Fotó: rbb24.de

Dárdai: "Amikor megnyersz egy párharcot Haaland ellen, az nagyon jó érzés" – a Hertha-védőt a titkáról kérdezték

Dárdai Pál fia szeretne a következő szezonban minél többet játszani és folyamatosan fejlődni, és annak is örülne, ha végre gólt szerezni a Bundesligában.
Nyikes Zoltán 2021. július 30., péntek 11:19
Fotó: rbb24.de
Dárdai Pál fia szeretne a következő szezonban minél többet játszani és folyamatosan fejlődni, és annak is örülne, ha végre gólt szerezni a Bundesligában.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. július 30., péntek 11:19

Az rbb24.de készített hosszabb interjút a Hertha BSC magyar védőjével, Dárdai Mártonnal, aki az előző idényben vált alapemberré a Bundesligában, tavasszal kilenc alkalommal is a kezdőcsapatban kapott helyet, a Transfermarkton pedig a becsült piacon értéke fél év alatt 700 ezer euróról 6 millió euróra nőtt.

– Függetlenül attól, hogy melyik csapat ellen játszottunk, még akkor is, amikor a kispadon ültem, mindig átfutott a fejemben: megérkeztem ide, a Bundesligába. Persze eleinte még nem úgy, hogy rendszeresen játéklehetőséghez jutottam, de aztán úgy alakult, hogy megkaptam az esélyt. Amikor megnyersz egy párharcot olyan játékosok ellen, mint Erling Haaland, az nagyon jó érzés. Nincs titkom. Mint minden normális ember, én is nagyon izgatott vagyok minden meccs előtt, még ha ez nem is nagyon látszik az arcomon. Egyszerűen csak játszom a játékomat, ahogyan fiatalon is játszottam. Szerencsére eddig minden jól sikerült.

Dárdai Pál vezetőedző fia elmondta, természetesen neki is a tudomására jutott, hogy őt választották meg a Hertha-szurkolók az előző idény legjobb játékosának, ezt pedig nagyon szép elismerésnek tartja, megtisztelő számára, hogy 19 évesen ilyesmit elérhetett. A nyári vakációval kapcsolatban elmondta, Magyarországon, a Balatonnál volt a családdal négy hétig, de kicsit később kezdődött számára a nyaralás, mert érettségi vizsgái voltak.

A 19 éves labdarúgó aztán kitért arra a felvetésre is, hogy szokatlan, hogy belső védőként ő végzi el a pontrúgások nagy részét, akárcsak korábban a brazil játékos, Naldo.

– Természetesen más játékosokat is jól szemügyre veszek, hogy milyen technikával rúgják a szabadrúgásokat. Azért esett rám a választás a pontrúgásoknál, mert Zecke Neuendorf (a Hertha BSC jelenlegi asszisztensedzője –a szerk.) volt az edzőm sok éven át, amikor ifjúsági játékos voltam, és szinte minden pontrúgást én lőttem. Tudja, hogyan lövök, és az edzésen is kipróbáltak engem. Jól ment, és úgy alakult, hogy a Bundesliga-meccseken is én végezhetem el a szabadrúgásokat és szögleteket – válaszolta Dárdai, majd arról is beszélt, mik a céljai az új szezonban csapat és egyéni szinten, és arra is reagált, hogy a három-vagy négyvédős rendszert szereti jobban. – Szeretnék megpróbálni minél többet és a lehető legjobban segíteni a csapatomnak. A nagy cél, hogy jobb szezont zárjunk, mint tavaly. Jó lenne, ha valahogyan gólt is tudnék szerezni, de természetesen az asszisztokkal is elégedett lennék. Szeretnék minél többet játszani és folyamatosan fejlődni. Amikor három belső védővel játszunk, akkor mindig van mögöttem még társ, bármi is történik, a négyes hátsó alakzatban pedig inkább az utolsó ember vagyok, tehát ha párharcba kerülök, azt meg kell nyernem. Mindkettő felállást nagyon szeretem, mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai.

Olvastad már?
Interjú: "Volt egy üvegkastélyom, amit berendeztem és egyszer csak összetört" - Buzsáky élete mélypontjáról, a fényűzésről és a munkamániájáról
Kisteleki István hívásának nem tudott nemet mondani. Az MLSZ korábbi elnöke, a jelenleg harmadosztályú, de az NB II-be igyekvő BVSC szakmai igazgatója benne látja a siker kulcsát. A korábbi 20-szoros válogatott középpályás két és fél év után irányít újra felnőtt csapatot és beszél magánélete legmélyebb időszakáról, arról, hogyan rángatta ki magát a gödörből és miképp változott meg a futballról alkotott véleménye. Munkamániás edzőnek tartja magát, aki a legapróbb részletekre is figyel. Angliában tanul és nem tartja véletlennek, hogy a korosztályából többen ma már komoly pozíciót töltenek be a hazai vagy éppen az európai futballban. Interjú Buzsáky Ákossal, a BVSC vezetőedzőjével.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz