Első Bundesliga-meccseden gólt lőttél, 11-est harcoltál ki, lapot kaptál és megsérültél. Azt nem mondhatni, hogy nem tettél meg mindent azért, hogy mielőbb megtanulják a neved.

– Pályafutásom során megfordultam már jó néhány csapatban, így pontosan tudom, hogy első benyomásból mindenhol csak egy van. Minden játékos megjegyzi az első meccsét, de az is jó, ha a mások jegyzik meg a nevedet. Szerencsére Cipruson is góllal debütáltam, majd ezek után Freiburgban is. Nem lehet viszont azt mondani, hogy ezt előre el lehet tervezni, viszont az is igaz, hogy ez nem csak úgy magától jött, hanem ezért nagyon sokat kellett tennem.

Nagy ugrás volt Ciprushoz képest a Bundesliga?

– Teljesen más közegbe csöppentem bele, más a mentalitás, mások a szokások. Németországban a katonás fegyelem a jellemző, bár ezzel nekem nincs különösebb gondom. Nem lehet például focicipő bent az öltözőben, csak a papucs. Persze, a meccs után le lehet venni akár bent is, de a csukát ott hagyni nem lehet az öltözőben. A ruhákat kifordítva kell letenni, a gatyát ide, a pólót oda. Máshol úgy volt, hogy mindenki bedobta a közösbe, és utána a szertárosok kiválogatták, itt viszont mindent centire pontosan oda kell letenni, ami ki van jelölve. Eleinte furcsa volt, de aztán megszoktam.

Ha 100 métert kell sprintelni, akkor mindenki százat fog, nem pedig kilencvenötöt.

Senkit nem kell arról meggyőzni, hogy betartsa azt, amit tőle megkövetelnek, mert mindenki tudja, hogyha egy kicsit lecsalsz a távból, akkor az a meccseken vissza fog ütni. Itt a közeg egyszerűen húz magával, bár rám nem ez van hatással, mert alapból jobban szeretem, hogy ha én húzom a többieket. Az a hozzáállás, amit itt látok, arra ösztökél, hogy még keményebben csináljam a dolgomat. Nagyon örülök neki, hogy ilyen csapattársak vesznek körül. Talán fura lesz, amit mondok, de most érzem magam először teljesen profi futballistának.

“TUDTAM, MIRE SZÁMÍTHATOK AZ EDZŐMTŐL”

Magyarországon más hozzáállással szembesültél vagy nem volt ezzel gond itthon sem?

– Nem szeretnék megmondóember lenni, aki kintről osztja az észt és bántja a hazai közeget, hiszen én is onnan jöttem, de Németország egy teljesen más világ. Mindig is azt mondtam kint, hogy Magyarországon rengeteg tehetséges és jó játékos van, viszont

leginkább az utánpótlásban azt tapasztaltam, hogy az alázat nagyon sok játékosból hiányzik, a plusz munkát sokan nem akarják beletenni a futballba.

Itt kint gyerekkoruk óta bele van verve a játékosokba ez a mentalitás, ezen a téren jó lenne otthon is előrelépni, mert ebből a magyar futball is profitálna.

Azt mondtad korábban, hogy nagyon tetszik neked a német futball világa, főként az, hogy tényleg őszintén szembesítenek a hibákkal. Mivel szembesítettek?

– Szoktam beszélgetni az edzőmmel, Christian Streichhel arról, hogy miben tudnék még fejlődni, mert bízom a meglátásaiban. Sok embernek rossz hallgatni a saját hibáit, régebben nekem sem ment ez könnyen, amikor a szintén futballista múlttal rendelkező édesapám vagy nagybátyám is elmondta az észrevételeit, érzékeny voltam rá. Mostanra tudom, hogy meg kell hallgatni ezeket, mert csak így lehet tanulni. Ha folyton azt hallod magad körül, hogy “Te nagyon jó vagy”, akkor egy idő után biztosan elindul lefelé a karriered, mert túlságosan is elhiszed, hogy hiba nélkül csinálod a dolgokat.

Persze, közvetlenül a meccs után én sem szívesen hallgatom a hiányosságokat, de egy-két nappal később vevő vagyok rá.

Utána átgondolom, és megpróbálok javítani rajta. Tudtam, egyébként, hogy mire számíthatok az edzőmtől, hiszen mielőtt Freiburgba mentem, beszélgettem Szalai Ádámmal. Elmondta, hogy nagyon profi, mindig 100 százalékot vár el a játékosaitól, és hogy készüljek fel arra, hogy nagyon sokat fogok futni az edzéseken. Nem nagyon ijedtem meg ettől, mert tudtam, hogy képes vagyok rá. Az álmom volt, hogy egy ilyen bajnokságban játszhassak, és fel vagyok arra is készülve, hogy ugyanúgy dolgozzak tovább, mert érzem magamban, hogy több van bennem és tudok még ennél is feljebb lépni.

Ezt miből érzed? Ez egy kötelező duma, vagy azt látod, hogy talán még jobb is vagy a társaidnál?

– Amikor a sérülésemből felépülve újra játszottam, már akkor lehetett látni, hogy milyen önbizalommal tértem vissza. Ha cselezni akartam, akkor ki tudtam cselezni az ellenfelemet, az ilyen dolgok megerősítik az embert abban, hogy nem gyengébb, mint a többiek, és a “futball részéből” akár még többet is tud náluk. Nem érzem azt, hogy meg kellene ijednem azért, mert Bundesligában játszó játékosok ellen kell helytállni. Egyszerűen érzem, hogy a következő szezonba még többet bele tudok rakni.

OLASZORSZÁGBAN TELJESEN FÉLRETETTÉK A FIATALOKAT, HA…

Németország vagy Olaszország jobb hely egy fiatal játékosnak?

– Egyértelműen Németország. Olaszországban egy fiatal játékosnak nagyon nehéz mentálisan helyt állnia, de természetesen nem lehetetlen. Rengeteg taktikai elem van, amit el kell sajátítani. Látjuk, hogy most sem hemzsegnek a fiatal játékosok az olasz bajnokságban – nem a magyarokról beszélek, hanem általánosságban mondom -, inkább a rutinosabbak felé fordulnak.

Németországban több fiatal játékos van a Bundesligában, be is merik őket dobni a mély vízbe.

Olaszországban azt éreztem, ha egy fiatal játékos nem úgy szerepelt egy meccsen, ahogy kellett volna, akkor többé már nem játszott utána az egész szezonban, teljesen félretették. Itt Németországban bíznak a fiatalokban, főleg Freiburgban. Azt vallják, hogy a legfontosabb, hogy bízzanak a játékosban, és akkor ki tud hozni magából mindent.

Megbántad, hogy fiatalon Olaszországba mentél vagy ugyanezt az utat járnád be?

– Mindig azt mondom: minden okkal történik. Az olasz egy jó tanulóév volt, mert aki oda fiatalon kikerül, az nagyon sok mindent megtanul a futballból. Volt öt edzőm, rengeteg taktikai elemet elsajátítottam, és ezt Németországban is tudom kamatoztatni. A mostani edzőm is mondta, hogy nekem igazából nem kell annyi taktikai dolgot elmondani, mint másoknak, mert tudok szinte minden mozgást, hova kell menni, hogyan kell helyezkedni, ezt pedig annak köszönhetem, hogy voltam Olaszországban.

Voltál Cipruson is, ahol BL-csoportkörben szerepelhettél például az APOEL-lel. A magyar futball például sajnos évek óta nem adott BL-indulót. Mi az a plusz az NB I-hez képest, ami kint megvan?

– Nehéz ezt megmondani, mert nem biztos, hogy a ciprusi bajnokság jobb, mint a magyar. Kint van 3-4 olyan klub, amelyik a tabella második felében áll, és az NB I-ben például szerintem nem tudna bentmaradni. Viszont a négy legerősebb kinti csapat ott lenne nálunk is a felsőházban, az ottani legjobb a bajnoki cím nagy esélyese lenne. Valami kis plusz megvan náluk, ami az NB I-es csapatokból hiányzik, de ezzel együtt sem mondanám a ciprusit egy jóval erősebb bajnokságnak a magyarnál.

Fotó: Bertalan Ádám – SixYard

“KICSIT BOSSZANTÓ VOLT UTÓLAG TUDNI, HOGY…”

Az idei szezonban hosszabb ideig sérült voltál, amiről többször is elmondtad, hogy milyen nehezen élted meg.

– Én sem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú kihagyás elé nézek. Igazából azzal volt problémám, hogy senki nem tudta, mitől történhetett ez meg. Február végén voltam Berlinben, és az orvos rájött, mi a probléma. Utána megműtött, és egy hónap múlva már tudtam edzeni, viszont kicsit bosszantó volt utólag tudni, hogy ha egyből novemberben megműtenek, akkor januárban már bőven játszhattam volna. Az, hogy nem törtem le, azt részben a páromnak köszönhetem, aki kint él velem és nagyon sok mindenben segített nekem, de édesapám és a párom szülei is mindvégig támogattak.

Az ügynek volt egy kellemetlen szála, amikor az edződ azt mondta, a válogatottnál biztosan túlterheltek, amire Marco Rossi üzent, hogy inkább valamit kint ronthattak el. Ebből a vitából bármi visszahullott rád?

– Igazából nem foglalkoztam vele. Akkor is azt mondtam, hogy ezt a sérülést nem kell senkire fogni, mert nem azon múlt ez, hogy mennyit játszottam. Ami utána jött, az úgy kezdődött, hogy az újságok úgy állították be az egészet, hogy az edzőm a válogatottra fogta a sérülésemet, mert kint is vannak, akik mindenből szenzációt akarnak csinálni. Megírták a hírt, és ebből egy kisebb kavalkád alakult ki, de ez engem annyira nem érdekelt.

Azzal voltam elfoglalva, hogy a megjelent hírekkel ellentétben mégis sokkal korábban visszatérjek, pont a magyar válogatott miatt.

Szerettem volna minél hamarabb játszani, hiszen akadtak olyan nyilatkozatok, hogy vége a szezonomnak, így motivált, hogy mielőbb újra a pályán legyek. Így sem bánkódok, hiszen az utolsó három meccsen már újra tudtam játszani, nem éreztem fájdalmat a lábamban, jól is ment a játék.

A válogatott keretből viszont ezek után mégis kimaradtál. Ezt hogy éled meg?

– Picit van hiányérzetem. Szerettem volna ott lenni a válogatottban, úgy voltam vele, hogyha olyan állapotban vagyok, hogy kint tudok meccseket játszani már, akkor itthon is számíthatnak rám. De a szövetségi kapitány most így döntött, amiért semmiféle harag nincs bennem. Ez most egy ilyen helyzet, csinálom tovább a dolgom. Marco Rossi mindig mondta, hogy ha teljesen egészséges leszek, akkor vár vissza, mert helyem van a válogatottban. Engem ezek a pozitív visszajelzések is plusz munkára sarkallnak.

“ROSSI A HELYÉRE TUDTA RAKNI A DOLGOKAT”

Ősszel a görögök ellen a Nemzetek Ligájában nagy gólt lőttél, most tavasszal viszont két fontos Eb-selejtezőről is lemaradtál a sérülésed miatt. Milyen volt kívülről nézni a felfokozott hangulatú szlovákok elleni meccset és a horvátok elleni óriási bravúrt?

