“Akikkel beszéltem, azok horror összegeket kértek”

– Megkaptad edzői karriered eddigi legnagyobb lehetőségét. Mitől lesz jobb a csapat Vukmirral, mint volt Dobos Barnával?

– Számomra alapelv, hogy az előző kolléga munkájával, döntéseivel és eredményeivel nem foglalkozom, és a játékosoktól is azt kértem, hogy már ne a múlton rágódjanak. Van egy igen határozott elképzelésem a futballról, ezt akarom átadni a csapatnak. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy mindössze három hete dolgozom a srácokkal, ez a negyedik hét, egy jó alapozás pedig ideális esetben hat hetet vesz igénybe. Felmértem a keretet, hogy ki mire képes, kitől mit lehet elvárni, és az őszi keretből kell kihoznom a legtöbbet, mert nagy mozgás nem volt a télen.

– Miért nem? A hírek szerint a Szeged NB II-es szinten igen magas költségvetéssel rendelkezik, ez alapján az is elképzelhető lett volna, hogy nagybevásárlást tart a klub, ehhez képest elmaradt a nagyobb nevek leigazolása. Lett volna lehetőség olyan futballistákat Szegedre csábítani, akik egyértelmű erősítést jelentettek volna?

– Nem igazán, hiszen azokat a játékosokat, akik az említett kategóriába tartoznak, a téli átigazolási szezonban szinte lehetetlen megszerezni. Akikkel beszéltem, azok horror összegeket kértek, így nagyon beszűkült azok névsora, akik szóba jöhettek téli igazolásként.

– Az elmúlt időszakban a Szegedre nem az állandóság volt a jellemző az edzőkérdésben. Nem tartasz attól, hogy sikertelenség esetén gyorsan elfogyhat a bizalom?

– A foci sajnos ilyen, de nem ezen gondolkozom, bízom magamban és abban, hogy elég jól ismerem a magyar labdarúgást és a magyar játékosokat. Tudom, hogy nyáron mi volt a kitűzött cél a szezonra, de most az az elsődleges cél, hogy stabilizáljuk a helyzetünket, mert a klubnak továbbra is komoly tervei vannak. Egyetértek azzal, hogy sok esetben nagyobb és hosszabb ideig tartó bizalmat kellene adni az edzőknek, de azt vallom, hogy ha felvázolják a munkát és az elvárásokat, utána már nem szabad panaszkodni. Egyébként pedig ez egy nagyon nehéz kérdés, az edzőnek és a klubvezetőknek is, meg tudom érteni mindkét oldalt.

Fotó: szeged-grosicsakademia.hu

– Mekkora szerepe volt a Szegedre igazolásodban annak, hogy egykori csapattársad, Adem Kapic a klub sportigazgatója?

– Természetesen van szerepe, hiszen korábban is rendszeresen beszélgettünk és értjük egymás gondolatait, elképzeléseit, ami egy sportigazgató-edző kapcsolatban kulcsfontosságú. Egy sportigazgatónál az a legfontosabb, hogy tudja támogatni az edzőt, reális elvárásokat fogalmazzon meg vele szemben és az edző is érezze, hogy megkapja a bizalmat. Hogy tervezem-e, hogy később esetleg sportigazgatóként dolgozzak? Nem, egyelőre még nem gondolkoztam ezen, hiszen egyelőre edzőként is „új vagyok”, így türelmesnek kell lennem.

– Játékos-pályafutásod alatt igen neves szakemberek voltak edzőid, említhetjük például Garami Józsefet, Pintér Attilát, László Csabát, Beráneket, Supka Attilát, Moralest vagy Sisa Tibort. Kitől tanultad a legtöbbet és ki volt rád a legkevésbé hatással?

– Valóban, sokuktól nagyon sok dolgot tanultam, és mivel már akkor is érdekelt az edzősködés, figyeltem, hogy mit és hogyan csinálnak.

Garami József volt a legnagyobb hatással rám, kiváló szakember, a legjobb edzőm volt. Vannak viszont néhányan, akiket szeretnék elfelejteni, őket azonban nem nevesíteném meg.

“Egy szerbtől ha kér valamit az edzője, nem gondolkozik azon, hogy jó-e úgy”

– Játékosként nem feltétlenül a játékoddal, hanem mentalitásoddal emelkedtél ki. Edzőként ezt mennyire tudod átadni a magyar játékosoknak?

– Próbálom és a sokuknak sikerül is átadnom. Mindig azt mondom nekik, hogy meg kell becsülni a munkájukat, sajnos ez sok játékosból hiányzik. Én mindig becsületesen csináltam a dolgomat, hogy holnap és holnapután is az edzők, a vezetők és a csapattársak szemébe tudjak nézni, ezáltal később is jó kapcsolatban maradtam velük.

– Mik a tapasztalataid, mennyiben különböznek a magyar játékosok a szerbektől?

– A szerb játékos nem gondolkodik, hanem megmondják neki, hogy mi az elvárás, és mindegy, hogy hogy, de azt akarja teljesíteni.

A magyarok ezzel szemben átgondolják a dolgokat, néha okoskodnak, mit miért kell csinálni, mi a haszna, ezzel szemben egy szerbtől ha kér valamit az edzője, nem gondolkozik azon, hogy jó-e úgy. Könyves Norbert is hozott magával Újvidékről egy ilyen mentalitást, egyszerűen gondolkozik, és látható, hogy ez sikerre vezet.

“Eltűntek az ikonok, és ez nagy probléma”

– Máshogy kell bánni a magyar fiatalokkal? Volt olyan magyar edző, aki azt mondta, hogy a magyar játékosra szép szóval nem lehet hatni…

– Ez nem a keménységen múlik, azt kell „beléjük verni”, hogy becsüljék meg azt, ahol lehetnek. Sokan eligazolnak egy csapathoz, nem tetszik nekik valami, aztán fél év múlva átmennek máshová, és ezt természetesnek veszik.

A legnagyobb probléma az, hogy hiányoznak az ikonok a csapatokból. 2002-ben minden jelentősebb fővárosi és vidéki klubnál megvoltak azok az egyéniségek, akik 30 évesen át tudták adni a fiataloknak azt, hogy mit jelent abban a klubban játszani, minden klubnál volt 1-2 nagy ikon.

Elmondták, mit jelent az a címer, mit jelent abban a mezben játszani, ezt egy mai gyerek már nem érti, mert nincs, aki elmondja neki, hogy mit jelent a Fradi vagy mit jelent az MTK. Eltűntek az ikonok, és ez nagy probléma.

Fotó: szeged-grosicsakademia.hu

– Hátrány számodra, hogy az NB II-ben csak magyarokkal dolgozhatsz? Megváltoztatnád ezt a szabályt?

– Nem hátrány, sőt jó dolognak tartom, ami a magyar foci érdekeit szolgálja, viszont van egy olyan hatása is, hogy szűkíti a piacot, ezáltal túl sok a 20 csapat a másodosztályban. Csak magyarokkal dolgozhatunk, ami nem baj, de egyszerűen nincs annyi jó magyar játékos, ezért nem jöhet létre egy igazán erős NB II. Az NB I-ben is ezért tartom szerencsésnek a tizenkettes létszámot, mert egy tizenhat csapatos élvonalban még több légiós lenne, mert nincs annyi minőségi magyar futballista, akikkel meg lehetne tölteni a csapatokat.

– Háromszor lettél bajnok és háromszor kupagyőztes. Volt-e nálad sikeresebb játékos a 2000-es években Magyarországon?

– Statisztikailag nem tudom, hogy volt-e, aki több címet nyert, de tény, hogy nagyon sikeres éveket töltöttem el az NB I-ben játékosként. Én mindig bajnok akartam lenni, amikor váltottam, akkor mindig láttam ennek a lehetőségét, de volt olyan klub is, amellyel tárgyalásban álltunk, aztán végül nem sikerült az átigazolás.

„Te futballista akarsz lenni vagy pénzt akarsz keresni?”

– Mi a véleményed volt egyesületeid, a Ferencváros, a Debrecen, a Honvéd és az MTK jelenlegi stratégiájáról, irányairól mint klub?

– Óriási fejlődésen mentek keresztül, teljesen más bármelyikben játszani most, mint tizenöt évvel ezelőtt. Mondom ezt a mellett, hogy akkor és azóta is jó viszonyban vagyok ezekkel a klubokkal, megbecsültem az akkori lehetőségeket is, de anno 30-45 percet kellett busszal utaznunk az edzőpályára, hogy egyáltalán edzhessünk, ezt egy mai gyerek el sem tudja képzelni. Összességében szimpatikus, amilyen irányba tartanak az említett klubok.

