I. félidő:
Egy héttel azután, hogy a Ferencváros elleni derbin hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Újpest, a Debrecen elleni idegenbeli mérkőzésen az első félidőben összeomlott Damir Krznar csapata - amely ugyanazzal a kezdővel állt fel, mint a derbin.
A DVSC Bárány révén szerzett vezetést a 8. percben, a támadó 8 méterről lőtt a jobb alsó sarokba (1-0).
Az újpesti kapuban Piscitelli ezek után több bravúrt is bemutatott, nagy mezőnyfölényben volt a Debrecen, amely a 14. percben Youga révén növelte előnyét (2-0), majd a 29. percben Bárány megszerezte a második gólját (3-0).
Damir Krznar a 33. percben cserére szánta el magát, Horváth Krisztofert Beridze váltotta, így nem maradt magyar játékos az Újpestben, amely az első félidő után 3-0-s hátrányban volt a Debrecen otthonában...
II. félidő:
...és a fordulás után is folytatódott a lila-fehérek vesszőfutása. Pedig a fordulás után még a vendégek veszélyeztettek, Varga nagyot védett az 50. percben, Madeiros 17 méteres kísérleténél, majd nem sokkal később Matko az ötösről lőtt kevéssel a jobb sarok mellé, hogy aztán Tucic is elrontson egy kecsegtető lehetőséget.
És ahogy az lenni szokott, jött a debreceni büntetés: az 56. percben a 20 éves, és az élvonalban először kezdő Cibla 18 méterről lőtt szép gólt Kocsis passza után (megszerezve első NB I-es találatát), végképp lezárva a mérkőzést (4-0).
Egy percre rá pedig megfordultak a szerepek, Cibla ezúttal előkészítő volt, Kocsis pedig 12 méterről tüzelt a bal alsóba (5-0).
A 62. percben büntetőt kaptak a vendégek (Lang viszont nem kapott újabb sárga lapot Matko ellökéséért), amit Medeiros magabiztos lábbal értékesített (5-1).
Jött ezután a debreceni csere, Sissoko két villanása (egyikből sem lett gól), majd egy újabb újpesti gól: a 73. percben a szintén a padról beszállt Lacoux - Medeiros szabadrúgása után - találta telibe a jobb felsőt (5-2).
Az Újpesgt így kozmetikázni tudott a súlyos vereségen, de rossz védekezése és a kihagyott helyzetei miatt esélye sem volt a pontszerzésre, a Loki viszont nagyjából 50 perc alatt valósággal legázolta ellenfelét.
Damir Krznar élvonalbeli edzői karrierje legnagyobb pofonját kapta ezzel (öt gólt soha nem kapott egyik első osztályú csapata sem, mindössze a Dinamo Zagreb második együttesével szaladt bele egy szintén 5-2-es zakóba),
míg a DVSC fölényes sikerével egyelőre(?) fellépett a tabella harmadik helyére.
fizz Liga, 10. forduló:
DVSC - Újpest 5-2 (Bárány 8., 29., Youga 14., Cibla 56., Kocsis D. 57., ill. Medeiros 64. - 11-esből, Lacoux 73.)
Debrecen: Varga Á. - Szécsi, Mejías, Lang, Guerrero (Varga B., 46.) - Szűcs T., Youga (Manzanara, 68.) - Kocsis D. (Gordic, 68.), Dzsudzsák (Szuhodovszki, 61.), Cibla - Bárány (Sissoko, 61.)
Újpest: Piscitelli - Rasak, Duarte, Nunes, Goncalves - Ljujic (Lacoux, 60.), Ademi (Koburi, 60.) - Matko, Medeiros (Tajti, 76.), Horváth K. (Beridze, 33.) - Tucic (Ganea, 76.)
Korábban:
Később:
17:30: Ferencváros - ZTE
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | PAKSI FC | 11 | 5 | 5 | 1 | 9 | 20 |
| 2. | KISVÁRDA MASTER GOOD | 10 | 6 | 1 | 3 | -3 | 19 |
| 3. | DVSC | 11 | 5 | 4 | 2 | 4 | 19 |
| 4. | MTK BUDAPEST | 11 | 5 | 2 | 4 | 6 | 17 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC | 10 | 4 | 4 | 2 | 9 | 16 |
| 6. | ETO FC | 10 | 4 | 4 | 2 | 7 | 16 |
| 7. | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 11 | 4 | 3 | 4 | -2 | 15 |
| 8. | DVTK | 11 | 2 | 5 | 4 | -6 | 11 |
| 9. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC | 10 | 3 | 1 | 6 | -9 | 10 |
| 10. | ZTE FC | 11 | 2 | 4 | 5 | -2 | 10 |
| 11. | ÚJPEST FC | 11 | 2 | 4 | 5 | -3 | 10 |
| 12. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 11 | 2 | 3 | 6 | -10 | 9 |