Nagy meglepetésre továbbra is menetel az élvonal felé a Kecskemét, amely hétfő este azt a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát intézte el 4-0-val, amely vetélytársa volt a feljutásért vívott harcban. A csapatban egyénileg is kiemelkedő szezont fut a 18 gólos Lukács Dániel, aki a gólkirályi címért is versenyben van, és aki a KTE legutóbbi öt bajnokiján egyaránt betalált, így fontos gólokkal járulhat hozzá az együttes feljutásához.

Van azonban egy furcsa csavar is a történetben, Lukács ugyanis télen előszerződést kötött azzal a Diósgyőrrel, amely éppen a KTE legnagyobb riválisa jelenleg az NB I-ért való versenyfutásban. Így az is előfordulhat, hogy Lukács góljaival éppen leendő csapatát, ezzel saját magát tartja a másodosztályban, miközben a lila-fehérekkel való feljutás eredményét jövőre ő már nem élvezheti ki.

Az eddigi remek szezonról és a furcsa helyzetről is beszélt Lukács Dániel a csakfoci.hu-nak adott interjújában. (Mindezekről pedig Szabó István vezetőedző is elmondta a véleményét, utóbbit az interjút követően olvashatják.)


– Kiválóan szerepel ebben a szezonban a Kecskemét, amelynek 18 góllal te vagy a házi gólkirálya. Ez életed eddigi legjobb szezonja?

– Igen, mondhatjuk, hiszen felnőtt pályafutásom alatt még nem szereztem ennyi gólt – kezdte Lukács a csakfoci.hu-nak. – Bár voltam korábban Tiszakécskén is NB II-es játékos, ott csak hat meccset játszottam, majd beütött a Covid, és így ki is estünk, ezért ez az első teljes másodosztályú szezonom.

– A szezon elején három meccsen hét gólt lőttél, majd az azt követő 13 bajnokin csak egyet. Miért volt ennyire hullámzó a játékod?

– Szerintem annak tudható be, hogy akkor még nem Kecskeméten laktam, hanem Érdről jártam le minden nap. Fárasztó volt naponta 200 kilométert vezetni, novembertől viszont leköltöztünk, és éreztem is, hogy több erőm maradt.

– Talán nem sértő, ha azt mondom, a szezon elején senki sem várt ilyen bravúros szereplést a Kecskeméttől és tőled sem. Te vagy a csapat miatt ennyire jó, vagy fordítva?

– A jó szereplésünk egyértelműen a szakmai stábnak köszönhető és a csapategységnek.

A szezon elején friss feljutóként a Kecskemét értéke volt talán a legkisebb, de megmutattuk, hogy nemcsak az számít, hogy melyik együttes milyen nevekből áll, illetve hogy az egyéni teljesítményt felülírja a csapaté.

Egymás nélkül nem működnénk. Itt nincs klikkesedés, mindenki jóban van mindenkivel, nyilván az edzésen van olyan, hogy valaki odaszól a másiknak, de ezt utána mindig megbeszéljük.

– Miben fejlődtél a legtöbbet ebben a szezonban?

– A befejezéseket mondanám, amik nagyon jó százalékban sikerültek. A kis játékokban is sokat fejlődtem, az egyérintős visszatételekben. Én nem a megtartós csatár, hanem inkább az indulós vagyok, de ez a “visszalépkedés” is jobban megy már.

– Te vagy a csapat magabiztos 11-es rúgója. Nemrég a 94. percben 1-1-nél értékesítettél egy büntetőt, ráadásul azzal előztétek meg a tabellán a Diósgyőrt. Akkor sem volt nagyobb teher rajtad?

– Azt szoktam mondani, izguljon, aki odaállított. (nevet) Nincs bennem olyan, hogy mi van, ha kihagyom. Úgy állok oda, hogy be szeretném rúgni és be is fogom. Ez a 94. percben is ugyanolyan, mint máskor, nem volt rajtam nagyobb nyomás.

– Te vagy a magyar foci jelenleg legkülönlegesebb helyzetben lévő csatára, hiszen télen előszerződést kötöttél azzal a Diósgyőrrel, amellyel jelenlegi csapatoddal, a Kecskeméttel harcban vagytok a feljutásért. Túlzás azt állítani, hogy minden góloddal magad alatt vágod a fát?

Nem túlzás. De hozzáteszem, Diósgyőrben is van sok jó játékos, aki el tudná dönteni a mérkőzéseket, a DVTK több ponttal is vezetett előttünk. Így ez a helyzet azért nem csak rajtam múlik.

– Télen mi volt a legfőbb szempont a döntésedben, hogy előszerződést kötöttél a diósgyőriekkel?

