a korosztály legfontosabb európai kupasorozatának megnyerésére lesz esélye.

Bonatti csapatának legérdekesebb játékosai között a magyar kapus, Senkó Zsombor is ott van, aki többek között a negyeddöntőbe jutás főszereplője is volt a holland AZ Alkmaar elleni csatának egy büntető hárításával.

A 19 éves magyar kapus egy nemrég megjelent olaszországi interjúban beszélt a Juventusnál szerzett szakmai tapasztalatairól, kiemelve, hogy a klubhoz való érkezése előtt nagyon közel állt ahhoz, hogy a Leicesterhez igazoljon – az olaszok akkor keresték meg, amikor az angol klubnál próbajátékon volt.

A Leicesternél voltam próbajátékon, még Angliában tartózkodtam, amikor az ügynököm szólt a Juve érdeklődéséről. Eltöltöttem 2-3 napot Torinóban, hogy megismerjem a környezetet, az infrastruktúrát és szinte azonnal igent mondtam – nyilatkozta Senko a La Stampa c. lapnak.

A játékos az interjúban beszélt arról is, mi lett volna, ha nem a labdarúgást választja.

Sok gyerek szereti a játékautókat, de én kimondottan a teherautókat szerettem. Hatéves koromban úgy gondoltam, hogy kamionsofőr leszek…

– tette hozzá Senko, akinek elmondása szerint Gianluigi Buffon és Joe Hart a két kapus-példaképe.

Ebben a szezonban Senko javarészt a Juventus U19-es csapatának kezdőkapusa volt, de szerepelt az U23-as gárdában, sőt, az első csapat keretében is. A Primavera-bajnokságban eddig 19 mérkőzésen lépett pályára és 26 gólt kapott. A Primavera Kupában egy meccsen két gólt kapott, az ifi BL-ben pedig összesen 6 mérkőzésen védett.

Magyarországon jelenleg az U19-es válogatott tagja, 2021 októberében játszotta első mérkőzését és eddig 4 találkozón szerepelt címeres mezben.

BL: “Juventus = nulla”; Allegri és Tuchel is kiakadt, a Chelsea-szurkolók balhéztak – videók, visszhangok