– 2002-ben a Ferencváros volt az első magyarországi klubod, és állítólag annak ellenére, hogy alapember voltál, nagyon keveset kerestél a többi kezdőjátékoshoz képest. Tényleg így volt?

– Szerbiából fiatalként, ismeretlenül jöttem, és bár azt nem tudom pontosan, hogy ki mennyit keresett, lehet, hogy így volt, és keveset kaptam a többiekhez képest, de akkor ezzel egyáltalán nem foglalkoztam

és meggyőződésem, hogy a mai játékosok viszont túl sokat foglalkoznak a fizetés kérdésével. Amikor az első edzői feladatomat megkaptam Bicskén, azt kérdeztem a játékosaimtól: „Te futballista akarsz lenni vagy pénzt akarsz keresni?” Ha utóbbi, akkor nagyon rossz helyen jársz, de ha tanulni és fejlődni akarsz, akkor jól tudunk majd együtt dolgozni.

– Most nehezebb bajnokságot nyerni az NB I-ben, vagy 2004-ben volt nehezebb?

– Régebben sokkal nehezebb volt. A bajnokság is színvonalasabb volt, nagy presztízsű csapatokkal és játékosokkal. Most két kiemelt csapat van, akkor viszont szinte egyformák voltak, olyan vidéki fellegvárakkal, ahol nagyon nehéz volt nyerni és igazi futballhangulatban játszhattunk. Soha nem lehettünk biztosak a győzelemben, ha Nyíregyházára, Győrbe, Sopronba, Pécsre vagy Zalaegerszegre utaztunk, utóbbi pont 2002-ben bajnokságot is nyert, ma már ilyen csoda nem nagyon fordulhat elő.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

– Mi az oka, hogy ennyi szerb futballista és edző kapott szerepet a magyar fociban, és sokan itt is ragadtak, itt élnek, honosítják őket, benne vannak a körforgásban? Fordítva el tudnád ezt képzelni?

– A személyes példám alapján az lehet ennek a kulcsa, hogy becsülöm, hogy 19 éve itt lehetek, megtanultam a nyelvet és itt született gyerekem is. Nem tudok minden szerb nevében beszélni, de sokan ugyanezt az utat járták be. Fordítva is el tudom képzelni, szerintem a magyarok tudására is vevők külföldön, de az említett alázat elengedhetetlen.

– Ma is cél egy szerb fiatalnak Magyarországra igazolni? Lehet nekik az ugródeszka az NB I a nyugat-európai klubokhoz?

– Van példa erre is, de ma már egyre kevesebb az olyan, akinek Magyarország jelenti az ugródeszkát. Egy tehetséges szerb fiatal már inkább elmegy nagy klubokhoz, akár utánpótlás-játékosként is, ráadásul sokat is kell fizetni értük, amit például egy olasz klub biztosan jobban megengedhet magának, mint egy magyar.

„Itt fociztam, ezt nyertem” vagy „itt fociztam, itt voltam”

– Mi jelentené a csúcsot az edzői karrieredben, van olyan kispad, amelyet kitűztél magad elé?

– Van ilyen, de nem nevezném meg, mert a lépcsőzetes fejlődésben hiszek. Nagy terveim vannak, majd ha ott leszek, amire igazán vágytam, akkor elárulom, hogy na, ez volt az (nevet). Ezt javaslom a játékosaimnak is, hogy tűzzenek ki maguk elé egy konkrét célt, nézzék meg, hogy egy-két éves távlatokban milyen lépcsőfokon keresztül tudnak oda eljutni.

– Mik azok a legfontosabb dolgok, amiket már az elején elmondasz a magyar játékosoknak, amiket mindenképp a „fejükbe akarsz verni”?

– Azt, hogy azért igazolj valahova, hogy ott elérj valami nagy dolgot. Nekik is lesz családjuk, lesznek gyerekeik, akik majd kérdezgetik az apjukat pályafutásáról. Óriási különbség, hogy azt tudod mondani, hogy „itt fociztam, ezt nyertem” vagy hogy „itt fociztam, itt voltam”. Remélem, elhiszik nekem, hogy már csak azért is megéri küzdeni, hogy azt a szép érmet majd megmutathasd a gyermekednek.

ÓHÁZY BÁLINT

Interjú: „Ha 3 éven belül nem csinálok bajnokcsapatot, visszafizettem volna a teljes béremet” – Horváth Ferencet már a kutyája is megutálta