– Mindkét meccsen szurkoltam a csapatnak. Kicsit bosszantó volt a szlovákok elleni vereség. Az eredmény fájt, de én nem éltem meg tragédiaként, mert nagyon sok pozitívumot lehetett látni a játékunkban. A végjátékban akadtak hiányosságok, de ahogy felépítettük a támadásokat, az a fejlődés jele volt. Az új szövetségi kapitánnyal elkezdtünk egy új szisztéma szerint játszani, ami idővel be fog érni, és egy nagyon jó csapatunk lesz. A horvátok ellen már fantasztikusan játszottunk, ott a végjáték már sokkal pontosabb volt. A legjobb dicséret, hogy nem lehetett megmondani, hogy a pályán lévő csapatok közül melyik játszott pár hónapja világbajnoki döntőt. Örültem a sikernek, de nagyon fontos, hogy a horvátok legyőzése után ne legyen mindenki hatalmas elvárással a magyar válogatottal szemben. Szépen menjünk tovább a megkezdett úton. Volt egy nagyobb sikerünk, ennyi, de nem kell azt gondolni, hogy már jobbak vagyunk, mint a horvátok. A csapat szerintem tudja ezt a helyzetet kezelni, remélem, a közvélemény is helyén kezeli azt, ami történt. Ha a játékosok és a stáb is kapnak időt, akkor a közeljövőben nagyon nagy eredményeket tud elérni a magyar válogatott.

Mit értesz nagy eredmény alatt?

– Nem akarok semmit elkiabálni, meglátjuk, mi sül ki ebből, de én nagyon bizakodó vagyok. Az biztos, hogy a játék terén nagyot fogunk előrelépni, reméljük, eredményben is. Lehet látni, hogy a csapatnak van egy játékstílusa. Bernd Storck és Marco Rossi kapitánykodása között volt egy több hónapos időszak, amikor a csapat nem nagyon találta önmagát. Nem tudtuk, hogy mi az a játék, amit kellene játszani, egyszerűen a levegőben lógott az egész, nem tartottunk semerre. Mostanra viszont megtalálták a megfelelő embert, aki helyére tudta rakni a dolgokat.

Térjünk még vissza rád. Sokan elmondták már, hogy néhány jó meccset vagy egy félszezont jól teljesíteni sokaknak sikerül külföldre kikerülve, de a legnehezebb az, hogy egy játékos tartósan is helytálljon, ez nagyon kevés magyar játékosnak sikerül. Te tartasz ettől?

– Amit tudok, hogy nem szabad nagyon elkényelmesedni. Garancia semmire nincs, de ha a profizmus három szabályát maximálisan betartod, több esélyed lesz. Edzésmunka, étkezés és megfelelő pihenés. Minden nap száz százalékot kell nyújtani az edzéseken, de magamról tudom, hogy nem mindegy az sem, hogy mit eszik az ember, és az sem, hogy mennyit alszik. Ha csak az egyik terület nincs rendben, akkor lehet, már csak 70 százalékos játékos lennék, és ki is kerülnék, mert jönne helyettem egy 100%-os.

4,5 millió euróval Te vagy a Transfermarkton a negyedik legmagasabb értékűre taksált magyar játékos. Mit szólsz hozzá?

– Semmit, mert csakis annak van jelentősége, amit a játékos mutat a pályán. Van, akinek az a munkája, hogy játékosokat értékeljen egy irodában ülve, és tudom, hogy a szurkolók is szeretik nézegetni, kinek mennyi áll a neve mellett, viszont különösebben engem ez nem izgat. Az, hogy reális az összeg vagy sem, nem az én tisztem megítélni.

Mindenkit ez érdekel, hogy egy adott játékos milyen teljesítményt nyújt hétről-hétre, és nem az, hogy egy adott játékos piaci értékét mennyire becsülik.

Nekem sokkal fontosabb, hogy gólokat rúgjak és gólpasszokat osszak ki. Ha lehet, mindegyikből többet, mint idén.

Mi kellene ahhoz, hogy a következő Bundesliga-szezonod végén azt mondhasd magadról, hogy elégedett vagy?

– Elsőszámú célom az, hogy végigjátsszam a szezont, szeretném, ha minimum meglenne a 25 mérkőzés, és remélem, hogy sérülésmentes idényem lesz. Szeretnék még több gólt rúgni, gólpasszokat adni, és már szeretném betölteni a húzóember szerepét is a csapatban, olyan játékosa akarok lenni a Freiburgnak, aki nem csak epizódszereplő és kiegészítő ember, hanem akinek a teljesítményén a meccsek múlnak. Mostantól még többet kell dolgoznom ezért, de állok elébe.

MOKÁNY LAJOS