– A DVTK sokáig szerepelt korábban az élvonalban, emellett akkor úgy éreztem, nagyobb esélye van a feljutásra, mint nekünk újoncként, és az volt a célom, hogy minél hamarabb újra az NB I-ben játsszam. Akkor még máshogy állt a tabella. A Diósgyőr a játékosok egyéni képességét tekintve jobban nézett ki, nagyobb nevek vannak ott, de látjuk, nem mindig ők hozzák a győzelmet. Nehéz volt meghozni azt a döntést, de nem bánom. Amíg viszont itt van szerződésem, addig 100%-ig a Kecskemétért fogok küzdeni.

– Tegyük fel, hogy az utolsó bajnoki végén 11-eshez jut a Kecskemét. Ha belövöd, feljuttatod a csapatodat, de a DVTK NB II-es marad, így jövőre te is másodosztályú játékos leszel. Odaállsz?

Most azt mondanám, hogy átadnám a lehetőséget, hogy ne érjen atrocitás, mert nem tudnék belőle jól kijönni. De attól is függ, hogy állok a góllövőlistán, mert ha azon múlik, hogy első lehetek, akkor odaállnék. (nevet)

De ezt úgyis akkor tudja az ember, ha belekerül ebbe a helyzetbe.

– Akkor felkészültél már, hogy mindenképpen felemás szezonzárásod lesz?

– Igen, az egyik szemem sír, a másik nevet majd, ilyen lesz ez. De nem ezen gondolkodom, csinálom a dolgom, a többit majd meglátjuk.

Szabó István:”Meg se fordult a fejünkben, hogy ne játszassuk”

A csapat és Lukács Dániel teljesítményéről a KTE vezetőedzőjét, Szabó Istvánt is megkérdeztük.

– Minek tulajdonítja, hogy ebben a szezonban minden várakozást felülmúlt a csapatával?

– Három tényezőt veszek figyelembe: megfelelő tulajdonosi háttér és vezetői munka, a szakmai stáb tevékenysége és a jó játékosállomány kiválasztása.

– Lukács Dániel teljesítménye mennyit tesz hozzá a csapat sikeréhez?

Lukács Dani tavaly 13 gólt lőtt a Honvéd NB III-as csapatában, míg nálam Dabason Vladul Stefan 16-ot, mégis Danit hoztam el onnan. Megtaláltuk neki azt a pozíciót, amiben nagyon erős, ezt jól reagálta le, a csapat remekül szolgálja ki, nem létezhetne a társak nélkül. Jobban szeretem, ha sztárcsapatunk van, mintha egy sztárjátékosunk. Luki nagyon értékes játékos, de a csatártársa, Tóth Barna vagy Paudits Patrik is az, aki leköti az ellenfél védelmét. Megvannak a taktikai mozgások, ami alapján Dani jó helyzetbe tud kerülni, ehhez hozzájön az extra gyorsasága, hogy a kapu elé ér.

Szerintem évekig nagyon rosszul kezelték, de itt magára talált.

– Mi a játékosok kiválasztásánál a legfőbb szempontjuk?

– A vezetőség, a szakmai stáb és jómagam is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy nagy akaraterővel és jó szellemiséggel rendelkező játékosok kerüljenek a keretbe. Emellett az igazságos szemlélet fontosabb, mint a hétvégi eredmény. Ez adja a kémiát, ami a csapaton belül van.

– Edzőként került már ilyen helyzetbe, hogy csapata gólkirályjelöltje éppen a nagy ellenlábasnál folytatja a következő szezonban? Ezt hogyan kezelték most?

– Ebben a helyzetben még nem voltam. Hiszek abban, hogy őszinte kommunikáció zajlott le Luki és köztem, valamint köztünk és a csapat között is.

Ismerve a játékos jellemét, tulajdonságait, meg se fordult a fejünkben, hogy ne játszassuk vagy hogy nem fog úgy játszani. Sokkal jobban szeretem, ha egy játékos többet törődik azzal, hogy mi van a mez elején, mint a hátulján.

Luki ennek eleget tesz, semmi okunk ezért arra, hogy változtassunk. Eddig is megmutatta, hogy milyen egy sportember, itt van profi szerződése, nyáron ez a klub adott neki egy óriási lehetőséget, amit más nem adott meg. Kecskeméten teljesedett ki, szerintem hosszabb távon is itt lenne a helye, mert itt szeretik, megbecsülik. Ez az őszinte kommunikáció elég volt ahhoz, hogy nemhogy romlik a teljesítménye vagy stagnál, hanem célokért küzd, ez megfelel a mi elvárásainknak is.

BUDAI LÁSZLÓ

A korábbi Fradi-közönségkedvenc az NB I-ben lehet sportigazgató